Az operatív törzs javaslatára a munkáltatók előírhatják a kötelező védőoltást, a tömegközlekedésben pedig november 1-től ismét kötelező a maszk.

A kormány a járványhelyzetet vitatta meg elsőként a szerdai kormányülésen - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A beoltottak száma 5 947 085 fő, közülük 5 728 025 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 164 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Tegnap 4039 új fertőzöttet igazoltak, 45-en haltak meg. Az előrejelzések szerint a mostani hullámban kevesebben kerülnek majd kórházba, lélegeztetőgépre, és kevesebben fognak meghalni, mint a korábbi hullámokban.

Az operatív törzs javaslatára három intézkedést vezetnek be. A munkáltatók előírhatják a védőoltást a dolgozók számára. A tömegközlekedésben november 1-től kötelező a maszk, az egészségügyi intézményekben pedig látogatási tilalmat rendelnek el. A szociális otthonokban az intézményvezető döntheti el, hogy lehet-e látogatni a lakókat. Gulyás mindenkit oltakozásra biztatott, a régióban Magyarország jól áll ezen a téren, de Európában már nem. A magyar állam mint munkáltató, elő fogja írni a kötelező védőoltást. Az önkormányzatoknál a polgármesterek rendelhetik el az oltakozást. Az önkormányzatok maszkviselést is elrendelhetnek.

Aki nem oltatja be magát, azt el lehet bocsátani

A kötelező oltás alól azok mentesülhetnek, akik orvosi igazolással rendelkeznek arról, hogy nem olthatók be. Az oltás ellen tiltakozó dolgozók fizetés nélküli szabadságra küldhetők, majd egy év után el is bocsáthatók - közölte Gulyás. Az első két dózis beadatására kötelezhetik a munkáltatók a munkavállalókat, a harmadik emlékeztető oltás már nem kötelező. Minden munkavállaló szabadon választhatja meg, hogy milyen oltóanyagot szeretne. Az első oltást várhatóan december 15-ig kell mindenkinek beadatnia, akit a munkáltató erre kötelez.

Ingyenes koronavírustesztet nem tervez a kormány. Gulyás szerint az ingyenes PCR-tesztek arra késztetnék az embereket, hogy az oltást ezzel váltsák ki, mivel sok helyen ezeket is elfogadják. Olyan intézkedést pedig nem szeretnének bevezetni, ami csökkenti az oltakozási hajlandóságot.

Forrás: napi.hu