A szenior örömtánc csoport fellépése 2. rész
A népes csapat vidám tánca látható városunk szívében. A hölgyekből álló tánccsoport szívesen fogadná férfi szeniorok jelentkezését is.
- << A szenior örömtánc csoport fellépése 1. rész
- A szennyvízberuházás részleteiről beszélt a polgármester >>
Hasonló videók
Év Ásza kitüntetést vehetett át a New Generation tánccsoport vezetője
Tizennégy éve vezeti tánccsoportját Adrián, a hosszú évekért, kimagasló szakmai tevékenységért kapta a Horváth Éva által megálmodott díjat. A kezdeti két csoport helyett mára már Komlón és Bonyhádon 3-3 csapatot vezet, oktat Csaszi. Színházi előadásokon szerepelnek, több országos versenyen is részt vettek a tehetséges fiatalok. (Császár Adrián)
V. Baranyai Szólótáncfesztivál - felhívás (Kirch Zoltán)
Március 7-én rendezik a táncfesztivált immár ötödik alkalommal. Ezen a rendezvényen az elfeledett baranyai táncok kerülnek előtérbe. Szerencsére sok faluban volt gyűjtés a 60-as, 70-es években, rögzítésre kerültek a falvakban a táncok. Néhány táncpedagógus összefogásával sikerült megőrizni, népszerűsíteni a baranyai hagyományokat.
Komlói táncpedagógus kapta az Év Ásza-díjat (Takács Judit)
Sok éves táncművészeti oktatásért és egy különleges előadásért vehette át a megtisztelő elismerést Judit. Egy regényt állított színpadra az ifjú táncpedagógus, ez a produkció nagy sikert aratott. A mondanivalója igazán aktuális: vegyük észre a nap apró szépségeit minden nap.
A szenior örömtánc-csoport fellépése az idei kolbásztöltő fesztiválon
Színvonalas műsorral készültek a gasztrofesztiválra városunk szenior táncosai. Hangulatos zenékre ropta a sportcsarnokban az örökifjú formáció. A közönség körében nagy sikert arattak produkcióikkal.
A szenior örömtánc csoport fellépése 1. rész
A Városház téren verőfényes napsütésben mutatták be produkciójukat a szenior táncosok. A jó hangulatú foglalkozásaikra az idősebb korosztály jelentkezését várják.
Ismerjük meg a senior örömtáncot (Nagyné Marika, Dr. Fűsz Anna)
Május óta űzik a forradalmian új táncot az ötven éven felüliek a Közösségek Házában. A klubhoz bárki csatlakozhat, a mozgás felüdít, a társaság pedig jótékony hatással van az elszigetelt emberekre. A 40-50 fős csoport összetartó, más programokon is szívesen vesznek részt együtt.
Várja a fiatal mozogni vágyókat a New Generation tánccsoport
Mozgalmasan telt el a nyár a tánccsoport életében, harminckilenc fellépésük volt idén. A művészeti vezető Amerikában is képezi magát, hogy tudását átadhassa növendékeinek. Minden szeptemberben új tagokkal bővül a csapat, ekkor kezdődik az új évad. Számos csatornán elérhető a csoport, várják a tehetséges táncosokat. (Császár Adrián)
Szenior örömtánc foglalkozás indul a Közösségek Házában
Hasznos, egészséges idősebb korban is mozogni. A tánc feltölt, átformál és jókedvre derít. A Közösségek Házában áprilisban indul az örömtánc foglalkozás, melyre 50 év felettieket várnak. (Szamos-Koszta Krisztina)