Családtörténet-kutatási és oktatási programot indít a Hetedíziglen elnevezésű projekt keretében a Magyar Nemzeti Levéltár - hangzott el az M1 aktuális csatorna adásában.

Szabó Dorottya, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa a műsorban elmondta: az új genealógiai program a családtörténet-kutatásra fókuszál, amely sokkal szélesebb spektrumot biztosít, mint a családfakutatás, segítségével számos életmód és helytörténeti vonatkozású adat is felderíthető.   

A családtörténet-kutatás során kiderül többek között az, hogy milyen foglalkozásokat űztek, milyen településeken éltek, voltak-e birtokai vagy honnan telepítették be a felmenőket - tette hozzá.   

A program keretében két ingyenes kiadvány jelentettek meg az általános iskolás, valamint középiskolás kortól a felnőtt korosztályig, de ingyenesen tartják a levéltári órákat és kurzusokat is - emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a nem nemesi vagy arisztokrata származásúak nagyjából 200-250 évet tudnak visszamenni az időben, hogy felkutassák családjuk történetét, a projekt célja, hogy minél többen megismerkedhessenek felmenőikkel.   

Magyar Nemzeti Levéltár huszonegy tagintézménye is csatlakozott az átfogó programhoz: az összes megyei levéltár és országos levéltár is. Minden levéltári egységnek van egy felelőse, aki a Hetedíziglen programmal foglakozik, a kurzusokról az érdeklődők a program Facebook oldalán tájékozódhatnak - mondta Szabó Dorottya.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 812 megtekintés

Videó: 52 656 523 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535289

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh