Családi programokkal kezdődik április 30-án a turisztikai idény a Gemencben.

Az Éledő Gemenc elnevezésű programra szombaton 8 és 17 óra között várják a természetkedvelőket a Gemenc déli kapujában, Pörbölyön - írta a Gemenc Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményben.   

Az erdei vasúton idén először indul el a Rezét gőzös. A kezdődő nyári menetrend szerint hétvégén és ünnepnapokon 9 és 15 órakor öt vonat indul Pörbölyről Malomtelelő állomásra. A gőzmozdony naponta kétszer továbbít nosztalgiavonatokat.   

A vasút mellett a Gemencre látogatók 10 és 15 óra között lovas fogaton is tehetnek egyórás erdei kirándulást.   

A Gemenc Zrt. a gyerekeket szabadtéri népi játékokkal - többek között csirkepofozóval, karikadobóval, célbadobó-játékkal, lápjáró versennyel - és virtuális lövészettel várja. Kovács Gábor muzsikus kézműves foglalkozásán a tárgyak újrafelhasználásával készíthetnek hangszereket a résztvevők.   

A programot solymászbemutató és helyi termékek vására színesíti.   

Az erdőgazdaság azt írta: Frigyes főherceg felújított pavilonjában tárlatvezetéssel nézhetik meg az érdeklődők a gemenci gímszarvasok életéről, szokásairól, vadászatáról szóló állandó kiállítást. A gímeket mutatja be Almási István szekszárdi természetfotós kiállítása a Pavilon galériában, a Gemenc kincsei című tárlat pedig a Sárköz néprajzába, a Kalocsai Érseki Uradalom gazdálkodásába az ártér erdő világába ad betekintést.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 196 megtekintés

Videó: 52 652 047 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534952

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh