Rekordmennyiségű, több mint 15 tonna szemetet gyűjtöttek össze a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa résztvevői - közölte a szervező Természetfilm.hu Egyesület kedden az MTI-vel.

Azt írták: 2880 zsák hulladékot gyűjtöttek össze a csapatok a megszokottnál hosszabb versenyen a Tisza Cigánd és Tiszadada közötti 86 kilométeres szakaszán. A versenyzők hat napon át gyűjtötték a hulladékot. Hozzátették: nem telt el úgy nap, hogy a "petkalózok" legalább egytonnányi hulladékot ne szedtek volna ki a folyó árteréből, de Tokajtól Tiszaladányig, a 14 kilométeres távon napi rekordot állítottak fel, csaknem öt tonna összegyűjtött hulladékkal.  

A közlemény szerint a csapatok már a vízen előre szelektálták a begyűjtött hulladék nagyobb részét.  

A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a tavalyi címvédő, a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, 540 zsákkal. A csapat szinte kétszer annyi hulladékot szedett össze, mint a legjobb csapatok, amellyel saját rekordjukat is jócskán túlszárnyalták. A csapat az egy főre vetített hulladékgyűjtésben is a legjobbnak bizonyult, ezzel megszerezte a legszorgalmasabb legénységnek járó Tisza Hőse díjat is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 218 megtekintés

Videó: 52 648 530 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534472

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh