A baranyaiak két hónapon át hét megyei rendezvényen találkozhatnak a Progresszív Zöld Közhasznú Egyesület figyelemfelhívó kampányával és megtakarítási kalkulátorával.

Magyarországon a felhasznált összes energia megközelítően 40%-át a háztartások használják fel, ezért lehet jelentős megtakarításokat elérni, akár kisebb átalakításokkal is ezen a területen – mondta Katona Edina, az egyesület „Válts Energiát!” projektjének vezetője. Az egyesület egy online kalkulátorral igyekszik meggyőzni a lakosságot a fentiekről. A kalkulátor segítségével a lakóépület paramétereinek kiválasztása után látható, hogy hány százalékos megtakarítás érhető el a lakás felújításával. A kalkulátorral megyei rendezvényekre települ ki az egyesület, minden érdeklődő ajándékot kap, de helyszínenként egy-egy iPadet is kisorsolnak a kitöltők között. Hegyi Ákos, önkormányzati képviselő elsők között próbálta ki a kalkulátort. Beszélt a már megvalósult és a várható városi fejlesztésekről is: megemlítette a Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskolát, ahol a megújuló energiák felhasználásáról szerezhetnek tudást a jövő szakemberei, és a rendszereket ki is próbálhatják.

Olajos Péter, a Progresszív Zöld Közhasznú Egyesület külső szakértőjeként elmondta, hogy a „Válts Energiát!” kampány célja, hogy meggyőzze a megyében élőket, hogy jól felfogott anyagi érdekük az megújuló energiaforrások alkalmazása. Olajos hangsúlyozta, Magyarországnak 2020-ra el kell érnie, hogy az összes felhasznált energia 14%-a megújuló energiaforrásokból származzon. A hozzászólások közül dr. Győrvári Márk polgármester szavait emelhetnénk ki, aki elmondta, hogy Szentlőrincen mintaértékű projekt valósult meg, több mint 1000 lakást fűtenek geotermikus energiával. Az energiafelhasználás korszerűsítése, az energiatudatosság növelése több szempontból is kulcskérdés: javíthatjuk a lakhatás megfizethetőségét, megelőzhetjük az eladósodást, csökkenthetjük hazánk energiafüggőségét, lassíthatjuk a klímaváltozást. A „Válts Energiát!” kampánnyal először a Szentlőrinci Gazdanapokon lehet találkozni augusztus 11-én. Majd a következő helyszíneken és időpontokban várják még az érdeklődőket: augusztus 18-án a Nemzet Kenyere Fesztiválon, augusztus 25-én a Szamárfül Fesztiválon, szeptember 8-án a Harkányi Mézesheteken és szeptember 15-én az Örökség Fesztiválon. További 2 rendezvényt pedig az Árkádban lesz augusztus 26-án és szeptember 22-én.

Forrás: alternativenergia.hu

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Alternatív energia előállítás egyszerűen

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 346 338 megtekintés

Videó: 51 215 668 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7332409

Jelenleg az oldalon

47
Online

Interreg CE1013 REFREsh