A Kúria július 4-ére halasztotta a döntést abban az OTP Bank ellen indított perben, amelyben egy devizahiteles a kölcsönszerződés semmisségének kimondását kéri.

Az adós érvelése szerint az átváltás, az árfolyamrés költségét nem tüntették fel a vele kötött szerződésben, amely így a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény kötelező rendelkezése szerint semmis.

Tavaly áprilisban az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította a keresetet, decemberben másodfokon a Fővárosi Törvényszék azonban jogerősen igazat adott az adós magánszemélynek: közbenső ítéletében kimondta a hitelszerződés semmisségét és új első fokú eljárásra utasított az összegszerűség megállapítására. E döntés ellen fordult a Kúriához felülvizsgálati kérelemmel a bank.

A legfelsőbb bírói fórumon kedden iratismertetést tartottak, felszólaltak a felek jogi képviselői, majd a Kúria július 4-ére halasztotta határozatának kihirdetését.

Több százan demonstrálnak a Kúria épülete előtt

Több százan demonstrálnak a Kúria Markó utcai épülete előtt, miközben a legfelsőbb bírói fórum egy devizahiteles ügyét tárgyalja kedden délelőtt.

A tiltakozók táblákkal, zászlókkal demonstrálnak, hangoskodnak, és voltak, akik egy akasztófára felfüggesztett bábut hoztak magukkal, akadályozzák a Markó utca gépjárműforgalmát.

A Kúria egy devizahiteles OTP Bank Zrt. ellen indított perét tárgyalja, ahol a magánszemély a szerződés semmisségének kimondását kéri azért, mert a bank nem tüntette fel az árfolyamrés, az átváltás költségét a hitelszerződésben.

A per a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődött 2012 februárjában, és a bíróság áprilisban elutasította a keresetet.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2012. decemberi jogerős közbenső ítélete azonban azt mondta ki: érvénytelen a felek között létrejött kölcsönszerződés. A Kúriához az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.

Forrás: hirado.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 623 megtekintés

Videó: 52 650 317 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534558

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh