A magyarországi nettó villamosenergia-fogyasztás évi 1,1 százalék körüli bővülésével számol 2016 után, a 2020-as évektől pedig lassuló mértékű növekedést feltételez előrejelzésében a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir).

A fogyasztói igények előrejelzéséről szóló, frissen elkészült elemzését honlapján tette közzé a rendszerirányító. Ennek évenkénti összeállítására kormányrendelet kötelezi a Mavirt. Az előrejelzés az elmúlt évek villamosenergia-felhasználási és rendszerterhelési adataiból indul ki, és figyelembe veszi a szabályozói hátteret, a keretdokumentumokat, valamint a gazdaságkutatók által elvégzett modellszámításokat.   

A Mavir adatai szerint tavaly az összes villamosenergia-felhasználás - amely tartalmazza a hazai erőművek önfogyasztását és a hálózati veszteséget is - 43,936 terawattóra volt. Ez volt az első év, amikor a felhasználás már kismértékben meghaladta a 2008. évi, válság előtti szintet. Ez az ipari termelés, elsősorban a járműgyártás jelentős emelkedésének volt köszönhető.   

A Mavir elemzésében ötéves szakaszokra osztva, 2031-ig tekint előre, és a legvalószínűbbnek tartott alapváltozat mellett alacsonyabb és magasabb igénynövekedésre is végez számítást.   

Az alapváltozat azzal számol, hogy 2016 után a nettó villamosenergia-fogyasztás évi 1,1 százalék körül bővül, majd a 2020-as évektől 1 százalékra, később 0,9 százalékra mérséklődik a növekedés üteme.   

Az összes villamosenergia-felhasználás az alapváltozat szerint 2016-ban 44,2 terawattóra, 2021-ben 46,5 terawattóra, 2026-ban 48,7 terawattóra, 2031-ben 50,8 terawattóra lesz.  

Mindezek alapján az alapváltozat szerint a 2016 és 2030 közötti időszakban jellemzően 70 megawatt körül alakul a csúcsterhelés éves növekedési üteme. Ez 2021-re 7200 megawatt, 2031-re pedig 7800 megawatt csúcsterhelést jelent.   

Az elemzők megjegyzik: hosszabb távon bekövetkezhetnek olyan nagyobb léptékű változások, amelyeket a mostani elemzés készítésekor nem vehettek figyelembe. A váratlan gazdasági hatások mellett idetartozik az intelligens hálózati megoldások alkalmazása, valamint a villamos járműhajtások nagyarányú elterjedése.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 573 megtekintés

Videó: 52 650 293 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534554

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh