http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/3249-megduplazta-nyereseget-a-pannon-volan-tavaly#sigProIdf6c11b6e35
A Pannon Volán Zrt. (PV) 2012-ben az előző évekhez hasonló, 6,8 milliárd forint árbevétel mellett megduplázta nyereségét, a társaság tavaly 145,8 millió forint adózás előtti nyereséget könyvelhetett el, szemben az előző évi 68,1 millió forint profittal - mondta el a vállalat gazdasági igazgatója az MTI-nek pénteken.
Gruber Ferenc indoklása szerint az eredmény a rendkívül takarékos gazdálkodás mellett annak is köszönhető, hogy a társaság bevételként elszámolta egy, a Széchenyi Terv Dél-dunántúli Operatív Program pályázatán elnyert támogatás időarányos részét.
A cég az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a PV fő tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a napokban tartotta a társaság idei évi rendes közgyűlését, amelyen a tavalyi tevékenységet értékelve megállapították, hogy a PV kiegyensúlyozott gazdasági évet tudhat maga mögött, teljesítette üzleti tervét, célkitűzéseit, jó színvonalon végezte közszolgáltatói tevékenységét.
A közgyűlés döntése értelmében a nyereség teljes egészében az eredménytartalékba kerül. Az idei üzleti terv még készül.
A közlekedési társaság kitért rá, hogy főként pályázati forrásból 829 millió forintot költött szolgáltatási színvonalának erősítése és az utastájékoztató rendszer korszerűsítésére.
Ennek részeként mind a 310 helyközi menetrend szerinti közlekedésben részt vevő autóbuszán elektronikus külső és belső utastájékoztató táblákat és fedélzeti jegykiadókat helyeztek el.
Az utazókat a pécsi autóbusz-állomás nagy-várójában vizuális és audiovizuális tájékoztató-rendszerrel, központi információs táblával, az indítóállásoknál elektronikus tájékoztató táblákkal informálják - olvasható a közleményben.
A Baranyában helyközi, azon belül Komlón, Szigetváron, Mohácson és Siklóson helyi járatú közlekedést is biztosító PV közölte azt is: csoportos létszámleépítés tavaly nem történt, a dolgozók száma egy év alatt nyugdíjazásokkal és távozásokkal 26-tal, 834-re csökkent.
Forrás: MTI