http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/7724-tanmuhelyt-hoztak-letre-az-uzem-teruleten#sigProIde6967d03e4
Novemberben már az új tanműhelyben sajátíthatják el a hegesztő, a forgácsoló és az épület ipari gépész tanulók szakmájuk alapjait Komlón a Lakics Kft.-nél.
Több mint három évtizedes múltra tekint vissza a régió egyik legjelentősebb vállalkozása Lakics Gépgyártó Kft., ami több milliárd forint forgalmat bonyolító kaposvári, valamint komlói telephelyén több mint háromszáz embert foglalkoztat. A cég bonyolult hegesztett szerkezetek gyártásával és megmunkálásával, elsősorban erőműi felhasználásra kerülő, többségében szélerőművek építéséhez szükséges motor- és generátorházak, valamint ezekhez szükséges egyéb acél szerkezetű részegységek gyártásával foglalkozik. Európa egyik vezető gyártójának számít, termékeinek jelentős részét Nyugat-Európába, elsősorban a német és osztrák piacra szállítja.
Komlói üzemét a bánya gépüzem-csarnokának megvásárlásával hozta létre, ahol az energiaipar számára készítenek berendezéseket. Legnagyobb megrendelőik, a világ vezető szélerőmű- és generátorgyártói. Termékeik 80-90 százalékát ők vásárolják meg, éppen ezért, egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a technológiai, technikai fejlesztésekre, valamint a magas színvonalon folyó tanulóképzésre. Ennek egyik fontos eleme a novemberben átadásra kerülő tanműhely.
- Nagyon precíz, minőségi munkát várnak el tőlünk a megrendelőink, ugyanis bonyolult szerkezetek összeállítását végezzük. Ez a szakmunkásoktól nagy felkészültséget, munkatapasztalatot igényel, és ennek hiánya akár a munkák elvesztéséhez is vezethet - emeli ki Thury-Nagy Diana a cég HR-vezetője. - Két évvel ezelőtt fogalmazódott meg, hogy saját tanműhelyt kellene létrehozni, mind a komlói, mind a kaposvári üzemünkben, mert egyre nehezebb volt megoldani, hogy a tanulókra is megfelelő módon tudjanak odafigyelni a szakembereink és egyben képesek legyenek eleget tenni a velük szemben támasztott magas minőségi követelményeknek is.
A telephelyen belül egy különálló épületben létrehozott tanműhelyben egyszerre három szakma alapjait sajátíthatják el a tanulók.
- A tanműhelyben a már meglévő, de használaton kívüli hegesztő-berendezés mellett hagyományos esztergapadokat is elhelyeztünk, mert fontosnak tartjuk, hogy megfelelő alapismeretekkel felvértezve állhassanak a tanulóink majd a CNC-esztergapadok mellé - mondja Kisárki László üzemvezető miközben végigvezet a tanműhelyen, aki maga is mestervizsgát tett, s a tanulók szakmai felügyeletét látja el. - Magasan képzett szakemberek felügyelete mellett folyik a képzésük, Karácsony László a forgácsolók, míg Kovács Gyula a hegesztők gyakorlati oktatását irányítja.
- Az új tanműhely arra is lehetőséget ad, hogy a jelenleg az üzemi étteremben folyó elméleti oktatásra is ott kerüljön sor - veszi át a szót Thury-Nagy Diana. - A tanulók munkanapja ugyanis mindig egy két órás elméleti felkészítéssel kezdődik Karácsony László vezetésével. Ilyenkor átismétlik az iskolában tanultakat, az esetleges hiányosságokat pótolják. S, miután a cégnél a műszaki rajz olvasásának kiemelt szerepe van, ennek gyakorlására, készítésére különösen nagy hangsúlyt fektet.
Szólt arról is, hogy jelenleg a komlói telephelyen tizenheten sajátítják el náluk a forgácsoló, a hegesztő és az ipari gépész szakma alapjait, valamint egy gépgyártás technológus tanulójuk is van. Ő a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Lorand Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumba jár, a többiek a Pécsi Szakképzési Centrum Komlói Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjai. Részt vesznek a felsőfokú duális képzésben is, ennek keretében a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karának két gépészmérnök hallgatójának gyakorlati képzése folyik Komlón.
- A tanulóink másodikos korukban érkeznek hozzánk - folytatja Thury-Nagy Diana. - Az első évben nagyrészt a tanműhelyben folyik majd az alapképzésük, de ilyenkor a cég számára hasznosítható termékeket - lépcsőket, raklapokat - is készítenek. A harmadikosok már a tényleges termelésben vesznek részt, ilyenkor már megtanulnak egy-egy gyártási folyamatot, megtapasztalják, miként jön létre egy alkatrész egy lemezből. Miután nagyon precíz munkát várnak el tőlünk a megrendelőink, ezért egy újfajta ösztönző-rendszert is kidolgoztunk, ami a korábbinál szigorúbb, ugyanis a minőségi szakember-utánpótlás kinevelése az elsődleges cél. A bevezetésére a terveink szerint jövő év elején kerül sor.
Kitért arra is, hogy szerencsésnek mondhatják magukat, mert eddig olyan tanulóik voltak, akik valóban meg akarták tanulni a szakmát. A végzettek húsz, harminc százaléka maradt, a többiek máshol folytatták tovább. Az, hogy a szakmunkásvizsga letételét követően mennyi fiatalnak tudnak munkát adni, az mindig a cég megrendeléseinek nagyságától függ. Bíznak benne, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, a jövőben is munkalehetőséget tudnak biztosítani a végzősöknek.
Forrás: lakics.hu