http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/9332-szijjarto-a-dan-biotechnologiai-ceg-beruhazasaval-88-uj-munkahelyet-teremt#sigProIdf1a5e6c5bb
Kétmilliárd forintos beruházással kutatási és fejlesztési központot hoz létre a dán székhelyű Foss biotechnológiai vállalat Pécsett, ahol egy kétezer négyzetméteres épületben 88 magasan kvalifikált munkavállaló foglalkoztatását tervezik - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten hétfőn.
A kormány a beruházáshoz 772,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. A gyártási kapacitások fejlesztésével szemben mára már az innováció jelenti a versenyképességet - mutatott rá Szijjártó Péter utalva arra, hogy ezért is támogatja a kormány az élelmiszerbiztonság fejlesztésében élen járó vállalatot. Szijjártó Péter kifejtette: miután a munkanélküliség 3,7-3,8 százalékra csökkent, ami megfelel a teljes foglalkoztatásnak, a kabinet a munkahelyek hozzáadott értékére és színvonalára koncentrál. dán cég beruházása kiválóan illeszkedik az új magyar gazdasági irányvonalhoz - mutatott rá a tárcavezető.
Ismertette, tavaly az első 11 hónapban 19 százalékkal magasabb volt a Dániába irányuló magyar kivitel, mint egy évvel korábban. Szerinte az eddig rendelkezésre álló adatok alapján már kijelenthető, hogy 2017-ben a magyar export újabb történelmi rekordot döntött.
Csizi Péter, a Fidesz pécsi országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a XXI. században a kitörést a technológia és a fejlesztés biztosítja. A politikus tájékoztatott, hogy a dán vállalat a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) szorosan együtt kíván működni, munkalehetőséget biztosítana az ott végzett fiatalok számára.
Niels Degn, a Foss kutatási és fejlesztési alelnöke elmondta, hogy a vállalat a megfelelő szakmai kompetenciák megléte mellett a kormány és a pécsi egyetem pozitív hozzáállása miatt választotta Magyarországot. A vállalat családi tulajdonban van, hosszú távra terveznek - fűzte hozzá.
A beruházásról hétfőn délután Pécsen megtartott sajtótájékoztatón Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester közölte: a baranyai megyeszékhely mindenben megfelel cég elvárainak, mivel képzett munkaerőt és megfelelő infrastrukturális feltételeket is biztosít. "Pécs a tudásra kívánja építeni a következő időszak gazdasági és ipari beruházásait" - hangoztatta.
A Foss 1956-ban alakult Dániában; a vállalat a fejlesztési és gyártási tevékenységét a skandináv ország mellett Kínában és Magyarországon végzi. A világkereskedelemben forgalmazott gabona 80 százalékát, az összes tej 85 százalékát a cég által kidolgozott módszerrel tesztelik. A cég két évvel ezelőtt felvásárolta a Soft Flow nevű Pécsen működő biotechnológiai társaságot, a hétfőn bejelentett befektetést ezen keresztül hajtja végre.
René Fuhlendorff, a Soft Flow ügyvezető igazgatója Pécsen beszámolt arról, hogy az új egységben a többi között kémiai és molekuláris sejtbiológiai laboratóriumot létesítenek. Az eseményen kiosztott írásos összegzés szerint az épület 2019 végére készülhet el.
Bódis József, a PTE rektora a beruházás jelentőségét érzékeltetve arról beszélt, hogy a dán vállalat "a modern élet egyik fő területén dolgozik", majd a biotechnológiát a jövőt meghatározó ágazatnak nevezte. A fejlesztés új lehetőséget jelent a PTE kutatóinak, tanulóinak és doktori hallgatóinak is - vélekedett.
Forrás: MTI