http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/9499-poszt-4-budapesti-5-videki-es-5-hataron-tuli-eloadas-a-versenyprogramban#sigProId84d540e7ec
Tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hétfőn nyilvánosságra hozott versenyprogramjában. A kaukázusi krétakört három színház előadásában is láthatja a közönség.
Az előadásokat június 7. és 16. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában láthatja a közönség és a szakmai zsűri - olvasható a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába a két válogató, Regős János színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház volt igazgatója és Térey János író, költő, drámaíró, műfordító, valamint választott segítőik, Balog József, a MASZK egyesület elnöke és Bazsányi Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője a 2017. március 1. és 2018. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül választotta ki a versenyprogram 14 előadását.
A POSZT versenyprogramjában a budapesti Katona József Színház két előadása is szerepel: Alfred Döblin Berlin, Alexanderplatz című műve (rendező: Kovács D. Dániel), valamint Bertolt Brecht és Paul Dessau A kaukázusi krétakör című darabja (Székely Kriszta). Helyet kapott a programban a Radnóti Színház előadásában Shakespeare III. Richárd című drámája (Andrei Serban) és a Forte Társulattól Thomas Bernhard Vaterland című, a Trafóban bemutatott műve (Horváth Csaba).
A versenyprogramban szerepel még a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Csehov-produkciója, a Három nővér (Ilja Bocsarnikovsz) és a kecskeméti Katona József Színház előadásában Leo Stein és Kálmán Imre Csárdáskirálynője (Béres Attila). A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház László Miklós Illatszertár című vígjátékával (Mohácsi János), a székesfehérvári Vörösmarty Színház pedig Jon Fosse Halál Thébában című művével (Horváth Csaba) érkezik Pécsre. A kaukázusi krétakör című darabot (Szőcs Artur) a Miskolci Nemzeti Színház társulatának előadásában is láthatja a POSZT közönsége.
A harmadik Brecht-produkció a határon túli előadások között lesz látható, a nagyváradi Szigligeti Színház ugyanis szintén A kaukázusi krétakör című darabbal (Anca Bradu) kapott meghívást. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában Ibsen Rosmersholm című darabját (Andriy Zholdak), a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának versenyprodukciójaként pedig szintén egy Ibsen-művet, a Hedda Gablert(Keresztes Attila) láthatja a közönség. Helyet kapott a programban Danilo Kis Borisz Davidovics síremléke című darabja (Alekszandar Popovszki) az Újvidéki Színház produkciójában, valamint Matei Visniec Migránsoook - avagy túlsúlyban a bárkánk című műve (Zakariás Zalán) a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásaként.
A 2017/2018-as válogatás a fesztivál történetében először teljes egészében a POSZT szakmai tanácsadó testülete által kidolgozott és a tagok által 2017 májusában egyhangúlag elfogadott versenyszabályzat alapján történt. A válogatókat a grémium jelölte ki, majd felruházta őket a segítők kiválasztásának jogával.
A versenyelőadásokra hamarosan kaphatók a jegyek, a jegyértékesítéssel kapcsolatos további információk a www.poszt.hu oldalon érhetők el.
Forrás: MTI