http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/9907-szocialis-cirkuszi-tabor-a-sikondai-gyermektaborban#sigProIdf2ceedaadc
A szociális cirkusz egy keveset hallott, szinte ismeretlen fogalom Magyarországon. Jelentése egyszerűen annyi, hogy a cirkuszi művészetek részvételen alapuló használata eszközként, a társadalmi integráció előmozdítására.
A műfaj alkalmazási területei végtelenül változatosak, erre számos példa van elsősorban Nyugat-Európában, de azon kívül is az öt kontinensen, különböző hátrányos helyzetű célcsoportokkal. Az ezzel foglalkozó szervezetek folyamatosan szaporodnak az utóbbi években, míg a régebbiek mára több évtizedes tudást halmoztak fel és eredményeik önmagukét beszélnek.
A téma szakemberei jellemzően vagy olyan zsonglőrök, akrobaták, bohócok és kötéltáncosok, akik ráéreztek a cirkusz világának integráló, fejlesztő és megtartó hatására, mind az egyén, mind a közösség szintjén; vagy olyan szociális szakemberek, akik innovatív módszereket keresve, a cirkuszban találták meg az eszközt a kívánt változásoknak az előmozdítására. Ez a két tudás, a cirkuszművészé és a szociális szakemberé, a szociális cirkusz fejlődése során összeforrt és mára létrehozta a gerincét ennek fiatal és folyamatosan bővülő diszciplínának.
Június 23-29-ig egy 12 országot összefogó nemzetközi szociális cirkuszi tábor kerül megrendezésre a Sikondai Gyermektáborban. A projekt célja, hogy fiatal trénereket képezzen, akik cirkuszi eszközök segítségével tudnak fejleszteni másokat csoportban vagy egyénileg. A szociális cirkuszról bővebben: szocialis cirkusz
A tréning része egy előadás június 28-án 11.00 órától a táborban, amelyre jönnek a komlói lakásotthonokból, valamint pécsi tanodákból is fiatalok. Rajtuk kívül a táborhelyen tartózkodó csoportok lesznek a közönség (összesen körülbelül 100-120 fő). Az előadást két workshop követi, amelyet a tréningen résztvevő külföldiek tartanak majd a nézőknek.
Forrás: Kajos Rebeka Dóra, Magyar Zsonglőr Egyesület projektkoordinátora