Egyszerre négy komlói utcában kezdődik útfelújítás a héten, ami az érintett szakaszokon jelentős forgalomkorlátozásokkal is jár. A város közel nyolcszázmillió forintot fordít belterületi utakra két év alatt.

Az útépítések évei lesznek 2018 és 2019 Komlón, hiszen az önkormányzatnak összesen 800 millió forintnyi saját, állami és pályázati forrás áll rendelkezésére a rossz állapotú belterületi szakaszok rendbe hozására. A héten négy szakaszon is megkezdődik a munka, ami miatt az ott élőknek és a közlekedőknek fennakadásokra kell számítaniuk.

A Bajcsy-Zsilinszky utcának a kórház felé felmenő szakaszát 21-én délután zárja le a kivitelező, csak a mentők és a tűzoltók haladhatnak át. Ugyanez a helyzet a Dugovics Titusz és a Kis János utcákban, ahol csütörtök egész nap teljes lezárásra kell készülni. Végül a Munkácsy Mihály utca 14-34.-es házai közötti szakasz pedig péntek-szombaton lesz egész napra lezárva.

A teljes útzárra azért van szükség, mert ezekben az utcákban közműépítés vagy felújítás is történt a közelmúltban, így az utat alapjától kell újjáépíteni. Ennek a stabil és tartós útalapnak az építése történik most a napokban. A további munkák, például az aszfaltozás szintén kisebb fennakadásokkal fognak járni a jövőben. Erre két ütemben fog sor kerülni. A fentiekben, tovább a Lehár Ferenc utcában az időjárás függvényében már jövő héten várható az alsó aszfaltréteg beépítése.

Polics József polgármester az érintettek türelmét kérte, hangsúlyozva, hogy a város legrosszabb állapotú útjai újulnak meg ezekben a hónapokban. A tervek szerint az év végégi elkészül nemcsak a fent említett négy szakasz, hanem többek között a Széchenyi, a Bartók, a Lehár utcák és a Mecsekfalui út egy része is.

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 153 138 megtekintés

Videó: 52 669 293 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7536014

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh