http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/10868-tobb-mint-100-ev-utan-lattak-ujra-fekete-parducot-afrikaban#sigProId2d7e64d58f
Több mint 100 után újra láttak fekete párducot, sikerült felvételeket is készíteni róla Kenyában - közölte a CNN-nel a San Diegó-i állatkert biológusa.
Nick Pilfold elmondta, hogy miután hallották a ritka ragadozó hírét, csapatával kameracsapdákat helyeztek ki a Laikipia megyei rezervátumba a párducpopuláció tanulmányozására, majd hónapokon át vártak és figyeltek. Több kamerát tettek oda, ahonnan többen is jelentették, hogy látták a fekete párducot.
"Néhány hónap alatt több kameránknak is sikerült felvételt készítenie róla" - mondta Pilfold a kedd esti interjúban. A nőstény párduc teljesen fekete szőrzete a melanizmus, vagyis a festékanyag-felhalmozódást okozó génváltozat számlájára írható, az albinizmus ellentéte. A biológus elmondta, hogy ugyan napvilágnál tökéletesen feketének tűnik a nagymacska bundája, a kamerák éjszakai infravörös felvételein vöröses mintázat is kirajzolódik rajta. Bár többen jelentették, hogy láttak fekete párducot, ez az első igazolt felvétel egy 1909-es etiópiai megfigyelés óta. "Valószínű, hogy mindig éltek fekete párducok Kenyában, de ezt azóta nem sikerült jó minőségű felvételekkel igazolni" - tette hozzá Pilfold.
A kenyai Daily Nation napilap szerint egyik fotósuk, Phoebe Okall 2013-ban fényképezett egyet ugyanazon a területen, de nem világos, hogy a kép akkoriban megjelent-e. A melanizmus a leopárdok nagyjából 11 százalékánál jelentkezik, ám ezek az állatok többnyire Délkelet-Ázsiában élnek. Afrikában rendkívül ritka a fekete párduc.
A kutatók munkája az African Journal of Ecology című szaklap friss számában jelent meg. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a párduc vagy leopárd (Panthera pardus) a veszélyeztetett állatok között szerepel.
Forrás: MTI