http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/13081-az-oshonos-emlosok-egynegyedet-fenyegeti-a-kihalas-veszelye-nagy-britanniaban#sigProIde2af1c2720
Az őshonos emlősök egynegyedét fenyegeti a kihalás veszélye Nagy-Britanniában.
A Sussexi Egyetem kutatói vezetésével először készült vörös lista a kihalással fenyegetett brit emlősökről. A dokumentum szerint 47 őshonos emlősből 11 áll a közeli kihalás szélén.
Tizenegy fajt a fenyegetett, ötöt a mérsékelten fenyegetett, négyet az adathiányos kategóriába soroltak a kutatók, utóbbi azt jelenti, hogy kevés információval rendelkeznek róluk.
A nagy-britanniai vörös lista megkapta a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) jóváhagyását regionális szinten, ami azt jelenti, hogy a fenyegetett fajok listája ugyanolyan szilárd nemzetközileg egyeztetett rendszer szerint készült, mint a világszövetség vörös listája - olvasható a Sussexi Egyetem közleményében.
A kihalás veszélyével fenyegetett állatok között van mások között vízi patkány, az orkneyi patkány, a vakond, a sündisznó, a mogyorós pele, az európai mókus, a vadmacska és a szürke hosszúfülú denevér. Az európai farkas már kihalt a szigetországban.
Forrás: MTI / phys.org