Amerikai tudósok azonosították a SARS-CoV-2, vagyis az új koronavírus okozta világjárvány három fő hajtóerejét: a háztartásokat, a szuperterjesztő eseményeket és a nemzetközi utazásokat.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közegészségügyi karának kutatói a Science tudományos folyóiratban jelentették meg korábbi vizsgálatokat áttekintő tanulmányukat. Elizabeth Lee, a kutatás egyik résztvevője azt írta, hogy a SARS-CoV-2-fertőzések egy jó része feltehetően a háztartásokban történik.

A kutatók több tanulmányra hivatkoznak, amelyek alapján a fertőzések 46-66 százaléka háztartási eredetű. Mind a korábbi kontaktkutatásokról szóló tanulmányok, mind pedig egy több mint 59 ezer eset vizsgálatán alapuló dél-koreai kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az egy háztartásban élők között hatszor nagyobb a fertőzés veszélye, mint más szoros kontaktusok esetében.

A házaspárok esetében kétszerese a valószínűsége annak, hogy megfertőződnek a háztartásukban élő más felnőttekhez képest. A többgenerációs háztartásokban az idősek extra kockázatnak vannak kitéve, ha a fiatalabb családtagoknak munkába vagy iskolába kell járniuk - olvasható a tanulmányban.

"Ez egybecseng azzal a ténnyel, hogy a közös háztartásban élés más légúti vírusok fő terjedési helyszíne is" - hangsúlyozták a kutatók. Hasonló veszélyt jelentenek az ítéletvégrehajtási intézmények, a csoportos szállások vagy az ápolási otthonok, és példaként hozták fel, hogy egy hajléktalanszálló lakóinak 66 százaléka, egy idősotthon lakóinak 62 százaléka és egy börtönszárny 80 százaléka fertőződött meg a vírussal. És, bár a bennlakók ritkán hagyják el ezen intézményeket, az ott dolgozók és a látogatók összekötik őket a kinti közösségekkel.

Noha sok fertőzés történik az otthonokban, a járvány fenntartásához alapvetően szükségesek olyan események, amelyek ezeket a közösségeket összekötik - írták az amerikai tudósok. Különböző tényezők bonyolult összjátékától függ, hogy végbemegy-e a fertőzés.

Fontos szerepet játszanak az úgynevezett szuperfertőző események, vagyis azok a helyzetek, amikor egy - akár tünetmentes - fertőzött sok másnak adja tovább a kórokozót. A közelmúltban ilyen eseményként azonosították a kóruspróbákat, az istentiszteleteket, az esküvőket, és ilyen helyszínként a húsüzemeket, ahol kis számú fertőzött nagyon nagy számú embernek adhatta tovább a vírust.

A kutatók olyan tanulmányokra utaltak, amelyek szerint a fertőzések 80 százalékát az esetek tíz százaléka okozza. A harmadik erő, amely a járványt fenntartja, a kutatók szerint a régiók és országok közötti utazások. Már néhány, nagy távolságokat megtévő utazó elég ahhoz, hogy a vírus világszerte elterjedjen.

"Ez az oka, hogy a kezdeti utazási korlátozások nem tudták megállítani az új koronavírus globális terjedését, noha talán lassították a világjárványt" - írták. A kínai szabályok mutatták meg, hogy milyen szigorú utazási korlátozásokkal lehet csak a vírust megállítani.

Forrás: MTI / science.sciencemag.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 475 808 megtekintés

Videó: 51 289 946 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7349526

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh