Bolygónk legbelső része elég kiszámíthatatlanul viselkedik.

Azt hihetnénk, hogy a gigantikus világegyetemben legalább saját bolygónkról eleget tudunk már. De nem ez a helyzet: a Föld 500 millió négyzetkilométeres felszínét már elég jól ismerjük ugyan, de gigantikus, billiónyi köbkilométeres belseje jelentős részben ismeretlen számunkra, minthogy a legmodernebb technológiákkal is elérhetetlen.

Persze nagyon sok dolog van, amit tudunk arról, hogy mi folyik a talpunk alatt. És ezek jelentős része meglehetősen furcsa. Például a Föld belső, szilárd magja kicsit eltérő sebességgel forog, mint a bolygó többi része. Ezt 20 évvel ezelőtt mutatták ki: a mag olyan gyorsan forog, hogy évente nagyjából egy fokkal előzi meg a külsőbb rétegeket, ami azt jelenti, hogy 360 év alatt egyszer lekörözi a bolygó felszínét. Ezt nevezik szuperrotációnak.

Egy friss vizsgálat eredményei ugyanakkor azt mutatják, hogy mégse egészen helytálló ez a kép. 1971 és 1974 között például a mag lassabban forgott a vártnál. De ez még mind semmi, ezt megelőzően, 1969–1971 között annyira lassan forgott a mag, hogy lassabbnak bizonyult a fölötte forgó rétegeknél is. Vagyis úgy tűnik, hogy a mag sebesség nem állandó, hanem időnként felgyorsul, majd lelassul.

A kérdéses leglassabb időszakban ez azzal járt, hogy míg előtte és utána a mag külső rétegeinek haladása megelőzte a fölötte található köpenyét, a hetvenes évek fordulóján a mag látszólag lemaradt a köpenyhez képest, ami a réteghatárokról nézve úgy látszott volna, mintha irányt váltana.

Az újonnan elemzett adatok atomrobbantásokból származnak: amikor ilyen történik a felszínen, a földrengésekkor jellemző hullámok indulnak útjukra a bolygó mélyebb rétegei felé is. Ezek a réteghatárokon szóródnak és irányt váltanak, így a segítségükkel feltérképezhetők a rétegek és ezek viselkedése is.

Az 1960-as és 1970-es években az Egyesült Államok és a Szovjetunió számos kísérleti atomrobbantást végzett. Ezek szeizmikus adatait használták fel most a szakértők, hogy felmérjék a mag viselkedését. Így sikerült kimutatni, hogy 1969–1971 folyamán a mag szubrotált, vagyis a vizsgált időszak alatt összesen 0,1 fokkal maradt le a köpenytől és a kéregtől, míg az ezt követő 3 évben szuperrotált, de összesen csak 0,3 fokkal előzte meg a felsőbb rétegeket a későbbi adatok alapján várt 3 fok helyett.

A háttérben a mag szerkezete állhat. A belső mag döntően vasból és nikkelből áll, és a szilárd vas hatalmas, hexagonális kristályokat képez, amelyek eloszlása nem egyenletes. Így a mag gravitációja sem egységes, a két fele eltérő mértékben „rángatja” a köpenyt. Ez pedig periodikusan felgyorsítja és lelassítja a magot.

Mindez persze a külsőbb rétegekre is hatással van. Régóta ismert, hogy a napok hossza periodikusan változik, hat éves ciklusokban pár tized ezredmásodpercnyi kilengések tapasztalhatók. A legfrissebb vizsgálatok szerint ezek a változások pontosan a mag sebességbeli ingadozásához köthetők.

Forrás: ipon.hu / syfy.com / science.org