Részben fellebbent a fátyol a kétéltűekhez tartozó szalamandra különös titkáról: ausztráliai tudósok megállapítása szerint az állat immunrendszerében rejtőzik a kulcs rendkívüli képességéhez, amellyel vissza tudja növeszteni gyakorlatilag teste bármely részét, beleértve végtagjait, izmait, gerincét, agy- és szívszövetét.

Az amerikai tudományos akadémia Proceedings of the National Academy of Sciences című, legfrissebb kiadványában közzétett tanulmányukban a melbourne-i Monash Egyetem kutatói kísérleteik során felfedezték, hogy ha eltávolítják a szalamandra immunrendszeréből a falósejteket (falociták, makrofágok), akkor a kétéltű elveszíti regenerációs képességét.

Tulajdonképpen minden élőlény képes visszanöveszteni teste kisebb-nagyobb részeit, ám a regenerálódási listát egyértelműen a szalamandra vezetik. Míg az emberhez hasonló emlősök csupán bőrük és csontjaik regenerálására képesek, a kétéltű teljes lábat növeszt néhány hét alatt az elvesztett helyett, kijavítja gerincsérülését, sőt még hiányzó agydarabkáját is pótolja. Ráadásul hegesedés vagy károsodás nélkül: az újonnan növesztett testrészek maradéktalanul helyettesítik a régieket, kifogástalan "hasonmásként" működnek.

James Godwin, a kutatást vezető tudós közölte, hogy eredményeikkel közelebb juthatnak annak megértéséhez, milyen feltételek szükségesek a regenerálódáshoz.

"Korábban úgy hittük, hogy a falósejtek akadályozzák a regenerációs folyamatot, most viszont kiderült, hogy ha nincsenek jelen a gyógyulás korai szakaszában, a regenerálódás is elmarad - magyarázta. - Következő lépésként fel kell tárnunk, hogy pontosan miként járulnak hozzá a makrofágok a szövetek újraképződéséhez."

A tudós nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a kutatások során olyan terápiákat is ki tudnak dolgozni, amelyek segítségével az emberi immunrendszert is a regenerálódás felé terelhetik. "A szalamandrák szolgálhatnak mintául, hogyan kell a tökéletes visszaépülésnek lezajlania" - hangsúlyozta.

Meggyőződése, hogy a kétéltűek gyógyulási folyamatának tanulmányozásával számos, rostos elfajulással (fibrózis) vagy hegesedéssel összefüggő betegséghez, köztük szív- és májbántalmakhoz tudnak majd új gyógymódokat felfedezni. A hegesedés nélküli gyógyulás magát a műtét utáni felépülést is felgyorsíthatja.

"A regenerációs pályák némelyike talán még nyitva áll előttünk. Elképzelhető, hogy képesek leszünk nemcsak megtalálni, hanem hasznosítani is ezeket" - mondta Godwin.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 151 233 megtekintés

Videó: 52 667 538 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535871

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh