http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/11803-2020-tol-mukodhet-a-facebook-szakertoi-testulete#sigProIda3e3c04aa4
Újabb részletek derültek ki a közösségi platform által létrehozandó grémiumról.
Sir Nick Clegg korábbi brit miniszterelnök-helyettes, a Facebook globális kommunikációs részlegének vezetője a nyáron beszélt arról, hogy a közeljövőben létrehoznak majd egy új testületet, amelynek 40 tagja lesz a világ minden tájáról. A tagok között lesznek tudósok és újságírók is, s minden olyan kérdést meg fognak vitatni, amely a Facebook-használók részéről felmerül. A döntések kötelező érvényűek lesznek a közösségi platform számára. A tagokat három évre választják majd és függetlenek lesznek a cégtől.
Később kiderült, hogy az új grémium neve Oversight Board lesz és gyakorlatilag egy etikai tanács, egy alkotmánybíróság és egy parlamenti bizottság ötvözeteként fog működni.
Most ismertté vált, hogy a 40 szakértő közül legalább 11-nek jelen kell majd lennie a határozatképességhez. A Facebook azt remélte, hogy az első tagokat már az idén bemutathatja és a testület a jövő év elején akár már az első vitás ügyeket is megoldhatja.
A terv az, hogy az egyes felhasználói panaszokat 5 tagú csoportok vizsgálnák meg. Ügyelni fognak arra, hogy legalább egy tag abból a régióból származzon, ahol a vitatott ügy történt. A meghozott határozatok kötelező érvényűek lesznek, még akkor is, ha azzal Mark Zuckerberg vagy a Facebook nem ért egyet. A meghozott döntéseket gyorsan átültetik majd a gyakorlatba és alapvetően precedens értékűek lesznek.
A társaság a saját döntéseit is megvizsgáltathatja az Oversight Boarddal. A tagokat 3 évre fogják megválasztani, legfeljebb 3 alkalommal. A munkájukért anyagi juttatást kapnak majd, de nem a Facebooktól, hanem egy vagyonkezelő alaptól. Az első tagokat az óriáscég fogja kikeresni, később ők segítenek majd a további tagok kiválasztásában.
Forrás: sg.hu / newsroom.fb.com