http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/2287-vegleg-megszunik-az-msn#sigProId4762445cd9
A Microsoft bejelentette saját azonnali üzenetküldő szolgáltatásának végleges leállítását, ezt követően pedig a korábban felvásárolt Skype veszi át a stafétabotot - a folyamat már elkezdődött.
A Microsoft a hivatalos Skype blogon keresztül jelentette be, hogy alig néhány hónapon belül bezárják saját platformjukat, hogy a jövőben minden tekintetben a szintén népszerű Skype szolgáltatására támaszkodjanak. A háttérben zajló változások már elindultak, a felhasználók pedig szintén kipróbálhatták az egységesítést szolgáló első opciókat.
2013 első negyedévében tehát a Messenger eltűnik, addig azonban még van némi idő arra, hogy az eddig WLM-et használók hozzászokjanak az új felülethez, a Skype esetében pedig megteremtsék a gond nélküli átállás feltételeit. A munka már megindult, hiszen az új Skype 6.0 a megszokott név/jelszó páros mellett lehetővé teszi a Facebook és Microsoft felhasználói fiók használatát is, ezzel pedig mind a közösségi platform, mind pedig a WLM alatt kialakított kapcsolati listákat elérhetjük a kliensen belül.
Az elmúlt hónapokban a háttérben azon dolgoztak, hogy egyre több funkciót vigyenek át a Messenger meglévő architektúrájára, vagyis a Skype hagyományos p2p gerince helyett a Microsoft saját megoldása veszi vállára a legtöbb terhet, ami egyelőre leginkább az üzenetküldést jelenti. Ma már a Skype üzenetek mintegy 80 százaléka a Messengeren keresztül talál utat a fogadó félhez, ezzel pedig jelentős mértékben leegyszerűsödött a mobil platformok (iOS, Android, Windows 8 és RT) bevonása és mindennapi alkalmazása.
A felhasználókat a blogbejegyzésben a Skype kipróbálására, illetve mindennapi használatára buzdítják, azzal a kitétellel, hogy a Messenger Kínában tovább folytatja majd pályafutását.
Forrás: sg.hu