A jövőben a gépi tanulási algoritmusok számos területen kaphatnak szerepet.

A Continental autóipari beszállítócég és az Oxfordi Egyetem közösen kutatja a mesterséges intelligenciát. A gépi tanulási algoritmusok optimalizálhatják az optikai objektumfelismerést, s az emberek és a gépek közötti párbeszédet. A két fél elsősorban azoknak az algoritmusoknak a használatára és a fejlesztésére összpontosít, amelyek tovább javíthatják a jövőbeli közlekedési alkalmazásokat. A kooperáció három éven át tart majd, de a távlati célok között szerepel a kutatási területek és időtartam kiterjesztése.

Kurt Lehmann, a Continental technológiai vezetője kifejtette, hogy számukra nagyon fontos a vezető kutatóintézményekkel való együttműködés. Azt várják a kooperációtól, hogy sikerül azzal kapcsolatban tudásra és tapasztalatra szert tenniük, hogy miként lehet alkalmazni a mesterséges intelligenciát az olyan területeken, mint az automatizált és autonóm vezetés, a jövőbeli járműhozzáférési rendszerek továbbfejlesztése, a balesetek számának csökkentése és az intelligens figyelmeztető rendszerek készítése. Lionel Tarassenko, az Oxfordi Egyetem mérnöki tudományokért felelős vezetője hozzátette, hogy kíváncsi arra, hogy a technológiai fejlesztéseikkel miként járulhatnak hozzá a jövőbeli közlekedés formálásához.

Demetrio Aiello, a Continental mesterséges intelligenciáért és robotikáért felelős vezetője hangsúlyozta, hogy az ő víziójuk egy olyan világ, amelyben az emberek és az árucikkek szállítása teljesen automatikusan történik, amink köszönhetően idő és mentális erőforrások szabadulnak fel más feladatok elvégzésére. Ők a közlekedés területén szerzett technológiai tudásukat adják a kooperációba, míg az Oxfordi Egyetem az algoritmusokkal kapcsolatos kiváló tapasztalatait. A brit tudósok így láthatják, ahogy a kutatási eredményekből új termékek és szolgáltatások jönnek létre.

Forrás: sg.hu / continental-corporation.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 087 megtekintés

Videó: 52 649 624 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534506

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh