1848-as szabadságharcra és forradalomra megemlékeznek a Közösségek házában
Komlón megemlékeznek az 1848-sa szabadságharcra és forradalomra. Ugyan ezen a napon a Közösségek Házában a város 4. osztályos tanulói honvéd próbán vesznek részt, ami egy városi akadály verseny. (Varga Ilona)
- << Városunkban a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagjai kampány körútjuk során
- A kis csimpilimpik megtartották első félhivatalos bemutatkozásukat (Figura Ede) >>
Hasonló videók
Az ÜnnepKörSzín társulat lépett fel a Közösségek Házában (Bogárdi Alíz)
Interaktív színházi előadást nézhettek a gyerekek a Közösségek Házában. A magyar népszokásokhoz kapcsolódó előadás nagy sikert aratott. Alíz szerint a 4-11 éves gyerekeket könnyű bevonni a játékba, a kiskamaszok már tartózkodóbbak. A kis nézők énekelnek, körjátékoznak az évszakokon alapuló mesék alatt.
Színes tavaszi programokkal vár a Közösségek Háza
A Közösségek Háza vezetője visszatekintett az elmúlt évre, ezután szóba kerültek az idei programok. A farsanggal és táncházzal induló rendezvények után Komló is csatlakozott a Kultúrházak éjjel-nappal című országos eseményhez. Sok egyéb mellett koncertek, gyermekprogramok, nyilvános filmvetítések is várják az érdeklődőket. (Schaff Anikó)
Ismerjük meg a senior örömtáncot (Nagyné Marika, Dr. Fűsz Anna)
Május óta űzik a forradalmian új táncot az ötven éven felüliek a Közösségek Házában. A klubhoz bárki csatlakozhat, a mozgás felüdít, a társaság pedig jótékony hatással van az elszigetelt emberekre. A 40-50 fős csoport összetartó, más programokon is szívesen vesznek részt együtt.
A Közösségek Háza nyári napközijében jártunk (Schaff Anikó)
Hetedik alkalommal ad otthont a Közösségek Háza a népszerű nyári napközinek. Tematikus hetek követik egymást, a forró nyári napokon számtalan lehetőséget kínál az intézmény. Kilenc pedagógussal, tizenhat diák segítővel zajlanak a programok.
Gyereknapot szervez a Közösségek Háza (Koszta-Szamos Krisztina)
A szervező a gyereknapi programokat részletezi. Több intézmény és tánccsoport is kitelepül a rendezvényre, a gyerekek változatos műsorokat láthatnak. Minden esemény ingyenesen látogatható.
Idén is lesz nyári napközi a Közösségek Házában (Schaff Anikó)
Júliusban gazdag programokkal, remek elfoglaltságokkal, tematikus hetekkel várják a gyerekeket a Közösségek Házában. Változik a jelentkezés, előjelentkezési lapot kell benyújtani a szülőknek.
Koszorúkat helyeztek el a Petőfi-szobornál (Polics József)
A koszorúzási ünnepségen jártunk
A polgármester ünnepi beszéde a színházból (Polics József)
Polics József március 15-ei beszédét tekinthetik meg
A gimnázium tanulóinak március 15-ei előadása
Az 1849/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepséget tekinthetik meg
Most olvasott hírek
Most nézett videók
A nap legolvasottabb hírei
- A Lockheed Martin leszállította az eddigi legerősebb lézerfegyvert
- A hullámokat elektromossággá alakító bójákat mutattak be
- Stoltenberg: a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sarkvidéken
- MÁR CSAK KÉT HÉT a Covid-járvány valódi története – film. Feltétlen nézd meg!
- Részleges napfogyatkozás lesz október végén
- Szektorlabda - Növelte előnyét a címvédő DÖKE Komló az NB I. 2. fordulójában