2006 perces kosárlabda (Iván Attila, Páva Zoltán, Kovács András)
A minden évben megrendezésre kerülő kosárlabda percei idén 2006, mely nagy sikernek örvend a város amatőr és profi játékosai között.
- << 10 éves a Súgólyuk Színház - fotókiállítás Rákos Ildikó fotóiból
- Ikonkiállítás a Közösségek Házában (Kőváriné Siess Zsuzsanna, Szakács László) >>
Hasonló videók
Bajnokságot nyertek a kosaras lányok (Czukor János, Marton Kornélia)
Nagyon nehezen indult meg a női kosárlabdacsapat a tavalyi lezárások után, csupán egy edzőmeccset játszottak a lányok. A bajnokság is csúszott, a csapatok nem voltak tisztában a járvány rájuk vonatkozó részével. Marton Kornélia center elmondta, hogy tavaly is esélyesek voltak a bajnoki címre, idén nagyon készültek a mérkőzésekre. A feljebbjutásról az edző elmondta, ez nem akarat, hanem inkább anyagi kérdés. A női csapat várja a fiatal, általános iskolás jelentkezőket utánpótlásnak tagjai közé.
Hétvégén 2019 perces kosárgála lesz a sportcsarnokban (Balogh Bettina)
Összeállt a kosárgála programja, az elnök rendkívül izgalmasnak nevezte az eseményt. A kísérőprogramok, az egészségnapon való részvétel is teljesen ingyenes mindenkinek. 9 csapat vesz részt a kosárgálán június 22-én.
A rájátszásban szerepelnek női kosarasaink (Marton Kornélia, Czukor János)
Felsőházba kerültek a lányok, ahol rögtön egy kemény ellenfél vár rájuk. Czukor János edző az elmúlt meccsekről is tájékoztatja a nézőket. Rengeteg fiatal játékos kapott lehetőséget a bajnokságon, egy új játékos a csapatról, a beilleszkedésről mesél.
Sok év után újra lesz 2019 perces kosárgála (Balogh Bettina)
2000-ben kezdődött a maratoni kosárgála városunkban Iván Attila kezdeményezésére. A DÖKE elnöke nagy örömmel számol be az idei eseményről, mely júniusban lesz egészségnappal összekötve.
A polgármester is elismerte az edző munkáját (Polics József)
Czukor János, a komlói női kosárlabda szakosztály vezetőedzője, polgármesteri elismerést kapott
A megye legjobb amatőr edzője Czukor János
A komlói női kosárlabda szakosztály edzőjét választották Baranya legjobb amatőr edzőjévé
Várja a kosarazni vágyókat a komlói egyesület (Czukor János)
A KBSK női kosárlabda szakosztály edzőjét kérdeztük az elmúlt év sikereiről, és az új évben kitűzött célokról
A Petőfi SE csapata ellen játszottak kosaras lányaink (Czukor János, Páncél Tímea)
Női kosárlabda mérkőzésen jártunk. Részleteket az edzőtől hallhatják.
Megnyerte utolsó mérkőzését női kosárlabdacsapatunk (Czukor János)
A kosárlabdás lányok megkezdték a bajnokságot. Az első forduló részleteiről kérdeztük az edzőt.
Most olvasott hírek
Most nézett videók
A nap legolvasottabb hírei
- A Lockheed Martin leszállította az eddigi legerősebb lézerfegyvert
- A hullámokat elektromossággá alakító bójákat mutattak be
- Stoltenberg: a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sarkvidéken
- Franciaországban árcsökkentéssel buzdítják a lakosságot az energiatakarékosságra
- MÁR CSAK KÉT HÉT a Covid-járvány valódi története – film. Feltétlen nézd meg!
- Részleges napfogyatkozás lesz október végén