Az Egyesült Államok a második világháború óta manipulálja Japánt, arra törekedve, hogy eltávolítsa azokat a kormányfőket, akik a kapcsolatok javítására törekszenek Pekinggel - állítja könyvében Magoszaki Ukeru, a japán külügyminisztérium hírszerző és elemző hivatalának volt vezetője.

A könyvről, amely a japán bestsellerek listájának élére került, a South China Morning Post című hongkongi lap közölt írást keddi számában.

A háború utáni történelem igazsága címet viselő kötet szerzője hétfőn azt nyilatkozta: művében a japán vezetőket két osztályba sorolta, azokra, akik önálló külpolitikára törekedtek és azokra, akik csak az amerikai utasításokat és politikát hajtották végre.

"Az első csoportba tartozókat nem fogadta szívesen az amerikai kormány, és rövid úton eltávolították őket a kormányfői székből" - mutatott rá Magoszaki. Mint mondta, ez nem közvetlen washingtoni beavatkozás eredménye volt, hanem meghatározó japán politikusok, a média, kormányzati tényezők és nagyvállalatok vezetőinek befolyása révén történt.

A hongkongi lap megjegyzi: az Egyesült Államok tokiói nagykövetségének szóvivője nem kívánta kommentálni a könyvben szereplő vádakat.

A japán szerző azt is elmondta, hogy a szigetország politikájának ellenőrzése érdekében Washington felhasználta a médiát, az ellenzéki pártokat, befolyásolta a közvéleményt, s mi több, kormányzati válságot idézett elő úgy, hogy elérte: a kabinet meghatározó tagjai távozzanak a kormányból.

Magoszaki példaként két volt miniszterelnököt is említett, akiknek - szerinte - függetlenségük miatt kellett megbukniuk. Az egyik Hatojama Jukio, aki mindössze kilenc hónapig volt kormánya élén, a másik Ozava Icsiro, akinek pénzügyi és jogi ügyek miatt kellett távoznia.

A diplomata úgy vélte: a Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü (Diaoyu) néven ismert szigetek körüli vita szorosan kapcsolódik Washington globális geopolitikai érdekeihez, Amerikából arra bátorítanak japán politikusokat, hogy tegyenek lépéseket Kína ellenében.

Magoszaki szerint az Egyesült Államok kormánya a térségben arra ösztönzi Dél-Koreát, a Fülöp-szigeteket, Vietnamot és Japánt, hogy korlátozza Kínát és annak növekvő regionális befolyását. "A Szenkaku kérdése ennek a stratégiának a része" - jegyezte meg.

Ma az Egyesült Államokban egyesek azt szeretnék, hogy Japán rendelkezzen atombombával - mondta az egykori vezető diplomata, hozzátéve, hogy e gondolat abba a "kiegyensúlyozó" politikába illeszkedik, amely Kínával szemben használja fel Japán katonai erejét.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 117 677 megtekintés

Videó: 52 638 443 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533632

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh