Egy Nap körüli gigantikus buborékban élünk

Egy Nap körüli gigantikus buborékban élünk

A Naprendszert egy hatalmas, táguló buborék veszi körül, amelyet rég halott csillagok formáltak.A csillagászok évtizedek óta tudják, hogy a Nap egy gigantikus buborékban ül, annak majdnem pontosan a középpontjában. A növekvő üreg a Tejútrendszert kitöltő diffúz gázban található, és egy nagyon meggyőző új kutatás szerint jelenleg is csillagkeletkezést vált ki. A szakértők vizsgálatai alapján ugyanis majdnem az összes jelenleg aktív, ismert, közeli csillagbölcső a buborék peremén található, ami erősen azt sejteti, hogy ez indította be bennük a csillagok keletkezését.De mi hozta létre a buborékot? A kutatók szerint több mint egy tucat nagy tömegű szupernóva, olyan hatalmas csillagok, amelyek mindössze néhány millió évvel keletkezésük után fel is robbantak.Mindez nem is olyan régen, mindössze 14 millió éve történt, és a Nap nagyjából 5 millió éve lépett be a buborékba, miközben a Tejútrendszer központja körül keringett. Jelenlegi központi helyzete tehát teljes véletlen, csillagunknak semmi köze a buborék formálódásához vagy terjedéséhez. Hol az anyag?A csillagközi anyag galaxisunkban rendkívül alacsony sűrűségű. Gázok és por alkotja, de olyan kis relatív mennyiségben, hogy átlagosan mindössze egy maroknyi atom jut egy-egy köbcentiméterre. Pár évtizede azonban egyre világosabbnak tűnik, hogy saját kozmikus környékünkön még a szokásosnál is ritkább a csillagközi anyag. Azt a szabálytalan térrészt, amelyre ez jellemző, Helyi Buboréknak nevezeték el. A buborék méretét és pontos formáját nem volt egyszerű felmérni, nem utolsósorban azért, mert nagyon komplex formáról van szó.A jelenlegi modellek szerint ennek az lehet az oka, hogy több szupernóva robbanása formálta, amelyek levetett anyaga és a robbanás lökéshulláma maga előtt tolta a csillagközi anyagot, a korábbinál is üresebb teret hagyva hátra maga mögött. A táguló buborékban így még alacsonyabb sűrűség jellemző, és az egész képződményt egy vékony, komplex felületű burok határolja.Egy csapat csillagász nemrégiben minden korábbinál pontosabb felmérésbe kezdett, ami a Helyi Buborékot illeti, hogy meghatározzák ennek méretét, formáját és korát. És arra is kíváncsiak voltak, hogy a táguló képződmény milyen hatással van környezetére, különösen a környező gázfelhőkre. A korábbi hasonló kutatások túl alacsony felbontásúak voltak a felvetődő kérdések megválaszolásához.A szakértők az Európai Űrügynökség Gaia nevű űrtávcsövének észlelési adatait használták a vizsgálathoz. A Gaia egymilliárd csillag pozícióját, mozgását és távolságát térképezte fel a Nap körül.A csapat azokra a fiatal, 20 millió évnél fiatalabb csillagokra koncentrált, amelyek pár száz fényéves távolságon belül vannak a Naphoz képest. Ezek a csillagok hajlamosak halmazokba csoportosulni, amelyek több száz vagy több ezer hasonló csillagot tartalmaznak.A kutatók a gáz és a por eloszlását is vizsgálták kozmikus környékünkön. Ezt úgy tették, hogy megnézték, mennyire halványítja a közbeeső anyag az egyes csillagok fényét. Mivel a csillagok távolsága ismert volt, ez alapján nagyon pontos 3 dimenziós térképet készítettek a csillagközi anyag eloszlásáról. Szupernóvákkal formálvaAz eredmények pedig egészen lenyűgöző képet vázolnak fel. A Helyi Buborék átmérője nagyjából 1000 fényév, és csaknem minden ismert csillagformáló anyagfelhő, amely a Nap körül található, a buborék szélének közelében van. Az említett felhők és fiatal csillagok ráadásul mind kifelé, a buboréktól távolodva mozognak, függetlenül attól, hogy hol foglalnak helyet.Ez pedig biztosan több a puszta véletlennél. A megfigyelések erősen alátámasztják azt a teóriát, miszerint a táguló buborék indította be a csillagkeletkezést a kérdéses felhőkben. A kutatók régóta sejtik, hogy a szupernóvákról ledobott anyag csillagkeletkezést indíthat be, de tényleges bizonyítékot eddig sosem találtak erre.A szakértők egy nagyon látványos és informatív grafikát is összedobtak, amelyen részletesen megvizsgálható az általuk tanulmányozott térrész. A távolságok parszekben vannak megadva, egy parszek 3,26 fényévnek felel meg.Az észlelési adatok alapján a buborék falai másodpercenként 6,7 kilométeres sebességgel tágulnak.Ezeket a falakat, amelyek egyre több anyagot építenek magukba, ahogy haladnak előre, jelenleg 1,4 millió naptömegnyi matéria alkotja. Ekkora mennyiségű anyag megfigyelt mozgásba lendítéséhez 15 szupernóva robbanása szükséges.A buborék a modellek szerint 14 millió évvel ezelőtt keletkezett, és a szupernóvák nem mind egyszerre robbantak, hanem egyesével vagy kisebb csoportokban egymás után, átlagosan 1,1 millió éves szünetekkel. Amelyek újabb és újabb lendületet adtak a buborék tágulásának. Csillagbölcsők rendelésreEz azonban nem minden. A Helyi Buborék határán két csillagkeletkezési régió is található, az egyik a Bika, a másik a Perseus csillagképben. Mindegyik régió egy-egy kisebb buborékkal is érintkezik, amelyeket egy-egy szupernóva formált. Ezek a robbanások és a Helyi Buborék egymás felé terelték és helyileg összesűrítették az anyagot, aktív csillagbölcsőket alakítva ki.És a csillaggyártás nem korlátozódik a múltra: a Tejútrendszerben létezik egy nagyon érdekes struktúra, a Gould-öv, amely rengeteg fiatal csillagot, és sok gázt, valamint port tartalmaz. Ez úgy néz ki, mintha egy gyűrűt formálna, amely meg van döntve a galaxis fő síkjához képest.Az új vizsgálat szerint azonban ez csak a látszat: az öv valójában két struktúrából áll, amelyek egymásra vetülnek. Az egyik az úgynevezett Radcliffe-hullám, egy szinuszhullámra emlékeztető, sűrű gázképződmény, amely a Helyi Buborék egyik oldalán húzódik, csaknem 9000 fényév hosszan, a másik pedig a Split nevű struktúra, amely nagyjából fele ilyen hosszú. Ezek együtt formálják a Föld irányából nézve a Gould-övet, és mindkettő a Lokális Buborék tágulásának eredményeként jöhetett létre.A vizsgálatok alapján készült modell szerint a buborék nemcsak jelenleg, de a múltban is aktívan bátorította a csillagkeletkezést.10, 6 és 2 millió éve is csillagképződési hullámot váltott ki, ahogy gázfelhőkön rohant keresztül, ami megerősíti, hogy a szupernóvák aktív szerepet játszanak a csillagok képződésében.A csillagászok régóta próbálnak teljes képet alkotni arról a térrészről, amelyben a Naprendszer helyet foglal, ami részben azért is nehéznek bizonyult, mert jelenleg a buborék közepén „ülünk”. Az új vizsgálat azonban érdekes és mozgalmas képet fest magáról a buborékról, és vele együtt saját kozmikus környékünk történetéről is.Forrás: ipon.hu / syfy.com / nature.com

Először kapott ember génmódosított sertésszívet

Először kapott ember génmódosított sertésszívet

A világon először kapott ember genetikailag módosított sertésszívet, a beültetést az Egyesült Államokban végezték - írta a BBC hírportálja. Az 57 éves David Bennett jól érzi magát három nappal a hétórás, úttörő beavatkozás után - közölték orvosai.    A műtétre utolsó reményként tekintettek, mellyel megmenthetik a beteg életét, noha hosszú távú túlélési esélyeiről egyelőre keveset tudni.    "Vagy meghalok, vagy elvégzik a transzplantációt. Tudom, hogy ugrás a sötétbe, de ez az utolsó esélyem" - mondta Bennett a műtét előtt.    A Marylandi Egyetem klinikájának orvoscsapata rendkívüli engedélyt kapott a hatóságoktól az eljárásra azzal az indokkal, hogy ellenkező esetben Bennett meghalt volna. A szakemberek úgy ítélték meg, hogy emberi szívet nem kaphat, mivel egészségi állapota nagyon rossz.    A transzplantációt végző orvoscsapat munkáját hosszú évek kutatásai előzték meg, az eredmények emberek életét menthetik meg az egész világon.    "Egy lépéssel közelebb kerül a világ a szervhiány okozta válság megoldásához" - idézte a Marylandi Egyetem orvosi karának közleménye Bartley Griffith sebészt.    Az Egyesült Államokban naponta 17 ember hal meg szervhiány miatt, a jelentések szerint több mint 100 ezres a várólista. Állati szervek transzplantációjának lehetőségét régóta mérlegelik, a sertésszívbillentyűk beültetése már elterjedt.    Októberben New York-i sebészek bejelentették, hogy sikeresen ültettek be sertésvesét emberbe, azonban a páciensnél ekkor már beállt az agyhalál, felépülésére nem volt remény.    Bennett azonban azt reméli, folytathatja az életét. A műtét előtt hat héten át ágyhoz kötötten, gépek segítségével élt, miután halálos szívbetegséget mutattak ki nála. Hétfőn már önállóan lélegzett, bár folyamatos, alapos megfigyelés alatt áll.     Az átültetéshez használt sertés számos génjét módosították, ezek kilökődést okozhattak volna, azt azonban nem tudni pontosan, mi fog történni. Forrás: MTI / bbc.com

Valós időben figyelték meg egy vörös szuperóriás robbanással végződő haláltusáját

Valós időben figyelték meg egy vörös szuperóriás robbanással végződő haláltusáját

Először figyelték meg valós időben egy vörös szuperóriás robbanással végződő haláltusáját csillagászok: a hatalmas csillag gyors önpusztítása végén összeomlott és II-es típusú szupernóvává vált. Két Hawaiin lévő teleszkóp segítségével végezte egy szakértői csoport a fiatal szupernóvákat vizsgáló kutatást (Young Supernova Experiment - YSE). Ennek során megfigyelhették a vörös szuperóriást utolsó 130 napján, mely a halálos detonációban végződött - írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál.    "Ez valódi áttörés annak megértésében, hogy mi történik a nagytömegű csillagokkal a haláluk előtti pillanatokban" - mondta Wynn Jacobson-Galán, a kutatásról a The Astrophysical Journal című tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője, a Berkeley-ben lévő Kaliforniai Egyetem munkatársa.    "Soha korábban nem figyelték meg egy vörös szuperóriás szupernóva előtti aktivitásának közvetlen észlelését egy átlagos 2-es típusú szupernóvában. Ez az első alkalom, hogy láthattuk, amint egy vörös szuperóriás felrobban" - emelte ki Jacobson-Galán.    A Pan-STARRS teleszkóp először 2020 nyarán észlelte a halálra ítélt csillagot a vörös szuperórásból sugárzó nagy mennyiségű fény révén. Néhány hónappal később egy szupernóva világította be az eget.     A csillagászok a Keck Obszervatórium Alacsony Felbontású Képalkotó Spektrométere (Low Resolution Imaging Spectrometer - LRIS) segítségével gyorsan megörökítették az erőteljes villanást, és rögzítették az energikus robbanás első spektrumát. A szupernóvának a 2020tlf vagy SN 2020tlf nevet adták.     Az adatok közvetlen bizonyítékkal szolgáltak a csillagot a robbanás idejében körülvevő sűrű csillagközi anyagról. Ez valószínűleg ugyanaz az anyag, melyet a Pan-STARRS megfigyelései szerint a csillag kibocsátott magából a nyár során.    A robbanás után tovább folytatták az SN 2020tlf monitorozását. Az adatok alapján meghatározták a vörös szuperóriás elődcsillagát, mely az NGC 5731 galaxisban helyezkedett el, mintegy 120 millió fényévnyire a Földtől. Tömege a Nap tömegének tízszerese volt.     A felfedezés ellentmond a korábbi elméleteknek, amelyek a vörös szuperóriás fejlődéséről alakultak ki a robbanása előtt közvetlenül. Korábban ugyanis a megfigyelt vörös szuperóriások mindegyike viszonylag nyugodt volt a robbanás előtt, nem mutatták jelét erőteljes kitöréseknek vagy fénykibocsátásnak. Forrás: MTI / phys.org / iopscience.iop.org

Szlovákia tett egy nagy lépést a jövő felé

Szlovákia tett egy nagy lépést a jövő felé

Szlovákiában megkezdődött a PET-palackok és fémdobozok visszaváltható gyűjtése, amivel ismét megelőzte Magyarországot. A betétdíj 55 forint és újra kell tanulni a gyűjtés módját is.Szlovákia elkezdte a PET-palackok és a fém italdobozok újrahasznosítását – jelentette ki Ján Budaj környezetvédelmi miniszter az új rendszer szimbolikus felavatásán a pozsonyi Új Szó tudósítása szerint.A visszaváltott palackok darabért 15 cent (55 forint) jár. A megyék, illetve az önkormányzatok közreműködésével tavasszal féléves tisztító akciót kezdeményeznek, melynek célja a természetben felhalmozódott PET-palackok eltávolítása „egyszer s mindenkorra”. (Magyarországon legkorábban 2023 második felében indulhat el a kötelező visszaváltás rendszere, a szerk.)Az európai uniós jogszabályok értelmében 2029-re minden tagállam köteles biztosítani az üdítőitalos palackok 90 százalékának begyűjtését. Mária Trcková, a rendszer üzemeltetéséért felelős szervezet igazgatója elmondta, olyan megoldást vették át Szlovákiában, amely külföldön bevált. Két éven belül szeretnék meghaladni a 70 százalékos visszaváltási arányt.A boltok polcain január elsejétől fokozatosan jelennek meg a Z betűvel jelölt csomagolások, ami azt jelzi: a termék visszaváltható. A visszaváltható palackok között szerepelnek 0,1 literestől egészen a háromliteresig terjedő nagyságúak, kivételt képeznek a tejesdobozok, a szörpök, illetve 15 százaléknál magasabb alkoholtartalommal rendelkező szeszes italok csomagolásai.Fontos tudnivaló, hogy a visszaváltásra szánt palackokat és fémdobozokat nem szabad összenyomni, és az eredeti címkének sértetlennek kell maradnia, hogy a vonalkód probléma nélkül szkennelhető legyen. Kell a kupak is.Forrás: napi.hu / ujszo.com

Növényi alapú sült csirkét fog árulni a KFC

Növényi alapú sült "csirkét" fog árulni a KFC

A vegetáriánus hamburgerek már kezdenek közismertté válni, egyre több helyen kaphatók, azonban a KFC meglepő újdonsággal rukkolt elő: növényi alapú sült "csirkét" fognak forgalmazni januártól az amerikai gyorséttermekben – értesült a Reuters.A menükhöz a Beyond Meat húspótlóját használják, az adagok ára hét dollártól kezdődik, amely valamivel több mint kétezer forint, tehát nem drágább, mint egy átlagos étkezés. A KFC hálózatába közel négyezer amerikai étterem tartozik.A bejelentést követően látványos emelkedésnek indultak a vállalat részvényei. A Beyond Meat a Taco Bellel és a Pizza Huttal is kooperál, a trendek pedig terjednek, így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan a pizzákon is növényi alapú feltéteket találunk a hagyományos húsok helyett.A The Vegan Indians információi szerint a sült csirkét à la carte kínálják majd többféle kiszerelésben, és vegán sültkrumplit is lehet mellé rendelni. "Annyira jó az íze, hogy a hagyományos sült csirke helyett ezt választanánk" – nyilatkozta Kevin Hochman, a KFC elnöke.A nagy cégek versenyeznek a növényi alapanyagokért. A McDonald's sem marad ki a versenyből, ők McPlant néven vegetáriánus hamburgert dobtak piacra, amely idén lesz elérhető az üzletlánc brit és ír éttermeiben. A Beyond riválisa, az Impossible Foods a Burger Kinget célozta meg partnernek.Forrás: vg.hu / reuters.com

1056 másodpercig 70 millió Celsius-fokon működött a kínai mesterséges Nap

1056 másodpercig 70 millió Celsius-fokon működött a kínai mesterséges Nap

Kínai tudósok évek óta kutatnak egy olyan energiaforrás után, ami káros kibocsátástól mentes, és a Napban lejátszódó energiatermelési módhoz hasonlót képes felmutatni. Úgy tűnik, kezdünk közelebb jutni a megoldáshoz.A 2021-es év utolsó napjain, de még szilveszter előtt új rekordot állított fel a kínai kutatók által üzemeltetett fúziós (tokamak) reaktor, az EAST. A mesterséges Nap néven is emlegetett berendezés a South China Morning Post híre szerint 70 millió Celsius-fokos hőmérsékletet ért el, ezt a hőfokot pedig egészen sokáig, 1056 másodpercen át meg is tartotta. Ez több mint 17 és fél percet jelent.Az EAST (teljes nevén Experimental Advanced Superconducting Tokamak) legutóbb májusban ért el tudományos mérföldkövet. A Hofej városában működtetett reaktor akkor 101 másodpercig volt képes fenntartani a hatalmas hőmérsékletet, igaz, az az érték 120 millió Celsius-fokot jelentett.A projekt egyike annak a világszerte zajló fúziós kísérletnek, amelyek célja, hogy biztonságos körülmények közt lehessen óriási és környezetbarát energiát megtermelni. A fúziós reaktorok esetében ez mind megvalósíthatónak tűnik, mivel az ilyen berendezéseknél zajló folyamatoknál nem keletkeznek hosszútávon kezelendő hulladékok.Az EAST kutatóinak munkája két részből áll: az egyik a magas hőmérséklet elérése, a másik pedig annak minél hosszabb időn át való megtartása, amely a fúziós folyamatokhoz szükséges. A feladat természetesen nem egyszerű, a szakértők viszont töretlenül kísérleteznek és feszegetik a technológia határait. E munka eredménye az is a CGTN szerint, hogy korábban egymillió amper erősségű plazmaáramot sikerült megtermelni egy ilyen tokamak reaktorban.Kína mellett Dél-Korea is rendelkezik egy mesterséges Nappal, amely ugyancsak szépen teljesít: a KSTAR-nak nevezett szerkezetről tavaly novemberben érkezett hír, amely szerint fél percen át tudta 100 millió Celsius-fokos ionhőmérsékleten tartani a benne áramló plazmát.Forrás: hvg.hu / scmp.com

Ilyen világ jön: önvédelemből indíthatnak háborúkat egymás ellen az országok

Ilyen világ jön: önvédelemből indíthatnak háborúkat egymás ellen az országok

A klímakatasztrófa veszélye véget vet a nemzeti szuverenitás közel négyszáz éves fogalmának, például azért, mert olyan kiforgatott helyzetekhez vezethet, amelyekben egyes országok bár nem éri támadás őket, mégis önvédelemből támadhatnak meg másokat. A hivatkozás az ecoöngyilkosság megelőzése lehet.Ahogy a Föld bolygó országai szembekerülnek a globális felmelegedés veszélyével a nemzetközi kapcsolatok át fognak alakulni ahhoz képest, ahogy azokhoz az elmúlt közel négyszáz évben hozzászoktunk – írja Andreas Kluth, a Bloomberg publicistája. A változás elkerülhetetlen, sőt vélhetően szükséges, ám új konfliktusokhoz, ezen belül háborúkhoz és szenvedéshez vezethet. A 17. századi harmincéves európai háborút lezáró vesztfáliai béke alkotta meg a nemzeti szuverenitás fogalmát, amely azóta békeidőben és háborúban egyaránt a nemzetközi kapcsolatok alapja.Az alapelv szerint - amely bekerült az ENSZ alapokmányába is - külső országoknak nincs joguk beavatkozni olyan ügyekbe, amelyek bármely állam belső jogrendje alá tartoznak. Ezt az elvet az 1618-tól 1648-ig tartó vérontás alapozta meg – Magyarország ez idő tájban három részre szakítva vergődött –, amelyben a különböző hatalmak lényegében kényük-kedvük szerint beavatkozva más országok ügyeibe keresztül-kasul háborúztak Európában. Közép-Európa lakosságának harmada odaveszett a vérengzésben.A szuverenitás elvének lefektetésétől persze senki nem várta, hogy véget vet a háborúknak, végül is a nemzeti érdekeiket követő elitek és kormányok eljuthattak odáig, hogy vitáikat katonai erővel próbálják nyugvó pontra juttatni, de legalább azt ígérte, hogy a parttalan, lezárhatatlan vérontásnak véget lehet vetni. Emellett a megtámadott országok nemzetközileg elismert, egységes hivatkozási alapot kaptak ahhoz, hogy segítséget kérjenek másoktól függetlenségük helyre állításához.Nem korlátlanAz alapelv sosem volt korlátlan, elsősorban humanitárius okokból merült fel a felülírás lehetősége olyan kormányokkal szemben, amelyek saját népük ellen fordulnak, például népirtást követnek el. A globális felmelegedés veszélye azonban sokkal kézzel foghatóbb indokot teremt a nemzeti szuverenitás megkérdőjelezésére. Akárhol kerül ugyanis a levegőbe például a szén-dioxid, hozzájárul a klímaváltozáshoz, ami a világ minden részét veszélyezteti.Steward Patrick, a Council on Foreign Relations kutatóintézet szakértője ennek alapján odáig megy, hogy azt állítja: a szuverenitás elve tarthatatlan. Ennek a változásnak az egyik jele volt Jair Bolsonaro brazil és Emmanuel Macron francia államfő vitája 2019-ben, amikor az előbbi kormánya nem sokat tett a brazíliai őserdőket pusztító erdőtüzek ellen. Macron sokak nevében ecoöngyilkossággal vádolta a brazil vezetést, mire megkapta, hogy gyarmatosító módjára akar újra beleszólni egy Európán kívüli ország dolgába.Lőni kéne?A kérdés alapja a nemzeti szuverenitás. Az esőerdő, amit a hozzá hasonló őserdőkkel együtt a világ tüdejének tartanak, Brazíliában van, ám hogy mi történik vele, az nem brazil belügy. Egy elképzelt forgatókönyv szerint mi lenne, ha az országok egy csoportja Franciaország vezetésével úgy döntene, hogy átveszi Brazília vezetését, hogy megelőzze az ecoöngyilkosságot. (Szerencsére az ENSZ novemberi COP26 tanácskozásának egyik vállalása, hogy tíz éven belül befejezik az erdőirtásokat.)És ez csak egy példa, hiszen háborús ok lehet az ivóvízért folyó harc, amely az egyik országból a másikba jut vagy nem jut el, vagy a termőföldek eltűnése szintén a vízhiány miatt, vagy a tömeges migráció, amit okozhat az elsivatagosodás, ám célszerűnek látszódhat a bevándorlókat a célországok határaitól messze távol tartani, akár erővel is.Független szuverenitásszervezet?Az USA National Intelligence Council agytrösztjében még azt a lehetőséget is mérlegelik, hogy mi lenne, ha egy ország valamilyen anyagot a levegőbe juttatna abból a célból, hogy csökkentse a nap besugárzását, s ezzel a felszíni hőmérsékletet (hasonlóan a vulkánkitörésekkel a légkörbe jutó hamuhoz), ám ez a manőver máshol megváltoztatná az időjárást, veszélyeztetve az ott élők megélhetését? Kinek a szuverén hatalmában állna egy ilyen esetben beavatkozni?Az ilyen helyzetek megelőzésére talán jó lenne felállítani egy nemzetközi szabályalkotó szervezetet, amilyen a Kereskedelmi Világszervezet, amelynek feladata szabadkereskedelem keretinek meghatározása, bár a tevékenysége nem nevezhető egyértelműen sikersztorinak.Forrás: napi.hu / bloomberg.com

Ezt a munkát is robotokkal válthatják ki hamarosan

Ezt a munkát is robotokkal válthatják ki hamarosan

Az önvezető technológia hihetetlen sebességgel kezdett el terjedni a logisztikában, részben a járvány, részben pedig a szakképzett munkaerő hiánya miatt. Ma már nem lehetetlen úgy automatizálni egy logisztikai központot, hogy világításra se legyen szükség, ami pedig azt jelenti, hogy a „klasszikus” targoncavezetői pozíció már ebben az évtizedben megszűnhet. Egy raktári terület sokkal egyszerűbb környezet az önvezető járművek számára, mint a közúti közlekedés, azonban itt is vannak szabályok, ahol emberek dolgoznak, ott bizony felmerül a hiba lehetősége – mondta Hoffer Zoltán, a 4iG Nyrt. senior szakértékesítője, aki AGILOX önvezető targoncák integrációjával foglalkozik.A logisztikára is igaz, hogy az ember a legnagyobb veszélyforrás. Szerencsére a technikai fejlődés ma már lehetővé teszi, hogy hibrid környezetben – ahol ember által irányított és autonóm járművek egyaránt közlekednek – is biztonságosan lehessen üzemeltetni egy raktárat vagy logisztikai központot. Ennek köszönhetően a cégek körében közkedvelt cél beruházni autonóm anyagmozgató járművekre.A zöldmezős beruházásoknál többen választják az autonóm eszközök beszerzését, mint más típusú fejlesztéseknél. A korábban kialakított rendszereknél ugyanis ritkábban merül fel, hogy lehet ezt jobban, hatékonyabban is csinálni.Természetesen vannak kivételek, ilyenkor az átállás mindig egy pilotprojekttel indul és amikor ennek előnyei nyilvánvalók lesznek, akkor jellemzően már tömegesen szerzik be az autonóm targoncákat – fogalmazott Szép Alex, a 4iG szolgáltatásmenedzsere. A teljesen automatizált rendszer lenne az ideális, hiszen az önvezető targoncák képesek egymással kommunikálni, míg az emberek esetében ez a kapcsolat korlátozott.Az önvezetésnek is különböző fokozatai vannak. Az egyszerűbb megoldásnál a padlón elhelyezett mágnesszalagok irányítják az autonóm anyagmozgatókat (AGV), ennek hátránya tapasztalataink szerint, hogy a többi targonca gyakran felszedi ezeket a csíkokat és ezek javítására mindig készen kell állni. A mi megoldásunknál nincs szükség mágnesszalagokra és folyamatosan készenlétben tartott karbantartókra, hiszen a szállítóeszközeink saját döntéseket hoznak – teszi hozzá Hoffer Zoltán.Az AGILOX AMR robotok teljesen önállóan tájékozódnak, és a SWARM kommunikációs technológiának köszönhetően – az Uber-sofőrökhöz hasonlóan – kiosztják, hogy egy adott csomagért melyikük menjen, ki van éppen a legközelebb a kipakolási vagy felvételi ponthoz. A 4iG szolgáltatásmenedzsere kiemelte: hogy milyen bonyolult logisztikai műveletek elvégzésére képes egy ilyen eszköz, az programozás kérdése. A gépek vonalkódok alapján szállíthatják a célterületre a termékeket, vagyis ezáltal az önvezető AGILOX targonca képes a teljes logisztikai folyamatot elvégezni. A targoncák kiszámolják az optimális útvonalat is, és amennyiben akadályba ütköznek, akkor kikerülik az akadályt és amint lehet, visszatérnek a szoftverben rögzített útvonalra. Gyakorlatilag csak egy kiépített WiFi hálózat kell a megoldás üzemeltetéséhez – magyarázta Szép Alex. A 4iG a teljes integrációt és a támogatást biztosítja a megoldáshoz, beleértve a WiFi hálózat minőségének felülvizsgálatát is.Biztonság mindenek felettA legfontosabb természetesen a biztonság. Az eszközök azonnal lassítanak, ha valaki közelít hozzájuk, egy bizonyos távolságon belül pedig állóra fékezik magukat. A beépített biztonsági területszkennernek köszönhetően az AGILOX különválasztja a figyelmeztetési és a veszélyes zónát, így a tereptárgy vagy személy távolságát folyamatosan érzékeli és ennek megfelelően lassítja mozgását, kritikus távolság esetén pedig teljesen megáll. A targoncák maximális sebessége 1,4 méter másodpercenként, ami gyaloglási sebességnek felel meg. A targoncák minden szükséges tanúsítvánnyal rendelkeznek, a hiba lehetősége elenyésző. Amennyiben mégis baleset történik, azt gyakorlatilag mindig emberi mulasztás okozza. Szerencsére a számtalan szenzornak köszönhetően egy önvezető targonca ott sem okoz majd váratlan problémát, ahol a hagyományos targoncákkal nem tartják be az előírt sebességkorlátozásokat.Megoldás a munkaerőhiányraA legtöbb cégvezető elsősorban az emberi erőforrástól függetlenedés érdekében dönt az önvezető targoncák beszerzése mellett. Az anyagmozgató szakmában elharapódzó munkaerőhiány miatt e beruházás nem feltétlenül jelenti a meglévő dolgozók elbocsátását.Azt tapasztalom, hogy az autonóm eszközök iránti érdeklődés az elmúlt 1-1,5 évben nőtt meg drasztikusan, amely nem csak a járvány következménye - mondta Szép Alex. A szakképzett munkaerőt nagyon nehéz megszerezni és még nehezebb megtartani, a bérigények pedig az egekbe szöktek. Egy önvezető targonca vélhetően nem csak egy operátort vált ki, hanem megszünteti a nem tervezett esetekből fakadó bizonytalanságot – fűzte hozzá a 4iG szolgáltatásmenedzsere. az biztos, hogy a targoncavezető is azon szakmák sorába tartozik, amelyet a következő évtizedben el fog tüntetni a technológiai fejlődés. Már most meg lehet tervezni úgy egy logisztikai központot, hogy csak a karbantartásra kelljen embereket alkalmazni.Hoffer Zoltán hangsúlyozta: a technológia fejlettségét jól mutatja, hogy akár világítás nélküli logisztikai központ üzemeltetését is megoldhatjuk, hiszen a gépeknek nincs szüksége megvilágításra a feladataik elvégzéséhez.Forrás: napi.hu

  1. Videók
  2. Friss
  3. Külföld
  4. Belföld
  5. Komló
  6. Sport
  7. IQ100+
  8. IQLight
Rövidfilm a komlói Belső Tűz Egyesületről
2021-12-27
170 néző

Rövidfilm a komlói Belső Tűz Egyesületről

Az alábbi kisfilm az EFOP-1.3.4-16-2017-00072-es azonosítószámú projekt keretén belül a Belső Tűz Egyesület megbízásából készült.

Dr. Szakács László az előválasztásról
2021-09-30
1037 néző

Dr. Szakács László az előválasztásról

A Baranya 2-es választókörzetben Dr. Szakács László indul a Fidesz jelöltje ellen a 2022-es országgyűlési választáson. – Az összefogásnak hatalmas ereje van, nagyon örülök, hogy ebben a versenyben én nyertem, de a nagy meccs még visszavan. Ez egy éles verseny volt, hiszen az LMP-nek a frakcióvezetője volt az ellenfelem, aki nagyon agilis képviselő. Mostantól egymás mellett kell álljunk és közösen dolgozni a fideszes képviselő leváltásáért. Olyan előválasztási kampányt sikerült csinálnunk, ahol nem sebeket ejtettünk és szereztünk, hanem tisztességes versenyben vettünk részt – kommentálta győzelmét Dr. Szakács László.

Pozitív gondolatok 22. rész - Az érzelem átvitel (Görgey Etelka)
2021-04-29
2798 néző

Pozitív gondolatok 22. rész - Az érzelem átvitel (Görgey Etelka)

A bűnbak keresés a lelkünknek egy menekülő útvonala, amit akkor alkalmazunk, mikor félünk, hogy rossz dolgok fognak történni velünk. Főleg a férfiak nem mutathatják ki az érzéseiket, nem sírhatnak. Szorongásunkat, tehetetlenségünket átalakítjuk haraggá, mert ez elfogadhatóbb. Legtöbbször sajnos azokra kiabálunk rá tehetetlenségünkben, aki meg sem érdemelné.


Köszönünk mindent a nézőinknek (Magyar Ferenc)
2021-04-29
2665 néző

Köszönünk mindent a nézőinknek (Magyar Ferenc)

- Amit lehet, minden lehetőséget megragadtam, hogy tovább folytathassuk a nézők szórakoztatását, tájékoztatását, kiszolgálását - mondta Magyar Ferenc. Sajnos nézőink lesznek megfosztva a rendszeres adásoktól, a korrekt és pártatlan tájékoztatástól. 1994 óta volt látható az országban egyedülálló, sokak számára kedves, Komlót fejlődése során végigkövető archívum, ez sem lesz ezután. Minden nézőnek köszönjük a sok évtizedes figyelmet, azt, hogy követték műsorunkat, híreinket, weblapunkat.

Gasztropercek - Kakaós csiga (Bükösdi Zsófia)
2021-04-29
2681 néző

Gasztropercek - Kakaós csiga (Bükösdi Zsófia)

Minden gyerek szereti a kakaós csigát, mondja Zsófi, miközben keleszti az élesztőt. A csigát ismét lazán, spontán készíti, gyakorlott mozdulatokkal állítja össze a tésztát. Az olvasztott vajba cukrot és kakaót tesz, ezzel keni meg a megkelt tésztát. Használjunk mindig minőségi Holland kakaóport, ízletesebb lesz a süteményünk. A végeredmény ismét ínycsiklandozó.

Bakiparádé 2021
2021-04-29
2127 néző

Bakiparádé 2021

Még csak négy hónap telt el az évből, de máris bőven akad baki a felvételeken. Riportalanyaink igyekeztek kivágni magukat a slamasztikából, de szerkesztő-műsorvezetőnk és operatőrünk is sziporkázik a felvételeken.


Bajnokságot nyertek a kosaras lányok (Czukor János, Marton Kornélia)
2021-04-29
2093 néző

Bajnokságot nyertek a kosaras lányok (Czukor János, Marton Kornélia)

Nagyon nehezen indult meg a női kosárlabdacsapat a tavalyi lezárások után, csupán egy edzőmeccset játszottak a lányok. A bajnokság is csúszott, a csapatok nem voltak tisztában a járvány rájuk vonatkozó részével. Marton Kornélia center elmondta, hogy tavaly is esélyesek voltak a bajnoki címre, idén nagyon készültek a mérkőzésekre. A feljebbjutásról az edző elmondta, ez nem akarat, hanem inkább anyagi kérdés. A női csapat várja a fiatal, általános iskolás jelentkezőket utánpótlásnak tagjai közé.

Aktualitások a Komlói Állatvédő Egyesülettől (Bagi Berta)
2021-04-29
2034 néző

Aktualitások a Komlói Állatvédő Egyesülettől (Bagi Berta)

- Köszönjük a Városgondnokságnak, hogy a gyepmesteri telepet szépen lekerítették, állták a kerítés költségeit - mondta Bagi Berta az állatvédők titkára. Követőinktől azt kérjük, hogy segítsenek, fogadjanak örökbe, legyenek ideiglenes befogadók, mert rengeteg a kóbor állat. Minden hónapban vannak örökbefogadó, illetve adománygyűjtő napjaink, ezeken is lehet segíteni. Az Állatvédőrséggel karöltve pedig májusban országos adománygyűjtő nap lesz a pécsi Árkádban és az Intersparban.

Összefogásból újítottak fel egy önkormányzati lakást
2021-04-26
2000 néző

Összefogásból újítottak fel egy önkormányzati lakást

Az alpolgármester javaslatára helyi vállalkozókat kértek fel összefogásra, hogy egy körtvélyesi bérlakást szinte teljesen felújítsanak. - Célunk, hogy az önkormányzati lakásokat hasonló színvonalon újítsuk fel, mint a Hegyhát utcai bérlakást - mondta a polgármester. Ezekhez a tervekhez forrásokat kell előteremteni, az önkormányzat sokszor nehéz helyzetben van. (Polics József, Kispál László)


Önöket kérdeztük - Ön szerint szüksége van-e egy ekkora városnak helyi televízióra?

Létrehozás dátuma: 2021-04-26|2473 néző


Kupakgyűjtő szívet helyeztek ki Magyaregregyen

Létrehozás dátuma: 2021-04-26|2178 néző


A televízió főszerkesztőjének utolsó üzenete (Magyar Ferenc)

Létrehozás dátuma: 2021-04-26|4923 néző


4 probléma

Létrehozás dátuma: 2021-04-26|2222 néző


Több, mint 100 ezren látták a Komló Média új dokumentumfilmjét

Létrehozás dátuma: 2021-04-22|2120 néző


Pozitív gondolatok 21. rész - A bűnbakokról (Görgey Etelka)

Létrehozás dátuma: 2021-04-22|2359 néző


Lesz-e rockfesztivál idén Komlón (Ratkó Lajos)

Létrehozás dátuma: 2021-04-22|2529 néző

A magyar kultúra napja – Petőfi eredeti versei, levelei is elérhetővé váltak online
2022-01-22
82 olvasó

A magyar kultúra napja – Petőfi eredeti versei, levelei is elérhetővé váltak online

Petőfi eredeti verseit, leveleit, portréit, köteteit, a hozzá köthető relikviákat és műalkotásokat, valamint egy konferenciakötetet is elérhetővé tesz a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) a magyar kultúra napja alkalmából. A költőhöz köthető kincseket a bicentenáriumi Petőfi Sándor-emlékév előzeteseként a 200 Petőfi szabadon (200petofiszabadon.pim.hu) weboldalon nézhetik meg és tölthetik le a látogatók - közölte a múzeum az MTI-vel.    Mint írják, ez a virtuális képeskönyv jóval több egy adatbázisnál, a letölthető képek mellett közérthető módon ismerkedhet meg a látogató a műtárgyak történetével, a hozzájuk kötődő érdekességekkel.    Az érdeklődők olyan emblematikus versekben tanulmányozhatják Petőfi változó kézírását, mint a Dalaim, Az őrült, A vén zászlótartó, a Nagykárolyban, az Erdélyben, a Szép vidéknek szépséges leánya. vagy a Csalogányok és pacsirták. Belepillanthatnak Petőfi levelezésébe menyasszonyával és barátaival, megnézhetik iskolai bizonyítványát, szerződését az Összes költeményekre vagy éppen a halottá nyilvánítás jegyzőkönyvét. Sokakat érdekelhetnek Szendrey Júlia naplói vagy fia, Petőfi Zoltán versei.    A múzeumnak a költő emlékét őrző Petőfi Társaságtól származó legnagyobb egysége a könyvtár. Nemcsak a költő életében megjelent ritkaságokba - például kötetei összes kiadásába -, hanem saját könyvtára egy részébe is lehetőség nyílik belelapozni. Olyan különleges dokumentumokra kereshet rá az érdeklődő, mint Petőfi körözése vagy katonai kitüntetése, röpiratban terjesztett versei vagy vándorszínészkedésének plakátjai.    A leglátványosabbak azonban a képzőművészeti és relikviagyűjtemény féltett darabjai, Petőfi csaknem teljes portrégalériája a gyermek- és ifjúkorától kezdve az egyenruhát öltő költőig. Megtekinthetők jól ismert művek illusztrációi a János vitéztől az Anyám tyúkjáig olyan mesterektől, mint Barabás Miklós, Orlai Petrich Soma, Than Mór, Madarász Viktor, Lotz Károly, Zichy Mihály, Aba-Novák Vilmos vagy Ferenczy Béni.     A személyes tárgyak egyaránt érzékeltetik az életutat és a kedvteléseket is: látható a sakktáblánál ülő vagy házisapkában pipázó költő, a mészáros édesapa mezővárosi világa és a reformkori pesti értelmiségi lakás biedermeier berendezése, igényes dísztárgyai.    Az újabb kutatási eredmények iránt érdeklődő közönség számára több tudományterületet is érintő konferenciakötet válik online elérhetővé. A PIM-ben 2019-ben rendezett "Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!" - 1848 emlékezete a kultúra különböző regisztereiben című konferencia Petőfi alakjának a nemzeti emlékezetben megőrzött témáját járta körbe. Az előadások írott változatát közlő tanulmánykötet szerzői közt irodalom-, művészet- és színháztörténészek, régészek, történészek, muzeológusok, középiskolai tanárok és múzeumpedagógusok kaptak helyet.     A kötet olyan kérdéseket érint, mint például milyennek látszik a költő figurája a különböző társadalmi csoportok, régiók hagyományaiban, hogyan tárhatjuk fel 1848/49 történetét az eseményeket dicsőségesnek vagy tragikusnak láttató művekben, hogyan szálazhatjuk szét a magas művészet és tömegkultúra műfajaiban megképződött történeteket.    A kötet tanulmányai és friss bibliográfiai tájékozódást nyújtó jegyzetanyaga jó kiindulópontot jelenthetnek azoknak, akik az emlékévben tájékozódni kívánnak a Petőfi körüli kutatások, szellemi mozgások irányairól.    A PIM 200 Petőfi szabadon című kezdeményezése és a konferenciakötet hozzájárulhat ahhoz, hogy új Petőfi-arckép rajzolódhasson ki digitális tartalomként, bárhonnan, bárki számára elérhetően. Forrás: MTI Képek: Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjtemény

 Vérellátó: 307 szervátültetés történt Magyarországon tavaly
2022-01-21
82 olvasó

Vérellátó: 307 szervátültetés történt Magyarországon tavaly

Tavaly 307 szervátültetés történt Magyarországon, 273 esetben elhunyt donorból, 34 esetben pedig élőből eltávolított szervvel - derül ki az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) MTI-hez eljuttatott, tavalyi évet összegző közleményéből. Az adatok szerint a négy magyarországi vesetranszplantációs központban összesen 196 veseátültetés történt; elhunytból 162, élő donorból 34 esetben.   A legtöbb veseátültetést - 125-öt - a Semmelweis Egyetemen végezték, a Pécsi Tudományegyetem 25, a Debreceni Egyetemen 28, míg a Szegedi Tudományegyetemen 18 vesetranszplantáció történt. Májátültetés 59 volt tavaly.   A két hazai szívtranszplantációs központban 34 szívátültetést végeztek, ebből 24 műtétet a Semmelweis Egyetem Városmajor Szív- és Érgyógyászati Klinikáján, tíz beavatkozást pedig a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben.   Tüdőátültetést 14 esetben végeztek tavaly az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikán, míg négy esetben kombinált vese- és hasnyálmirigy átültetést végeztek a Semmelweis Egyetemen.   Az OVSZ tájékoztatása szerint a donort jelentő intézményekből átlagosan 4,31 jelentés érkezett. A legaktívabb intézményből 13 jelentés történt, és 8 szervadományozás valósult meg. A legaktívabb donorjelentő orvos pedig hét lehetséges donorról adott értesítést.   A tavalyi év során az Eurotransplant együttműködésben 70 külföldi donorszerv beültetése történt meg Magyarországon, ezek között 35 vese, 1 hasnyálmirigy, 15 máj, 17 szív, 2 tüdő. A hazai szervátültetések 26 százaléka külföldről érkező szervvel történt - írták.   A transzplantációs várólistán 2021-ben 1774 beteg fordult meg, 413 új beteg került fel várólistára, az év végén pedig 1313 beteg várakozott életmentő szervátültetésre. A transzplantált betegek várakozási ideje a tüdőátültetés esetén volt a legrövidebb, 0,41 év. Szív- és májátültetés esetén átlagosan 0,67 és 1,06 évig várakoztak a betegek. A kombinált vese- és hasnyálmirigy-átültetése esetén 3,52 év, valamint a vesetranszplantációnál 4,08 év volt a várakozási idő - közölte az vérellátó szolgálat. Forrás: MTI

Közútkezelő: tilos hókotrót előzni
2022-01-21
98 olvasó

Közútkezelő: tilos hókotrót előzni

Tilos hókotrót előzni - erre hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében, megjegyezve, az elmúlt időszak havazásainál több baleset is történt a havat eltakarító járművek előzése miatt. Azt írták: szakembereik folyamatosan, ütemezetten végzik az országos hálózaton a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat. Ilyenkor konvojban dolgoznak: a belső sávban dolgozó jármű megy elöl, onnan ekézi a havat a külső sávba, ahonnan a mögötte jövő másik gép tolja le a havat az útról.   Kifejtették: általános jelenség, hogy a KRESZ előírásai ellenére megpróbálják járműveiket szabálytalanul megelőzni. Vannak olyan autósok, akik beállnak a hátsó jármű szórásterébe, amely így nem tudja a teljes pályaszélességet síkosságmentesíteni. Az is általános tapasztalat, hogy a két konvojban haladó munkagép közé beállnak a szabálytalan autósok, és utána már nem merik megelőzni az első autót, mert nem látják be a pályát a külső sávba ekézett hó, latyak miatt. Ugyanakkor, ha a két járműből álló konvoj hátul haladó teherautója megpróbálja kiengedni a beszorult járművet, sokan megpróbálják követni a szabálytalankodó példáját, és újabb autós állna be a munkagépek közé. Ezért is tartanak kis távolságot egymástól beavatkozás közben a járművek - emelték ki.   Az ilyen helyzetek miatt januárban három baleset is érte a közútkezelő munkagépeit. Közútkezelők nem sérültek meg, de kisebb anyagi kár keletkezett, és a helyszínelések miatt órákra kiestek a munkából a járművek - közölték.   A közútkezelő kiemelte: szombaton - elsősorban a Dunántúlon - újra várható havazás, hófúvás, így gépeik is folyamatosan dolgoznak majd az országos utakon. Ezért a balesetveszélyes szituációk elkerüléséért arra kérnek mindenkit, hogy - a KRESZ-szabályok szerint - ne előzzék meg a munkagépeket és tartsanak tőlük megfelelő követési távolságot - olvasható a közleményben. Forrás: MTI


A Pepsi vegán szárított húst dob piacra
2022-01-21
110 olvasó

A Pepsi vegán szárított húst dob piacra

A Beyond Meat és a Pepsi közösen jelentették be a hamarosan polcokra kerülő vegán jerkyt. A hús mentes szárított hús a legújabb alternatív nassolnivaló, amit az egészséges életmódot folytatók számára ajánlanak.A két cég nagyjából egy éve kezdtek közös vállalkozásukba "The PLANet" néven. A lényege, hogy a viszonylag friss piaci szereplőnek mondható Beyond Meat, magas minőségű termékeit, a Pepsi gyártási,  és marketing infrastruktúrájával lássa el. A partnerségnek köszönhetően a Pepsi is tovább színesítheti kínálatát, valamint a fenntarthatósági és egészséges étrendet népszerűsítő céljai felé is lépéseket tehet.A Pepsi vezérigazgatója 2022 elejére ígérte közös munkájuk első gyümölcsét, így hamarosan kereskedelmi forgalomba kerülhet a vegán jerky. A jelenleg elérhető csomagolás alapján, a termék nem tartalmaz majd szóját, glutént, se GMO-kat (genetikailag módosított növényeket), viszont nem lesz mentes a növényi proteinektől. A mintatermékről készült képet egyelőre nem kommentálták a gyártók.A Beyond Meat részvényei egyébként erősen romló tendenciát mutatnak. A 2021-es év elejéhez képest most 54 százalékkal érnek kevesebbet. Ez leginkább a korlátolt növekedési képességükkel, és szállítmányozási gondjaikkal lehet összefüggésben, amiket a Pepsi hivatott orvosolni. Az ő részvényeik 23 százalékkal emelkedtek ugyanez idő alatt. A Pepsi piaci értéke így jelenleg 242 milliárd dollár (76 ezermilliárd forint), ez majdnem a Beyond értékének hatvanszorosa.Forrás: napi.hu / bloomberg.com

Bill Gates a jelenleginél sokkal súlyosabb világjárványokra figyelmeztet
2022-01-21
370 olvasó

Bill Gates a jelenleginél sokkal súlyosabb világjárványokra figyelmeztet

Bill Gates a koronavírusnál sokkal súlyosabb világjárványok kialakulásának lehetőségére figyelmeztetett, és felszólította a világ kormányait, hogy több milliárd dollárral járuljanak hozzá a következő globális fertőzésre történő felkészüléshez - írta személyes blogján a milliárdos üzletember. A jótékonysági tevékenységéről is ismert, Microsoft-alapító milliárdos hangsúlyozta, hogy bár a koronavírus omikron- és delta-variánsai a valaha látott leggyorsabban fertőző vírusok közé tartoznak, fel kell készülni egy akár ezeknél is gyorsabban terjedő, halálosabb és súlyosabb megbetegedéseket hozó kórokozóra.    Gates, akinek egyébként nincs egészségügyi végzettsége és semmilyen ilyen jellegű szakképzettsége, a blogján azt hangsúlyozta: az egyetlen mód arra, hogy a világ megszabaduljon a Covid-19-től (az új típusú koronavírus okozta betegségtől), ha sikerül a világon mindenütt kiirtani a vírust. Ennek érdekében tudatta: alapítványa újabb 150 millió dollárt adományoz a járványügyi felkészülést támogató CEPI-nek. A CEPI (Koalíció a Járványügyi Innovatív Felkészülésért) egy Oslóban létrehozott alapítvány, amelyet a Bill és Melinda Gates Alapítvány az indiai kormánnyal közösen hívott életre.    A Financial Times című brit lap ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy a Bill & Melinda Gates Alapítvány és a brit Wellcome Trust korábban már 300 millió dollárt adományozott az innovatív járványügyi felkészülést támogató szervezetnek. A szervezet a Covax-programot is segítette annak érdekében, hogy  oltóanyagot juttassanak az alacsony és közepes jövedelmű országoknak. A CEPI jelenleg 3,5 milliárd dollárt igyekszik összegyűjteni abból a célból, hogy 100 napra csökkentse azt az időt, amely alatt új védőoltást tudnak kifejleszteni egy újabb járvány esetére.     "Amikor arról beszélünk, hogy milliárdokat kell költeni ahhoz, hogy több ezer milliárd dolláros gazdasági károkat kerülhessünk el, és (...) életeket menthessünk meg, akkor ez elég jó életbiztosítási befektetésnek tűnik" - fogalmazott Gates.    Hozzátette, hogy a jövőbeli járványokra való innovatív felkészülés hasznos lehet a jelenlegi olyan globális egészségügyi problémák kezelésekor is, mint például az AIDS betegséget okozó HIV vírus elleni védőoltás, vagy a tuberkulózis (TBC) és a malária elleni hatékonyabb vakcina kifejlesztése.    Bill Gates szerint a koronavírus-világjárvány idején a védőoltás kifejlesztését támogató két legnagyobb donor, a CEPI és az amerikai kormány "bátran" viselkedett, amikor a lehetséges oltásokat létrehozó számos intézménybe fektetettek, de elismerte, hogy ennél többet kell tenni ahhoz, hogy növelni tudják a vakcinamennyiséget a teljes világ beoltásához. Forrás: MTI / ft.com

Egy új hipotézis magyarázatot adhat a Föld-szerű bolygók keletkezésére is
2022-01-21
103 olvasó

Egy új hipotézis magyarázatot adhat a Föld-szerű bolygók keletkezésére is

Bolygóbölcsők sokaságát hozhatja létre az a fizikai folyamat, amit egy nemzetközi kutatócsoport fedezett fel Regály Zsolt, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársa vezetésével. Az új bolygókeletkezési hipotézis magyarázatot adhat többek között arra, hogyan keletkeztek a Föld-szerű bolygók vagy a Jupiter méretű óriásbolygók. A felfedezésről az Angol Királyi Csillagászati Társaság havilapjában, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society szaklapban számoltak be a kutatók - tájékoztatta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) pénteken az MTI-t. Mint a közleményben olvasható, bár az Univerzum leggyakoribb objektumai a bolygók, mégsem értjük teljesen a keletkezésüket.    A huszadik században az az elgondolás vált elfogadottá, hogy a csillagok hatalmas gázfelhők közepén keletkeznek. A folyamat során az impulzusmomentum megmarad, és a gázfelhő maradványa összelapul egy koronggá. Ez a protoplanetáris korong, amelyben a bolygók keletkeznek.    Kutatók különböző elméleteket dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy ebből a maradványanyagból hogyan sűrűsödik össze egy bolygó. A jelenlegi ismeretek szerint a bolygókeletkezésre két eltérő hipotézis létezik: az egyik a gravitációs instabilitás, a másik pedig a bolygómag-akkréció elmélete.     Maga a bolygókeletkezés folyamata annyira bonyolult, hogy ezeknek az összehúzódó gázfelhőknek a viselkedése csak numerikus szimulációk segítségével vizsgálható, azaz csak nagy teljesítményű számítógépek segítségével modellezhető. Az ilyen típusú vizsgálatok alapján a két korábbi elmélet nem teljesen helytálló.     A bolygókeletkezésnél fontos szempont, hogy a protoplanetáris korongok nem léteznek örökké, élettartamuk általában kevesebb mint ötmillió év. Ennyi idő alatt kell tehát létrejönniük a bolygóknak. A Jupiter keletkezéséhez például először közel tíz földtömegnyi szilárd anyagnak, majd közel háromszázszor akkora tömegű gázköpenynek kellett összegyűlnie.    A gravitációs instabilitás ugyanaz a fizikai folyamat, ami a csillagokat létrehozza. Numerikus hidrodinamikai szimulációk vizsgálata arra az eredményre vezetett, hogy egy Jupiter méretű gázcsomó nem tud összesűrűsödni, mert a folyamat közben a gáz annyira felmelegszik, hogy nem engedi tovább sűrűsödni az anyagot. A számítások szerint tehát az elmélet a protoplanetáris korong fizikai tulajdonságai miatt nem, vagy csak a csillagtól nagy távolságban működőképes.     A bolygómag-akkréció hipotézise szerint a protoplanetáris korong kis méretű porszemcséi ütközésük során összetapadnak, majd összeállnak a bolygócsírák, amelyek később bolygókká növekednek. Mint írják, ezzel a feltevéssel kapcsolatban több probléma is ismert. Az egyik legnagyobb az, hogy a folyamat során a szikla méretűre növekedett szilárd testek - az úgynevezett planetezimálok - a korong gázának közegellenállása miatt gyorsan bezuhannak a csillagba, így a korongból hamar eltűnnek a bolygók építőkövei.    A Regály Zsolt által vezetett nemzetközi kutatócsoport egy olyan fizikai folyamatot fedezett fel, amely bolygóbölcsők sokaságát hozhatja létre a protoplanetáris korongban, ezzel lehetséges magyarázatot adva a Föld-szerű vagy a Jupiter méretű óriásbolygók keletkezésére.     Az eddig is ismert volt, hogy a protoplanetáris korongokban kialakulhat anticiklonális örvény, amelyben a gáz a csillag körüli keringéssel ellentétes irányban örvénylik. Az anticiklonális örvények igen hatékonyan tudnak szilárd anyagot begyűjteni, ezért bennük megnő a valószínűsége a porszemcsék találkozásának és összetapadásának. Az ilyen örvény emellett még meg is óvja az ott létrejött planetezimálokat a csillagba történő beeséstől, így az örvényekben ideális feltételek alakulnak ki a bolygókeletkezéshez - olvasható a beszámolóban.    A gáz és a porszemcsék dinamikáját a korong viszkozitása, azaz a benne lévő anyag belső súrlódásának mértéke befolyásolja. Az új elmélet szerint a korong viszkozitása függ attól, hogy mennyi por van a környezetben. Ennek az okát abban kell keresni, hogy a korong viszkozitása egy bonyolult folyamat, a szabad ionok és a csillag mágneses terének kölcsönhatása révén alakul ki. A kutatók hipotézise szerint a protoplanetáris korongok dinamikáját maga a por is befolyásolja, hiszen az megkötheti a korongban lévő szabad ionokat, ami lecsökkentheti a viszkozitás mértékét.     Ha a korongban valahol kismértékű porsűrűsödés jelenik meg, ott lecsökken a szabad ionok száma, és ezért alacsonyabb lesz a viszkozitás. Ahol lecsökken a viszkozitás, ott a gázdinamika miatt megnő a gáz sűrűsége is, ami beszippantja a port, ennek hatására pedig még jobban lecsökken a viszkozitás. Ezen pozitív visszacsatolás következtében kis örvények keletkeznek, amelyek újabb örvényeket keltenek.     A kutatók kétdimenziós numerikus hidrodinamikai szimulációk segítségével vizsgálták az örvények számát, illetve hogy mennyire stabilak; mennyi port gyűjtenek. A vizsgálat szerint az örvénykaszkád hosszú életű örvényeket hoz létre, amelyek hamar potenciális bolygóbölcsőkké válnak, ez pedig egy teljes bolygórendszer keletkezését eredményezheti. A kutatás rávilágított arra, hogy a bolygórendszerek sokkal gyorsabban is keletkezhetnek, mint azt korábban a tudósok gondolták.    A fentiek alapján elmondható, hogy ez az egyedülálló felfedezés magyarázatot adhat a bolygókeletkezés régóta kutatott jelenségére. Ahhoz, hogy a hipotézis teljes bizonyosságot nyerjen, még szükség van az örvénykaszkád részletesebb, háromdimenziós vizsgálatára. A projekt folytatásával a kutatók választ kaphatnak arra is, hogyan keletkezhetett a Naprendszer és az attól lényegesen eltérő szerkezetű, távoli bolygórendszerek - összegezték az eredményeket az ELKH közleményében. Forrás: MTI / elkh.org / academic.oup.com


A magyar kultúra napja - Hat magyar animáció ingyenesen nézhető a FILMIO-n
2022-01-21
113 olvasó

A magyar kultúra napja - Hat magyar animáció ingyenesen nézhető a FILMIO-n

Hat magyar animációs film, köztük Dargay Attila legendás alkotása, a Lúdas Matyi nézhető ingyenesen péntektől vasárnapig a FILMIO-n, a magyar kultúra napja alkalmából - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t pénteken. A Lúdas Matyi mellett az idén 65. jubileumát ünneplő Pannónia Filmstudió gazdag hagyatékából is ízelítőt ad az NFI. A magyar kultúra napja alkalmából Reisenbüchler Sándor, Richly Zsolt, Jankovics Marcell, Varsányi Ferenc, valamint Keresztes Dóra és Orosz István egy-egy alkotását teszi ingyenes elérhetővé  - közölték.     Mint írják, a magyar animáció legnépszerűbb egész estés filmjeként jegyzett Lúdas Matyi Fazekas Mihály verses elbeszélését dolgozza fel. Megjelenésekor mintegy 2,5 millió néző váltott jegyet a mozikban, sikere azóta is töretlen - közölte az NFI.     Az elbeszélésből Nepp József, Romhányi József és Dargay írták a forgatókönyvet. Az emberkaraktereket Jankovics Marcell tervezte, aki csaknem két évig dolgozott a figurákon. A szegény, de eszes libapásztor fiú történetét elmesélő animáció időtlen mestermű, amely minden korosztálynak tanulságos és mulatságos - olvasható a tájékoztatóban.     Reisenbüchler Sándor 1968-as A Nap és a Hold elrablása című, Juhász Ferenc népmese feldolgozásában az emberi gonoszság következtében eltűnnek az égitestek az égboltról.     Richly Zsolt Szvit című animációs etűdjében (1969) öt közismert magyar népdal csendül fel, a dalok képi megjelenítéséhez a magyar népi díszítőművészet letisztult motívumai adják a sorvezetőt.     Jankovics Marcell Hídavatás című animációs rövidfilmje (1969) a hatalom kritikája és a protokoll üres formáinak kifigurázása, amit valós esemény inspirált: az 1960-as évek első felében az Erzsébet híd rekonstrukciója és az újjáépített híd átadása.     Varsányi Ferenc 1975-ös Mézes-táncos című animációs rövidfilmje főszereplői marcipánból készültek, a népdalok a Sebő Együttes előadásában csendülnek fel, a dalokat a fiatal Sebestyén Márta énekelte, akinek ez volt az első filmes közreműködése.    Keresztes Dóra és Orosz István Garabonciák (1985) című filmje, az ősi varázsszövegekre épülő alkotás archaikus elemekkel, a sámánhit emlékeivel egyike a magyar animáció leghipnotikusabb alkotásainak. Forrás: MTI

Bionikus szemimplantátum segítségével érzékeli a vizuális jeleket egy brit nő
2022-01-21
120 olvasó

Bionikus szemimplantátum segítségével érzékeli a vizuális jeleket egy brit nő

Elsőként kapott bionikus szemimplantátumot egy 88 éves nő Nagy-Britanniában, az úttörő eszköz lehetővé teszi, hogy megvakulása óta először észleljen vizuális jeleket. A Dagenhamból származó nő úgynevezett geográfikus atrófiában szenved. Ez az állapot az időskori száraz makuladegeneráció (AMD) leggyakoribb formája, amely világszerte emberek millióit sújtja, és a látás elvesztésével járhat - írja a The Guardian.    A szakértők szerint az új eszköz reményt adhat az ebben szenvedőknek látásuk visszaállítására.     A nő vak bal szeme mögé beültettek egy két milliméteres, forradalmi chipet. Csúcstechnológiájú kamerával ellátott szemüveget kapott, ez rögzítette az előtte lévő dolgokat, majd az erre vonatkozó adatokat elküldte az implantátumnak, mely elektromos jeleket továbbított az agyába - így történik ez a természetes látás során is.     "Nagyon örülök, hogy én lehettem az elő, aki megkapta ezt az implantátumot, izgatott vagyok, hogy újra élvezhetem majd a hobbijaimat és remélem, sokan mások is profitálhatnak majd ebből" - fogalmazott a nő.    A francia Pixium Vision által kifejlesztett Prima System nevű eszközt a páciens egy európai szintű klinikai teszt során kapta meg, melyben az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Kutatóintézetének (NIHR) a londoni Moorfields Szemészeti Kórházban lévő kutatóközpontja és a University College London Szemészeti Intézete vett részt.    A mikrochipet a retina közepe alá ültetik be. A páciens a derekán egy kis számítógépet visel, ehhez csatlakozik a videókamera. A chip felfogja a szemüveg által rögzített képsort és továbbítja a számítógéphez, amely mesterséges intelligencián alapuló algoritmus segítségével dolgozza fel a szemüvegből érkező adatokat és irányítja a szemüveg fókuszát.    Ezt a képet aztán a szemüveg infravörös fényként visszasugározza a szemen keresztül a chipbe, ez elektromos jelekké alakítja, melyek a retina sejtjein át eljutnak az agyba. Az agy aztán ezeket a jeleket úgy érzékeli, mint ha természetes látásból származnának. Forrás: MTI / theguardian.com

Hangágyút fejlesztettek szmog ellen lengyel kutatók
2022-01-21
108 olvasó

Hangágyút fejlesztettek szmog ellen lengyel kutatók

A Lengyelországot sújtó állandó szmog elleni harc új eszközét, hangágyút teszteltek a kutatók: a hanghullámok a mérgező részecskéket magasabbra lökik a légkörben, hogy a lakosok fellélegezhessenek. A kísérleti eszköz egy fém konténerre állított fordított kúpból áll, amely hat másodpercenként ad ki hangot. A cél, hogy elűzze a szmogot a Kalwaria Zebrzydowska nevű városból, mely sok más lengyel városhoz hasonlóan minden télen problémával küzd, amikor az emberek fűteni kezdenek. Naplemente után sűrű szmog ereszkedik a városra, ahogy a kémények okádni kezdik magukból az átláthatatlan füstöt.    Lengyelország az egyik legszennyezettebb levegőjű európai ország, az év legrosszabb időszakaiban száz százalékponttal lépi túl az európai uniós normát - írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál.     Hanghullámok képzésével az ágyú segít csökkenteni a káros szállópor koncentrációját a város levegőjében.    "Acetilén és levegő égése révén vertikális lökéshullámot hozunk létre. A hullám magasabbra löki a szennyezett levegőt" - mondta Dominik Grybos, a krakkói Bányászati és Kohászati Akadémia munkatársa.     A toxikus részecskék ezáltal több száz méterrel magasabbra kerülnek, így a városlakókra ártalmatlanná válnak.    "Azt figyeltük meg, hogy ha fél-egy órán át használjuk a hangágyút, a szennyezettség  mértéke 15-30 százalékkal csökken 2-3 kilométeres körzetben" - mondta Grybos, hozzátéve, hogy ez a hatás 1-3 órán át tart.     A kutatók még dolgoznak a részletek finomításán.     Az ágyú egyórás használatának költsége a becslések szerint 1000-1500 zloty (80-120 ezer forint) körül van. Grybos reméli, hogy az eszköz kereskedelmi használatba kerülhet.    Kalwaria Zebrzydowska lakosai a hangok ellenére támogatják az ötletet. "A szmog nagyon sűrű itt. Nem szellőztethetjük ki a lakásainkat, annyira büdös van. Szóval ha használ, teszteljék. A hangját alig halljuk, olyan, mintha tűzijáték lenne" - fogalmazott a városban élő Jolanta Walkowicz. Forrás: MTI / phys.org


Egy Etiópiában termő banánféle lehet az új szuperélelmiszer

Létrehozás dátuma: 2022-01-21|108 olvasó


Egy hét alatt 300 kilométert tett meg a PET Kupa jeladóval ellátott palackja a Tiszán

Létrehozás dátuma: 2022-01-20|122 olvasó


Jelentős fejlesztésekkel menthető meg a magyar diótermesztés

Létrehozás dátuma: 2022-01-20|134 olvasó


Az EU megfigyelés alá helyezett két, hormonháztartást zavaró vegyi anyagot

Létrehozás dátuma: 2022-01-20|130 olvasó


A biodiverzitás megőrzéséhez kevés a védett területek kiterjesztése

Létrehozás dátuma: 2022-01-20|127 olvasó


Felfedezték a világ két legkisebb szárazföldi csigafaját

Létrehozás dátuma: 2022-01-20|125 olvasó


Izrael három új tengeralattjárót vásárol Németországtól

Létrehozás dátuma: 2022-01-20|105 olvasó

Az EU megfigyelés alá helyezett két, hormonháztartást zavaró vegyi anyagot
2022-01-20
130 olvasó

Az EU megfigyelés alá helyezett két, hormonháztartást zavaró vegyi anyagot

Az Európai Bizottság az ivóvíz szennyezőanyag-mentesség érdekében arról döntött, hogy ezentúl az Európai Unióban a vízellátási lánc egésze mentén szorosabban nyomon kell követni, hogy jelen van-e az ivóvízben a béta-ösztradiol és a nonilfenol, két olyan vegyület, mely zavarja a hormonháztartás működését - közölte az uniós bizottság szerdán. A közlemény szerint az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló, tavaly hatályba lépett uniós irányelv előírásainak megfelelően az Európai Bizottság létrehozta azoknak az újonnan megjelenő vegyületeknek az első megfigyelési listáját, amelyek esetleges jelenléte az ivóvízben nyomon követést igényel, adott esetben intézkedések meghozatalát is szükségessé teszi.    Az uniós tagállamoknak 2023. január 12-ig nyomonkövetési követelményeket kell életbe léptetniük az ivóvízellátási lánc egészében, az irányértékek túllépése esetén pedig intézkedéseket kell hozniuk. Ha idővel olyan új anyagok, köztük hormonháztartást zavaró vegyületek, gyógyszerek vagy mikroműanyagok jelennek meg, amelyek valószínűsíthetően az ivóvízben is előfordulnak, és potenciális egészségügyi kockázatot jelenthetnek, a tagországoknak jelenteniük kell az uniós bizottságnak. Indokolt esetben a vegyületeket a brüsszeli testület fel fogja venni a megfigyelési listára.    Remények szerint az új mechanizmus hozzá fog járulni a vegyi anyagokra vonatkozó uniós stratégiában és a szennyezőanyag-mentességi cselekvési tervben meghatározott célkitűzések eléréséhez, elősegítve, hogy a környezet mentes legyen a toxikus anyagoktól - közölte az Európai Bizottság.   Víziközmű szövetség: a magyar ivóvíz kiválóan megfelel az uniós jogszabályoknak A Magyarországon szolgáltatott ivóvíz kiválóan megfelel az uniós előírásoknak és jogszabályoknak - közölte a Magyar Víziközmű Szövetség csütörtökön az MTI-vel arra reagálva, hogy ezentúl az Európai Unióban a vízellátási lánc egésze mentén szorosabban nyomon kell követni, jelen van-e az ivóvízben a béta-ösztradiol és a nonilfenol, két olyan vegyület, amely zavarja a hormonháztartás működését. A víziközmű szövetség a közleményben kiemelte: a felülvizsgált direktíva célja az ivóvízbe vetett bizalom növelése.     A szövetség felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Bizottság döntésében megjelölt béta-ösztradiol és nonilfenol vizsgálati követelménye az ivóvíz felülvizsgálatakor merült fel. Vagyis a döntés nem a szolgáltatott ivóvízben megjelent szennyezésre reagál, hanem az elővigyázatosság elve alapján azért szükséges, hogy az anyagok esetleges megjelenésekor azonnal reagálhassanak a víziközmű szolgáltatók.    Mérésekkel alátámasztott és megerősített tény az, hogy a Magyarországon szolgáltatott ivóvíz kiválóan megfelel az európai uniós előírásoknak és jogszabályoknak - szögezte le a szövetség.    "A direktíva és az azt követő magyar jogszabályok alapján a víziközmű szolgáltatók kockázat alapú vizsgálatot folytatnak. A kitermelési ponttól egészen a fogyasztóig - a szolgáltatói láncon keresztül - folyamatosan monitoringozzák, napi szinten ellenőrzik az általuk szolgáltatott, hálózatba bocsátott ivóvizet - a direktívában megjelölt komponensekre - és amint bármi problémát tapasztalnak, azonnal tudnak korrigálni és intézkedni" - olvashtó a közleményben.    Mindemellett a hatóság is "folyamatosan kontrollálja a csapvíz minőségét a fentieken felül is; tehát nem véletlenül emlegetjük hazánkban a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszerként a csapvizet" - fogalmazott a szövetség. Forrás: MTI

Izrael három új tengeralattjárót vásárol Németországtól
2022-01-20
105 olvasó

Izrael három új tengeralattjárót vásárol Németországtól

Izrael három új tengeralattjárót vásárol 3 milliárd euróért (mintegy 1070 milliárd forint) Németországtól - jelentette a helyi média csütörtökön. A védelmi minisztérium csütörtökön jelentette be a megállapodást, amelyet Tel-Avivban, a hadsereg főhadiszállásán írtak alá a ThyssenKrupp AG német hajógyár képviselőjével, Rolf Wirtzzel.    A három dízel-elektromos tengeralattjárót az eredetileg megjelölt ár több mint duplájáért veszik, de a költségek egyharmadát a német kormány finanszírozza egy 2017-ben aláírt kétoldalú megállapodás alapján.    Az izraeli haditengerészet már 2018-ban bejelentette, hogy az új tengeralattjárókat Dakarnak fogják elnevezni annak a tengeralattjárónak a tiszteletére, amely - fedélzetén 69 fős legénységgel - 1968-ban titokzatosan eltűnt, amikor az Egyesült Királyságból Izraelbe tartott.    Az első tengeralattjáró 9 éven belül az izraeli partokhoz ér, s az egyezmény értelmében a német nagyvállalat kiképző oktatószimulátort és alkatrészellátást is biztosít.     A Háárec című újság honlapjának értesülése szerint a német gyártó vállalta, hogy hozzávetőleg 850 millió euró értékben a következő húsz évben termékeket és szolgáltatásokat vásárol izraeli cégektől - beleértve a védelmi ipart is .     Egyedülálló tudástranszfer, szakmai képzések, tanfolyamok a helyi iparban, együttműködések egyedi termékek és rendszerek fejlesztésében és marketingjében a világon, valamint Izraelben történő beruházások is szerepelnek a szerződésben a gazdasági tárca jelentése szerint.     A The Jerusalem Post című angol nyelvű újság hírportálja emlékeztet rá, hogy külföldi sajtóértesülések szerint ezek a tengeralattjárók biztosítják Izrael számára a nukleáris ellencsapás képességét egy esetleges Izrael elleni támadás esetén, képesek nukleáris robbanófejekkel felszerelt nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépek szállítására is.     Izrael hivatalosan sosem ismerte el vagy jelentette be, hogy rendelkezik nukleáris fegyverekkel.    Az izraeli kormány az eredeti tervek szerint múlt vasárnap szavazott volna állami vizsgálóbizottság felállításáról a ThyssenKruppal folytatott korábbi tárgyalások, három korábbi tengeralattjáró és hadihajók katonai közbeszerzése ügyében, de ezt a szavazást a következő vasárnapra halasztották, a 3 újabb tengeralattjáróról szóló egyezmény aláírása utánra.    A vizsgálóbizottságot az Izraelben 3000-es akta néven elhíresült korrupciós ügy kivizsgálására hívnák életre. Az ügy középpontjában két, szintén a ThyssenKruppal kötött üzlet áll, melyekben három tengeralattjárót szerepelt 1,5 milliárd euró értékben (több mint 500 milliárd forint), valamint a gázfúrótornyok védelmét szolgáló hadihajók 430 millió euró értékben (több mint 150 milliárd forint).    Ebben a bűnügyben már több vádiratot benyújtott az ügyészség, de Aviháj Mandelblitt főügyész az ügy kipattanásakor úgy döntött, hogy Benjámin Netanjahu volt miniszterelnök szerepét nem vizsgálják. A vádiratok szerint a volt miniszterelnök magas rangú beosztottjai, köztisztviselők is kenőpénzt követeltek és kaptak az ügyletek előmozdítása érdekében. Forrás: MTI / jpost.com

Megduplázta vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere a pandémia alatt
2022-01-17
203 olvasó

Megduplázta vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere a pandémia alatt

Kétszeresénél is nagyobbra növelte vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere a pandémia kezdete óta - írta hétfőn a The Guardian online kiadása. Az Oxfam jótékonysági szervezet jelentése szerint a részvény- és ingatlanárak megugrása miatt a 10 leggazdagabb együttes vagyona 1500 milliárd dollárra (476 ezer milliárd forint) nőtt, ez tovább növelte a szegények és a gazdagok közti szakadékot. A Világbank adatai alapján a világjárvány kezdete óta 163 millióval több ember szorult a szegénységi küszöb alá, míg a szupergazdagok profitáltak a kormányok élénkítésre adott támogatásaiból, melyekkel a pandémia hatásait akarták ellensúlyozni.    Az Oxfam jelentésében azt írta, hogy 2020 márciusa és 2021 októbere között a világ népessége 99 százalékának csökkent a jövedelme, míg Elon Musk, a Tesla alapítója, valamint a többi kilenc szupergazdag naponta együttesen 1,3 milliárd dollárral lettek gazdagabbak.    A listavezető Musk jelenlegi vagyona a Forbes magazin gazdaglistája szerint 294,2 milliárd dollár, a járvány kezdete óta megtízszereződött. Az Amazon-alapító Jeff Bezos, a lista második helyezettje 67 százalékkal, 202,6 milliárdra növelte gazdagságát. Mark Zuckerberg Facebook-alapító vagyona megkétszereződött, vagyis 118 milliárdra ugrott, a microsoftos Bill Gatesé 31 százalékkal gyarapodott, most mintegy 137 milliárdra rúg. Forrás: MTI / theguardian.com


Magyarországon is érzékelték a tongai vulkánkitörés okozta légköri nyomásváltozást
2022-01-16
214 olvasó

Magyarországon is érzékelték a tongai vulkánkitörés okozta légköri nyomásváltozást

Magyarországon is érzékelhető volt a Tonga közelében történt tenger alatti vulkánkitörés okozta légköri nyomásváltozás - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán. Mint felidézték, szombaton helyi idő szerint a késő délutáni órákban (magyarországi idő szerint kora reggel) a Csendes-óceán nyugati részén fekvő - Magyarországtól mintegy 17 ezer kilométerre lévő - Tonga-szigetek térségében vulkánkitörés történt, amely miatt szökőárriadót is elrendeltek. A vulkán hamufelhője 20 kilométeres magasságba tört, hatalmas robaját több mint ezer kilométeres távolságban is hallották.   A hirtelen kialakuló légköri nyomáshullám körbeérte a bolygót, így a Föld minden egyes pontjában érzékelték. A meteorológiai szolgálat azt írta: a magyarországi mérőállomások is regisztrálták a hirtelen bekövetkező nyomásváltozást. "A nyomási zavar az összes állomáson átment, jellemzően 0,5 és 1 hektopascal közötti változásokat okozva, egy-két helyen azonban több mint 1 hektopascalos változást produkált".   A meteorológiai szolgálat érdekességként azt is kiemelte, hogy mivel a lökéshullám két irányból érte el Magyarországot, így kétszer figyelhető meg a mérésekben a zörej.   Az illetékes hatóságok szombaton közölték, hogy szökőárriadót rendeltek el a Csendes-óceán déli térségében, miután kitört egy tenger alatti vulkán Tonga közelében. A Hunga-Tonga-Hunga-Ha'apai vulkán kitörése szökőárhoz (cunami) vezetett Tongán.   A Csendes-óceáni Szökőárjelző Központ (PTWC) vasárnap fújta le a szökőárriadót. Forrás: MTI

Az EU betiltotta az E171 élelmiszer-adalékanyag használatát
2022-01-15
2387 olvasó

Az EU betiltotta az E171 élelmiszer-adalékanyag használatát

Az Európai Bizottság betiltotta a titán-dioxid élelmiszer-adalékanyagként (E171) történő használatát, a tilalom hat hónapos átmeneti időszakot követően július elején lép majd életbe - közölte a brüsszeli testület pénteken. Az Európai Bizottság határozata azt jelenti, hogy nyártól a gyártók nem adhatnak hozzá titán-dioxidot az általuk előállított élelmiszertermékekhez.    Az uniós bizottság döntését az indokolta, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) tavaly május elején közzétett szakvéleményében arra a következtetésre jutott, hogy a titán-dioxid a továbbiakban már nem tekinthető biztonságosnak ahhoz, hogy a vegyületet élelmiszer-adalékanyagként használják. Az Európai Bizottság határozatát a titán-dioxid élelmiszer-adalékanyagként alkalmazásának betiltásáról az uniós tagállamok egyhangúlag támogatták - közölték.    A titán-dioxidot számos élelmiszer, köztük a pékáruk, a szendvicskrémek, a levesek, a szószok és a salátaöntetek, illetve az étrend-kiegészítők fehérre színezésére használják - tették hozzá. Forrás: MTI

Az Északi-tengeri hajózási útvonal forgalma 2021-ben megközelítette a 35 millió tonnát
2022-01-15
223 olvasó

Az Északi-tengeri hajózási útvonal forgalma 2021-ben megközelítette a 35 millió tonnát

Az Északi-tengeri hajózási útvonal teljes áruszállítási forgalma 34,85 millió tonna volt 2021-ben, 2 millió tonnával haladta meg a 2020-ban elért 32,97 millió tonnát - közölte Makszim Kulinko, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern Északi-tengeri útvonaligazgatóságának igazgatóhelyettese pénteken. Az Északi-tenger hajózási útvonal infrastruktúráját üzemeltető Roszatom közleménye szerint csaknem hárommillió tonnával sikerült túlteljesíteni a 2021 végére előirányzott 32 millió tonnás célszámot.    A bővülést jelzi, hogy 2016-ban még csak 7,47 millió tonna árut szállítottak. Ez volt az az év, amikor a forgalom először haladta meg a Szovjetunió fennállása során elért legnagyobb értéket: 1987-ben 6,57 millió tonna árut továbbítottak a Föld legészakibb hajózási útvonalán - írják a közleményben.    Az Északi-tengeri hajózási útvonal fejlesztését célzó projekt mindenekelőtt infrastruktúrafejlesztést irányoz elő, ami ahhoz szükséges, hogy az áruforgalmat 80 millió tonnára növeljék 2024-ig, illetve 110 millió tonnára 2030-ig. A célelőirányzat szerint az útvonal mentén fekvő kikötők kapacitását 115 millió tonnára kell növelni.    Az Északi-tengeri hajózási útvonal fejlesztése a "Nemzeti célok és fejlesztési stratégiák 2024-ig" elnevezésű, 2018. május 7-én kelt orosz elnöki rendelet alapján valósul meg. Forrás: MTI


A WizzAir márciustól heti két járatot indít Budapest és Kisinyov között
2022-01-14
191 olvasó

A WizzAir márciustól heti két járatot indít Budapest és Kisinyov között

A WizzAir márciustól heti két járatot indít a magyar és a moldáv főváros között - jelentette be pénteken közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető fontos előrelépésnek nevezte a két ország közötti közvetlen légiközlekedési kapcsolat megteremtését. Rámutatott, hogy a koronavírus-világjárvány komoly kihívások elé állította a gazdaság szinte minden szegmensét, de a turizmus és a légiközlekedés egyértelműen a legnagyobb vesztesek közé tartozott.   "Ezért is fontos a légiközlekedés újraépülése, ahogy az is, hogy minél több új járat induljon Magyarországról. Mindezek nagyban hozzájárulnak a gazdaság gyors újraindulásához" - hangsúlyozta.   Szijjártó Péter a Budapest és Kisinyov közötti járat megindítását fontos előrelépésnek nevezte, kiemelve, hogy az Európai Unió keleti szomszédsága általában nehezen megközelíthető térségnek számít repülési szempontból.   Továbbá aláhúzta: a két ország korábban megállapodott a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról, így a beoltott magyar állampolgárok, a vakcina típusától függetlenül, mindenfajta teszt- vagy karanténkötelezettség nélkül, szabadon utazhatnak Moldovába. Forrás: MTI

Jelentősen csökkent Horvátország népessége a népszámlálási adatok első eredményei szerint
2022-01-14
196 olvasó

Jelentősen csökkent Horvátország népessége a népszámlálási adatok első eredményei szerint

Horvátországnak 3 888 529 lakosa van, 396 360-nal kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt, ami közel tízszázalékos csökkenés - közölte a horvát statisztikai hivatal (DZS) pénteken, a 2021-es népszámlálás első eredményei alapján. Lidija Brkovic, a DZS vezetője szerint a népességcsökkenés a természetes fogyás és az elvándorlás következménye.   Kiemelte: a legkisebb népességcsökkenés Zágráb városában tapasztalható, ezt Dubrovnik-Neretva (Dubrovacko-Neretvanska) és Zára (Zadar) megye követi. A legtöbb lakost Vukovár-Szerém (Vukovarska-Srijemska), Sziszek-Monoszló (Sisacko-Moslavacka) és Bród-Szávamente (Brodsko-Posavska) megye veszítette: 19, 18, illetve 17 százalékot. Csökkent a háztartások száma is öt százalékkal, 1 561 038-ról 1 480 423-ra - tette hozzá.   "Ezek az első eredmények a népszámlálásról, amelyek még változhatnak, a végleges eredmények az adatfeldolgozás befejeztével lesznek ismertek" - mondta Brkovic. A részletes, például a nemzeti kisebbségekre vonatkozó adatokat firtató újságírói kérdésre válaszolva, azt mondta: ezek néhány hónapon belül várhatóak.   Tíz évvel ezelőtt Horvátországnak 4 284 889 lakosa volt. Ebből 90,42 százalék horvát nemzetiségű, a kisebbségek közül pedig egyedül a szerbek aránya haladta meg az egy százalékot, pontosan 4,36 százalék. Magyar nemzetiségűnek 2011-ben 14 048-an vallották magukat, vagyis az összlakosság 0,33 százaléka.   Megyék szerinti lebontásban a legtöbben Eszék-Baranya megyében vallották magukat magyarnak, 8249-en, ami a megye lakosságának 2,7 százaléka. Vukovár-Szerém megyében 1696 volt a magyarok lélekszáma (0,94 százalék).   A magyart 2011-ben összesen 10 231 fő jelölte meg anyanyelveként az országban. A vallást tekintve a magyarok közül a legtöbben római katolikusok (9396 fő), illetve protestánsok (3344).   Bár a statisztikai hivatal korábban a közleményében arra figyelmeztetett, hogy a 2011-es adatok az összlakosság változása miatt közvetlenül nem hasonlíthatók össze a korábbi évek adataival, az új adatok mellett a honlapján ismertette a nemzetiségek szerinti áttekintést is, az 1971 és 2011 közötti időszakra vonatkozóan.   E szerint 1971-ben Horvátország lakosságának 0,8 százaléka (35 488 fő), 1981-ben 0,55 százaléka (25 439), 1991-ben 0,47 százaléka (22 355), 2001-ben pedig 0,37 százaléka (16 595) vallotta magát magyar nemzetiségűnek.  Horvátországban tavaly szeptembertől november közepéig végeztek népszámlálást. Az első szakaszban, 2021. szeptember 16. és 26. között online formában az interneten található kérdőívet tölthették ki a lakosok, míg a második szakaszban, szeptember 27-től október 17-ig mindazok, akik nem használták ki az internetes lehetőséget, papíralapú kérdőívet kaptak kitöltésre. Az összeírást népszámláló biztosok végezték.   A koronavírus-járvány miatt a kormány kétszer is meghosszabbította az összeírás időtartamát, így az végül november közepéig tartott. Forrás: MTI

Stoltenberg: pozitív jel, hogy Oroszország hajlandó volt elkötelezni magát a párbeszéd mellett
2022-01-13
254 olvasó

Stoltenberg: pozitív jel, hogy Oroszország hajlandó volt elkötelezni magát a párbeszéd mellett

Két év elteltével megtartott tárgyalásokon nem könnyű áthidalni a nézetkülönbségeket, de pozitív jel, hogy Oroszország hajlandó volt elkötelezni magát a párbeszéd mellett a NATO-val - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a NATO-Oroszország Tanács ülését követően szerdán. Stoltenberg az orosz diplomaták, köztük Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes és Alekszandr Fomin az orosz védelmi tárca miniszter-helyettese részvételével folytatott tanácsülést követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a felek őszinte és direkt megbeszélést folytattak az ukrán határon kialakult feszültségről és az európai biztonsági helyzetről.    "Nem volt könnyű megbeszélés, de rendkívül fontosnak bizonyult, ugyanis a résztvevők kifejezték "a párbeszéd folytatása iránti elkötelezettségüket, egy mindkét fél számára megfelelő megoldás érdekében"  - mondta.    A főtitkár hangsúlyozta, hogy jelentős különbségek vannak a NATO-szövetségesek és Oroszország között, és az Ukrajnával kapcsolatos kérdéseket "nem lesz könnyű áthidalni". Pozitív jelnek nevezte azonban, hogy az összes NATO-szövetséges és Oroszország egy asztalhoz ült, és érdemi témákkal foglalkozott. Moszkva ugyanakkor azt is világossá tette, hogy még "nem áll készen" állandó, rendszeres ülések megtartására - tájékoztatott.    "Azt javasoltam Moszkvának, hogy tartsunk rendszeres megbeszéléseket, egyebek mellett az európai rakétarendszerek jövőjéről, de Oroszország időt kért a válaszadásra" - fogalmazott.    A NATO továbbra is készen áll a párbeszédre Oroszországgal a témák széles köréről, ha Moszkva a politikai megoldást választja a feszültség oldására, ugyanakkor "nem kötünk kompromisszumot" az alapelveket illetően, ahogyan az európai biztonság szavatolása terén sem - húzta alá.    Tájékoztatása szerint Oroszország kérése az volt, hogy a NATO számolja fel az orosz határhoz közelében telepített rakétaelhárító rendszereket, és ne vegyen fel új tagokat. A NATO ugyanakkor felszólította Oroszországot, hogy vonja vissza csapatait az ukrán határ közeléből és tartsa tiszteletben Ukrajna önállóságát és területi egységét. A NATO továbbá azt kérte Oroszországtól, hogy a korábbi megállapodásoknak megfelelően katonai tevékenységét végezze átlátható módon.    Kérdésre válaszolva Stoltenberg megerősítette: a NATO "ajtaja nyitva áll", ami azt jelenti, hogy minden európai országnak joga van szabadon és önként dönteni arról, hogy mely szövetséghez, vagy szerződéshez kíván tartozni. Oroszország nem szólhat bele abba, ha Ukrajna csatlakozni kíván a NATO-hoz - szögezte le.    Stoltenberg visszautasította azt az állítást, hogy a katonai szövetség bővítése "agresszív lépésnek" számítana, és kijelentette: a NATO nem köt kompromisszumot azt illetően, hogy mely ország kíván csatlakozni a katonai szövetséghez.    Végezetül arra figyelmeztetett, hogy "valós veszélye van egy új fegyveres konfliktus kialakulásának Európában", de hozzátette: a NATO "megtesz mindent, hogy megakadályozza" minden ilyen forgatókönyv megvalósulását. Hozzátette ugyanakkor: a NATO kész megerősíteni katonai erejét a keleti tagországokban, ha Oroszország ismét erőszakot alkalmazna Ukrajnával szemben. Forrás: MTI


A Mol lengyelországi benzinkutakat vásárol

Létrehozás dátuma: 2022-01-12|225 olvasó


Hajók potyautasaként juthatnak az Antarktiszra az invazív fajok

Létrehozás dátuma: 2022-01-11|279 olvasó


Stoltenberg: valóságos a konfliktus kirobbanásának veszélye Oroszországgal

Létrehozás dátuma: 2022-01-08|327 olvasó


Szlovákia tett egy nagy lépést a jövő felé

Létrehozás dátuma: 2022-01-08|1180 olvasó


Nagy sebességre és 5G-s szolgáltatásra is képes vonat állt forgalomba

Létrehozás dátuma: 2022-01-07|332 olvasó


FAO: 10 éves csúcsra emelkedtek tavaly az élelmiszerárak

Létrehozás dátuma: 2022-01-06|278 olvasó


Koszovó megtiltotta a kriptobányászatot az ország energiaválsága miatt

Létrehozás dátuma: 2022-01-06|339 olvasó

A magyar kultúra napja – Petőfi eredeti versei, levelei is elérhetővé váltak online
2022-01-22
82 olvasó

A magyar kultúra napja – Petőfi eredeti versei, levelei is elérhetővé váltak online

Petőfi eredeti verseit, leveleit, portréit, köteteit, a hozzá köthető relikviákat és műalkotásokat, valamint egy konferenciakötetet is elérhetővé tesz a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) a magyar kultúra napja alkalmából. A költőhöz köthető kincseket a bicentenáriumi Petőfi Sándor-emlékév előzeteseként a 200 Petőfi szabadon (200petofiszabadon.pim.hu) weboldalon nézhetik meg és tölthetik le a látogatók - közölte a múzeum az MTI-vel.    Mint írják, ez a virtuális képeskönyv jóval több egy adatbázisnál, a letölthető képek mellett közérthető módon ismerkedhet meg a látogató a műtárgyak történetével, a hozzájuk kötődő érdekességekkel.    Az érdeklődők olyan emblematikus versekben tanulmányozhatják Petőfi változó kézírását, mint a Dalaim, Az őrült, A vén zászlótartó, a Nagykárolyban, az Erdélyben, a Szép vidéknek szépséges leánya. vagy a Csalogányok és pacsirták. Belepillanthatnak Petőfi levelezésébe menyasszonyával és barátaival, megnézhetik iskolai bizonyítványát, szerződését az Összes költeményekre vagy éppen a halottá nyilvánítás jegyzőkönyvét. Sokakat érdekelhetnek Szendrey Júlia naplói vagy fia, Petőfi Zoltán versei.    A múzeumnak a költő emlékét őrző Petőfi Társaságtól származó legnagyobb egysége a könyvtár. Nemcsak a költő életében megjelent ritkaságokba - például kötetei összes kiadásába -, hanem saját könyvtára egy részébe is lehetőség nyílik belelapozni. Olyan különleges dokumentumokra kereshet rá az érdeklődő, mint Petőfi körözése vagy katonai kitüntetése, röpiratban terjesztett versei vagy vándorszínészkedésének plakátjai.    A leglátványosabbak azonban a képzőművészeti és relikviagyűjtemény féltett darabjai, Petőfi csaknem teljes portrégalériája a gyermek- és ifjúkorától kezdve az egyenruhát öltő költőig. Megtekinthetők jól ismert művek illusztrációi a János vitéztől az Anyám tyúkjáig olyan mesterektől, mint Barabás Miklós, Orlai Petrich Soma, Than Mór, Madarász Viktor, Lotz Károly, Zichy Mihály, Aba-Novák Vilmos vagy Ferenczy Béni.     A személyes tárgyak egyaránt érzékeltetik az életutat és a kedvteléseket is: látható a sakktáblánál ülő vagy házisapkában pipázó költő, a mészáros édesapa mezővárosi világa és a reformkori pesti értelmiségi lakás biedermeier berendezése, igényes dísztárgyai.    Az újabb kutatási eredmények iránt érdeklődő közönség számára több tudományterületet is érintő konferenciakötet válik online elérhetővé. A PIM-ben 2019-ben rendezett "Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!" - 1848 emlékezete a kultúra különböző regisztereiben című konferencia Petőfi alakjának a nemzeti emlékezetben megőrzött témáját járta körbe. Az előadások írott változatát közlő tanulmánykötet szerzői közt irodalom-, művészet- és színháztörténészek, régészek, történészek, muzeológusok, középiskolai tanárok és múzeumpedagógusok kaptak helyet.     A kötet olyan kérdéseket érint, mint például milyennek látszik a költő figurája a különböző társadalmi csoportok, régiók hagyományaiban, hogyan tárhatjuk fel 1848/49 történetét az eseményeket dicsőségesnek vagy tragikusnak láttató művekben, hogyan szálazhatjuk szét a magas művészet és tömegkultúra műfajaiban megképződött történeteket.    A kötet tanulmányai és friss bibliográfiai tájékozódást nyújtó jegyzetanyaga jó kiindulópontot jelenthetnek azoknak, akik az emlékévben tájékozódni kívánnak a Petőfi körüli kutatások, szellemi mozgások irányairól.    A PIM 200 Petőfi szabadon című kezdeményezése és a konferenciakötet hozzájárulhat ahhoz, hogy új Petőfi-arckép rajzolódhasson ki digitális tartalomként, bárhonnan, bárki számára elérhetően. Forrás: MTI Képek: Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjtemény

 Vérellátó: 307 szervátültetés történt Magyarországon tavaly
2022-01-21
82 olvasó

Vérellátó: 307 szervátültetés történt Magyarországon tavaly

Tavaly 307 szervátültetés történt Magyarországon, 273 esetben elhunyt donorból, 34 esetben pedig élőből eltávolított szervvel - derül ki az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) MTI-hez eljuttatott, tavalyi évet összegző közleményéből. Az adatok szerint a négy magyarországi vesetranszplantációs központban összesen 196 veseátültetés történt; elhunytból 162, élő donorból 34 esetben.   A legtöbb veseátültetést - 125-öt - a Semmelweis Egyetemen végezték, a Pécsi Tudományegyetem 25, a Debreceni Egyetemen 28, míg a Szegedi Tudományegyetemen 18 vesetranszplantáció történt. Májátültetés 59 volt tavaly.   A két hazai szívtranszplantációs központban 34 szívátültetést végeztek, ebből 24 műtétet a Semmelweis Egyetem Városmajor Szív- és Érgyógyászati Klinikáján, tíz beavatkozást pedig a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben.   Tüdőátültetést 14 esetben végeztek tavaly az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikán, míg négy esetben kombinált vese- és hasnyálmirigy átültetést végeztek a Semmelweis Egyetemen.   Az OVSZ tájékoztatása szerint a donort jelentő intézményekből átlagosan 4,31 jelentés érkezett. A legaktívabb intézményből 13 jelentés történt, és 8 szervadományozás valósult meg. A legaktívabb donorjelentő orvos pedig hét lehetséges donorról adott értesítést.   A tavalyi év során az Eurotransplant együttműködésben 70 külföldi donorszerv beültetése történt meg Magyarországon, ezek között 35 vese, 1 hasnyálmirigy, 15 máj, 17 szív, 2 tüdő. A hazai szervátültetések 26 százaléka külföldről érkező szervvel történt - írták.   A transzplantációs várólistán 2021-ben 1774 beteg fordult meg, 413 új beteg került fel várólistára, az év végén pedig 1313 beteg várakozott életmentő szervátültetésre. A transzplantált betegek várakozási ideje a tüdőátültetés esetén volt a legrövidebb, 0,41 év. Szív- és májátültetés esetén átlagosan 0,67 és 1,06 évig várakoztak a betegek. A kombinált vese- és hasnyálmirigy-átültetése esetén 3,52 év, valamint a vesetranszplantációnál 4,08 év volt a várakozási idő - közölte az vérellátó szolgálat. Forrás: MTI

Közútkezelő: tilos hókotrót előzni
2022-01-21
98 olvasó

Közútkezelő: tilos hókotrót előzni

Tilos hókotrót előzni - erre hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében, megjegyezve, az elmúlt időszak havazásainál több baleset is történt a havat eltakarító járművek előzése miatt. Azt írták: szakembereik folyamatosan, ütemezetten végzik az országos hálózaton a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat. Ilyenkor konvojban dolgoznak: a belső sávban dolgozó jármű megy elöl, onnan ekézi a havat a külső sávba, ahonnan a mögötte jövő másik gép tolja le a havat az útról.   Kifejtették: általános jelenség, hogy a KRESZ előírásai ellenére megpróbálják járműveiket szabálytalanul megelőzni. Vannak olyan autósok, akik beállnak a hátsó jármű szórásterébe, amely így nem tudja a teljes pályaszélességet síkosságmentesíteni. Az is általános tapasztalat, hogy a két konvojban haladó munkagép közé beállnak a szabálytalan autósok, és utána már nem merik megelőzni az első autót, mert nem látják be a pályát a külső sávba ekézett hó, latyak miatt. Ugyanakkor, ha a két járműből álló konvoj hátul haladó teherautója megpróbálja kiengedni a beszorult járművet, sokan megpróbálják követni a szabálytalankodó példáját, és újabb autós állna be a munkagépek közé. Ezért is tartanak kis távolságot egymástól beavatkozás közben a járművek - emelték ki.   Az ilyen helyzetek miatt januárban három baleset is érte a közútkezelő munkagépeit. Közútkezelők nem sérültek meg, de kisebb anyagi kár keletkezett, és a helyszínelések miatt órákra kiestek a munkából a járművek - közölték.   A közútkezelő kiemelte: szombaton - elsősorban a Dunántúlon - újra várható havazás, hófúvás, így gépeik is folyamatosan dolgoznak majd az országos utakon. Ezért a balesetveszélyes szituációk elkerüléséért arra kérnek mindenkit, hogy - a KRESZ-szabályok szerint - ne előzzék meg a munkagépeket és tartsanak tőlük megfelelő követési távolságot - olvasható a közleményben. Forrás: MTI


Egy hét alatt 300 kilométert tett meg a PET Kupa jeladóval ellátott palackja a Tiszán
2022-01-20
122 olvasó

Egy hét alatt 300 kilométert tett meg a PET Kupa jeladóval ellátott palackja a Tiszán

Egy hét alatt csaknem 300 kilométert tett meg a Tiszán a PET Kupa egyik jeladóval ellátott palackja, hasznos adatokat szolgáltatva a folyón úszó hulladék útjának kutatásához és a folyótisztító akció sikeréhez - közölte a kezdeményezés szervezője csütörtökön az MTI-vel. Mint a közleményében olvasható, a Tiszai PET Kupa az ártéri hulladék összegyűjtésén, szelektálásán és feldolgozásán túl a folyami műanyag szennyezés kutatására is kiemelt figyelmet fordít.   A jeladóval ellátott palackok útjának követésétől azt várják a kezdeményezők, hogy választ kapnak arra, hogy mekkora sebességgel haladnak a palackok az áradó folyókon, mekkora távolságot tesznek meg adott idő alatt, és, hogy hol, miért és mennyi ideig akadnak el.   "Ha ismerjük a szennyezés viselkedését, a folyótisztító akcióknak is nagyobb esélye van a sikerre" - magyarázzák a közleményben.   Az akció kezdeményezői január 7-én két helyszínen engedtek el GPS jeladóval ellátott palackot. Az elsőt Tivadarnál dobták az áradó Tisza fő sodorvonalába, míg a másikat Alsóbereckinél a Bodrogba. A palackokra erősített speciális jeladók GPS műholdas összeköttetéssel működnek.   A beszámoló szerint a bodrogi palack nem jutott messzire, napokat töltött Sárospatak alatt egy műanyag lerakatnál. Ezután továbbúszott, majd egy másik ártéri területen akadt el.   "Ez fontos adat, hiszen a tavaly januári kísérlet során két másik jelölt palack is ugyanezen a folyószakaszon akadt meg. A Tiszta Tisza Térkép adatai megerősítik, hogy ezeken a helyeken az átlagosnál is súlyosabb az ártéri szennyeződés" - teszik hozzá.   A tiszai jeladós palack egy nap alatt Tokajig jutott, két helyen hosszabban időzött (Tiszafüred fölött, majd az Abádszalóki-öböl bejáratánál), hogy aztán egy hét és körülbelül 300 kilométer megtétele után végül a Kiskörei Vízlépcsőnél torpanjon meg.   "Az, hogy nem jutott át rajta, igazolja, hogy a duzzasztómű valódi védvonalként óvja a folyó alsó szakaszait a szennyezéstől. Az áradások alkalmával akár 600 köbméter feletti, körülbelül 6000 tonnányi hulladékot is képes feltartóztatni a Kiskörei Vízlépcső" - írják.     A felhalmozódó hulladékot a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) szakemberei minden évben hónapokon át tartó megfeszített munkával termelik ki és dolgozzák fel, a PET Kupa önkénteseinek bevonásával.   Miután kifogták a tiszai palackot - amelynek útját minden érdeklődő folyamatosan követhetett a Hulladékmentes Tisza projekt oldalán - a vízlépcső déli, alvízi oldalán ismét útjára bocsátották, hogy újabb hasznos adatokat küldhessen a hulladék útjának kutatásához.   "Világviszonylatban is jelentős eredmény, hogy ilyen hosszú távon sikerült nyomon követni a folyón mozgó műanyag szennyezés mozgását" - emelik ki.   A közlés szerint a PET Kupa folyami hulladék térképezése a Budapesti Műszaki Egyetemen folyó hidrológiai kutatást is kiegészíti. Az egyetem kutatói azt modellezik, hogy miként terjed a szennyezés. Az elméleti eredmények jól összevethetők a PET Kupa gyakorlati tapasztalataival, a jeladós palackok mozgásával. Ezáltal a jövőben jobban, hatékonyabban lehet követni a hulladék útját és validálni a modellezést.     A kutatáshoz a Hulladékmentes Tisza projekt támogatója, a The Coca-Cola Foundation biztosítja az anyagi hátteret, ennek köszönhetően valósult meg a jeladó palackok technikai fejlesztése, tesztelése és nyomonkövetése - írják a tájékoztatóban. Forrás: MTI

Jelentős fejlesztésekkel menthető meg a magyar diótermesztés
2022-01-20
134 olvasó

Jelentős fejlesztésekkel menthető meg a magyar diótermesztés

Jelentős fejlesztésekkel és kutatásokkal menthető meg a magyar diótermesztés, amely az utóbbi években elvesztette a versenyképességét a nemzetközi piacon - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel csütörtökön.A szervezet szerint tévedés azt gondolni, hogy a dió nem igényel gondozást, hiszen a klímaváltozás okozta termesztési és növényegészségügyi kihívásokra csak magas szintű szaktudással, korszerű technológiával lehet válaszolni. Hozzátették, hogy a dió világpiaca is átalakult, a megváltozott helyzet pedig szintén nem kedvez a magyar diónak.   A piacvesztést azzal magyarázták, hogy az Egyesült Államok, Ausztrália, Chile jelentősen növelte a termelését, és a korábbi legnagyobb felvásárlóból, Kínából is exportőr lett. A magyarországi termőterület az utóbbi 10 évben 3 ezer hektárról több mint 8 ezer hektárra nőtt, az éves termés átlagosan 7 ezer tonna, de a héjas dió kivitele évi 1,5 ezer tonnáról 500 tonna alá, a dióbélkivitel 2 ezer tonnáról 500 tonnára csökkent. Közben 600 tonnáról a kétszeresére nőtt az Ukrajnából behozott dióbél mennyisége - írták.   A közlemény szerint a NAK a társszervezetekkel, kutatóintézetekkel, hatósággal együttműködve fejlesztési javaslatot készített a kormány számára. A versenyképességet fajta- és technológiaváltással vissza lehet állítani, a növekvő termésátlag és a magas minőség sikeres lehet a konkurenciával szemben - tették hozzá. Forrás: MTI

Február 10-ig lehet jelentkezni az idei Virtuózok tehetségkutató versenyre
2022-01-19
107 olvasó

Február 10-ig lehet jelentkezni az idei Virtuózok tehetségkutató versenyre

Február 10-ig lehet jelentkezni a 19 éven aluli hangszeres zenészeknek a Virtuózok klasszikus zenei tévés tehetségkutató verseny idei, nyolcadik évadába - tájékoztatták a szervezők az MTI-t szerdán. A nemzetközi sorozat 2022-ben a Visegrádi Négyek országai és Szlovénia tehetségeit kutatja.    A százezer eurós összdíjazású versenyen országonként egy győztest hirdetnek, de közönségdíjat és különdíjakat is kiosztanak - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.     A legtehetségesebb ifjú virtuózok a jelentős pénzjutalom mellett számos koncertlehetőséget is kapnak Magyarországon és külföldön egyaránt, valamint mesterkurzusokon vehetnek részt. Mint írják, a tehetségkutató műsor alatt a klasszikus zenei élet jelenlegi és jövőbeli, magyar és külföldi sztárjai ismerkednek meg egymással, amelyből barátságok, művészeti együttműködések születnek.    A műsor magyar válogatóját tavasszal sugározzák, télen pedig öt ország hét televíziós csatornáján mutatják be a nemzetközi adásokat, akár 70 millió nézővel megismertetve a klasszikus zene nemzetközi tehetségeit.     A Virtuózok V4+ 2022-es évadában a zsűri tagjai között ismét olyan világhírű vendégek lesznek, mint Plácido Domingo operaénekes-karmester. A műsor eddigi két évadának zsűrijében Plácido Domingo mellett olyan hírességek foglaltak helyet mint Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt díjas koloratúrszoprán, Stjepan Hauser horvát csellista vagy Maxim Vengerov orosz hegedűművész.        A versenyen 2020-ban és 2021-ben a második helyezettek is fellépést nyertek a Zeneakadémia Nagytermébe, ahol idén február 18-án a Magyar Rádió Zenekarával és Kovács János karmesterrel adnak koncertet.     A Virtuózok az első és egyetlen magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor, indulása óta milliók kedvencévé vált. Forrás: MTI


BM: megnyílt a jövő téli tüzelőanyag-pályázat
2022-01-18
117 olvasó

BM: megnyílt a jövő téli tüzelőanyag-pályázat

Megnyílt a jövő téli tüzelőanyag-pályázat, a központi költségvetésről szóló törvény - a múlt évhez hasonlóan - 2022-ben is ötmilliárd forintot biztosít a települési önkormányzatok részére szociális célú tüzelőanyag vásárlásához - közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel. A közleményben emlékeztettek: a program 2011 óta működik, a támogatási keret azóta az ötszörösére emelkedett.   Felidézték, hogy tavaly 2351 önkormányzat nyújtott be érvényes támogatási igényt, így 180-190 ezer család kaphatott a téli tüzelőjéhez segítséget. A támogatásra idén is pályázni kell, ennek részleteit a Belügyminisztérium honlapján elérhető pályázati kiírás tartalmazza.   A pályázati rendszer követi a tűzifa árában bekövetkezett változásokat, így a fajlagos támogatást megemelték mind a kemény lombos, mind a lágy lombos fafajta esetében - írták.   A pályázatokat az önkormányzatok zárt információs rendszerén keresztül kell beadni legkésőbb 2022. augusztus 31-ig.   A benyújtott pályázatokról a belügyminiszter legkésőbb 2022. szeptember 30-ig dönt a rendelkezésre álló előirányzat erejéig. A tűzifa, valamint a szén szállításából - ideértve a rászorulókhoz való eljuttatást is - származó költségek a nyertes önkormányzatot terhelik.   Az önkormányzatok a támogatásból vásárolt tűzifát, illetve szenet 2023. február 15-éig osztják ki, a támogatás teljes összegének pénzügyi felhasználása legkésőbb 2023. március 31-éig történhet meg - írták. Forrás: MTI

A költési időszak kezdete előtt elvégzendő munkákra hívja fel a figyelmet az MME
2022-01-18
143 olvasó

A költési időszak kezdete előtt elvégzendő munkákra hívja fel a figyelmet az MME

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja a lakosság, az önkormányzati és állami szervek figyelmét, hogy a költési időszak kezdete előtt, az év első három hónapjában lehet és kellene elvégezni azokat a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat, amik áprilistól tilosak, mert veszélyt jelentenek az állatokra, a biológiai sokféleségre - olvasható a szervezet kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a tapasztalatok alapján három olyan gyakori tevékenység van, amely az ország lakosságát és az önkormányzatokat leginkább érinti. Ezek a munkák az év első három hónapjában, március végéig végezhetők el, a nem megfelelő ütemezés miatt azonban évről évre visszatérő természetvédelmi és állatvédelmi problémák keletkeznek.     A tájékoztatás szerint sok gondot okoz, hogy az épületfelújítások kapcsán a tulajdonosok, kivitelezők gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy a védett fecskéket és denevéreket is érintő épületmunkák természetvédelmi hatósági engedélyeztetés-kötelesek, és csak a szaporodási időszak szünetében, ősztől tavaszig végezhetők el. Ezért gyakran előfordul lakott fecskefészkek tömeges leverése nyaranta.     A hatósági engedélyek kiállításakor különösen fontos lenne annak hangsúlyozása, hogy a fészkek eltávolítása után biztonságosan és hatékonyan kell megakadályozni a fecskék visszaköltözését a munkálatok ideje alatt, továbbá ezek befejezését követően műfészkekkel kell pótolni a megsemmisült fészkeket.     Szintén jelentős problémákat okoz a sérült vagy áramütésveszélyes fehérgólya-fészkek biztonságossá tétele. A természetvédelmi oltalom alatt álló madarak fészkei az állatokhoz hasonlóan védettséget élveznek. A fokozottan védett fehér gólyák téli viharokban sérült vagy áramütésveszélyes módon, az elektromos hálózat oszlopain a vezetékekre épült fészkeinek magasító kosárra emeléséhez a megyei kormányhivatalok csak a költési időszakon kívül, március 31-ig adhatnak engedélyt - emlékeztet a közlemény.     A fák és bokrok kivágása sok esetben indokolt és szükséges. A bel- és árvízkár megelőzését szolgáló hullámtértisztítás, az elektromos vezetékhálózatra felnövő fás szárú vegetáció eltávolítása, visszavágása, különösen tömeges nagyságrendben, jól tervezhető és ütemezhető az őszi-téli időszakra. Ezért indokolatlan a természetvédelmi és állatvédelmi törvénybe ütköző a munkákat a madarak költési időszakára hagyni.     Bővebb információk a témában a www.mme.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben. Forrás: MTI

Új információs és online ügyintéző portálja van a NAV-nak
2022-01-18
163 olvasó

Új információs és online ügyintéző portálja van a NAV-nak

Néhány napja debütált a NAV új információs, illetve online ügyintézésre is alkalmas portálja, amely a magánszemélyek és a szakmabeliek számára is új megoldásokat kínál - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t. A közleményben kiemelték: a portál egyik legmarkánsabb újdonsága, hogy a teljes tartalomból át lehet navigálni a magánszemélyeknek szóló nézetre, amely leszűkíti az információk és nyomtatványok több tízezres állományát a legtöbbeket érintő körre.     Ha a főoldalról valaki bejelentkezik a myNAV felületre, ott egyéni választás alapján a teljes tartalom szűrve jelenik meg, továbbá itt módosítható az e-mail-cím, a felhasználónév és a jelszó is - jegyezték meg.    Az oldalon a középső sávban találhatók a kiemelt témák gyűjtőrovatai a fotókkal megjelenített csempéken. Ezek az ikonok az adóéven belüli aktualitásoknak adnak helyet; most itt olvashatók a személyi jövedelemadóval, szja-visszatérítéssel, gépjárműadóval kapcsolatos információk.     A NAV Online csempe mögött érhetők el az online rendszerek és az online ügyintézésre alkalmas felületek.     Az főoldalon kaptak helyet még továbbá egyebek mellett a hírfolyam hírei, az új nyomtatványok, a gyakori kérdések, az álláspályázatok, a NAV-kiadványok, de az üzemanyagárakat, az adónaptárt, a jegybanki alapkamatot és a hírlevelet is el lehet itt érni.      A fejlesztést olyan kutatás előzte meg, amelyből kiderült, mit várnak el egy ilyen portáltól a magánszemélyek, a cégek képviselői, illetve a könyvelői és adótanácsadói szakemberek - jelezte közleményében az adóhivatal. Forrás: MTI


Választás 2022 - Keddig várja az ÁSZ a sajtótermékek hirdetési árjegyzékét

Létrehozás dátuma: 2022-01-17|155 olvasó


NAV: az egyszerűsített foglalkoztatás online is bejelenthető

Létrehozás dátuma: 2022-01-17|139 olvasó


Immár az interneten is elérhető a hősi halottak kutatható adatbázisa

Létrehozás dátuma: 2022-01-16|272 olvasó


Partnerségi megállapodást kötött az Emmi és a Szerencsejáték Zrt.

Létrehozás dátuma: 2022-01-14|206 olvasó


Jelentősen nőtt a kutyatartók száma a vírusidőszakban

Létrehozás dátuma: 2022-01-13|224 olvasó


A vízvezetékek téliesítésére figyelmeztet a vízközmű szövetség

Létrehozás dátuma: 2022-01-12|213 olvasó


Választás 2022 - Az országgyűlési választás menetrendje

Létrehozás dátuma: 2022-01-12|240 olvasó

Megújult a püspökszentlászlói arborétum
2022-01-19
148 olvasó

Megújult a püspökszentlászlói arborétum

Több mint 130 millió forintos fejlesztési forrásból újult meg a Pécsi Egyházmegye kezelésében lévő püspökszentlászlói kastélyt övező arborétum - tájékoztatta a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-t. Mint azt a közleményükben írták, a beruházó Pécsi Egyházmegye és a megyei helyhatóság alkotta konzorcium a Terület- és településfejlesztési operatív program 135 millió forintos keretéből tudta megvalósítani a fejlesztéseket.     A támogatás felhasználásával a Mecsek legmagasabb csúcsa, a Zengő lábánál fekvő Püspökszentlászlón az arborétumban infrastrukturális fejlesztések valósultak meg, így bővítették az ott álló oktatóházat. Ennek köszönhetően - írták - a terület ökoturisztikai lehetőségeit erősítették meg.     A Pécsi Egyházmegye honlapja szerint a projekt során rendezték az arborétum területét is, így térkő burkolattal látták el a bemutató és túrautakat, környezetbarát tölgyfa kerítést és kaput építettek, továbbá restaurálták az park területén található kastélyhoz és templomhoz tartozó kisépítészeti tárgyakat, így szobrokat, szószékeket, padsorokat.     A fejlesztés keretében emellett a kertészeti oktatás, gyógynövény-programok, sportprogramok, kézműves foglalkozások, előadások, kihelyezett tanórák támogatására eszközöket is vásárolnak a továbbiakban. Forrás: MTI

Megújult a pécsi Pálos templom és kolostor
2022-01-18
176 olvasó

Megújult a pécsi Pálos templom és kolostor

Magyarország és a Kárpát-medence 835 településének 1323 egyházi közössége szervezhet programokat több mint 490 millió forintos kormányzati támogatással az idén - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton, Pécsen. Soltész Miklós a Boldog Özséb Program keretében, kormányzati támogatásnak köszönhetően, több mint félmilliárd forint értékben megújított pécsi Pálos templom és kolostor átadásán azt mondta: az idei évi forrás segítségével az egyházi közösségek táborokat, találkozókat szervezhetnek, így "élettel telhetnek meg" az elmúlt időszakban felújított vagy újonnan emelt épületek.      Az államtitkár a rend tevékenységét méltatva kiemelte, hogy a pálosok a megalakulásuk óta eltelt csaknem 800 éve alatt mindvégig - török, muszlim pusztítás, elhallgattatás, kommunista megpróbáltatások ellenére is - fennmaradtak, és ha kellett, talpra álltak.      Emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány az elmúlt években Pécs mellett Márianosztrán, Budapesten, Páloszszentkúton és Hargitafürdőn támogatott olyan beruházásokat, amelyek a pálos rend a magyar keresztény közösségek iránt tanúsított folyamatos szolgálatát segítik.      A pécsi beruházásról elmondta: amellett, hogy megújult a templom, a kolostor, a családokat szolgáló gyerekjátszó-helyiség és közösségi tér is létrejött a fejlesztések eredményeként.      Az államtitkár úgy fogalmazott: a kereszténységet burkoltan illetve nyíltan üldözők ellen egy módon lehet felvenni a küzdelmet, mégpedig ha "hitünkben megerősödünk, és egyházainkat - így a katolikus egyházat és azon belül rendjeinket - is megerősítjük".      Kővári János (Összefogás Pécsért Egyesület) pécsi önkormányzati képviselő, a Baranya Megyei Önkormányzat fejlesztési biztosa azt emelte ki, hogy a pálosok elmúlt évszázadokban tett erőfeszítéseikkel ajándékot adtak a pécsieknek és a magyaroknak. Úgy vélekedett, a beruházások egy összetartó helyi közösséget szolgálnak, segítségükkel "újra és újra otthonra lelhetnek" a hívők.      Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyaga szerint a pálos rend - az egyetlen magyar alapítású, középkori eredetű, ma is működő férfi szerzetesrend - 2020-ban emlékezett meg a rendet megszervező Esztergomi Boldog Özséb halálának a 750. évfordulójáról.      Az évfordulóra kidolgozott és kormányzati támogatásban részesített Boldog Özséb Program keretében az egész országban megújultak a pálosok kezelésében lévő épületek, így a templomok, kolostorok. Emellett számos, a pálos rend társadalmi beágyazottságát elmélyítő kulturális programelem is zajlott.      A program pécsi fejlesztései között a Pálos templom és a kolostorépület külső és belső felújítása történt meg, létrejött egy új előadótér, egy szentségimádási kápolna, valamint egy új gyerekjátszó-helyiség és egy új közösségi terem. A beruházást 544 millió forintból hajtották végre.      A fejlesztések szombat délutáni átadóünnepségének részeként szentmisét mutattak be, amelynek keretében Remete Szent Pál ünnepéhez kapcsolódva a pálos szerzetesek megújították rendi fogadalmukat. Forrás: MTI

Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpont létesül a PTE-n
2022-01-18
178 olvasó

Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpont létesül a PTE-n

Csaknem hárommilliárd forintos beruházással Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontot hoznak létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szülészetén - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel. A PTE közleményében azt írták, hogy a következő egy évben mintegy 2,8 milliárd forintos állami támogatásból létesül Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpont és alakítanak ki családbarát szülészetet Pécsen.      A fejlesztést végző Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. a PTE Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Reprodukciós Központját teljesen felújítja és bővíti, így tágas, modern fogadóteret alakítanak ki és duplájára emelik a jelenlegi ágylétszámot, továbbá családias, kétágyas, kényelmes kórtermeket hoznak létre.     A közlemény szerint a fejlesztéseknek köszönhetően az ellátás a legkorszerűbb eszközökkel ellátott, kibővített laboratóriumokban történik majd, emellett a klinika önálló kutatólaboratóriumát is kialakítják.    Várnagy Ákost, a reprodukciós központ szakmai vezetőjét idézve a kommünikében felhívták a figyelmet arra, hogy a beruházásnak köszönhetően megújul az összes szülőszoba, az intenzív osztály és azok a kórtermek is, amelyekben figyelik a császármetszésen átesett édesanyákat. Ugyancsak teljes egészében korszerűsítik a gyermekágyas osztályt, amelyet klimatizálnak.      A kivitelezés miatt bizonyos költözések, átszervezések elengedhetetlenné válnak, első lépésben a szülészeti klinika és a szomszédos Onkoterápiás Intézet parkolóit zárják részben le a felvonulási épületek és a munkagépek helyigénye miatt. Forrás: MTI Fotók: univpecs.com


Jól meghatározhatóvá válhat a mohácsi csata helyszíne pécsi kutatók vizsgálatai alapján
2022-01-15
238 olvasó

Jól meghatározhatóvá válhat a mohácsi csata helyszíne pécsi kutatók vizsgálatai alapján

Jól meghatározhatóvá válhat a mohácsi csata helyszíne a Pécsi Tudományegyetem kutatásai alapján - közölte Pap Norbert, az intézmény történetiföldrajz-professzora az MTI-vel. Elmondta: egy 1700-as datálású térkép, más írott források és a közelmúltban elvégzett műszeres vizsgálatok eredményei alapján esély nyílik az 1526-os ütközet helyszínének megtalálására.    A PTE Szentágothai János Kutatóközpont Történeti és Politikai földrajzi Kutatási Centruma vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszín meghatározásában szerepet játszó, a mohácsi síkságon egykor és ma fekvő településeket érintő földrajzi névelemzés és egy újabb környezetrekonstrukciós vizsgálat is lezárult a közelmúltban.    A kutatók között egy évszázada folyik a vita arról, hogy pontosan hol zajlott a sorsdöntő küzdelem. A megoldást hátráltatta, hogy nem sikerült meggyőző bizonyítékok alapján meghatározni a harcmező értelmezése szempontjából kulcsfontosságú, legkésőbb 1704-ben elnéptelenedett Földvár falu elhelyezkedését - mondta Pap Norbert.    Az egykori település fekvése azért különösen fontos, mert a csata történetének magyar krónikása, Brodarics István püspök visszatekintése e falu elhelyezkedését veszi alapul a helyszín meghatározásakor - tette hozzá.    Pap Norbert szerint az elmúlt mintegy száz évben a kutatók több mint egy tucat lehetséges pontot jelöltek meg a mohácsi síkon a falu helyét illetően.    Elmondta: kutatótársaival földrajzi névelemzéssel, írott források, történeti térképek, a térség gazdasági szerkezetének, tájhasználati változásainak és a földrajzi telepítő tényezők elemzésével vizsgálták, hogy hol helyezkedhetett el a település, mivel foglalkoztak a lakói.    A kutatók előbb négy lehetséges helyszínt vizsgáltak meg, majd az azokkal kapcsolatos mélyebb elemzések során jutottak arra a következtetésre, hogy az egykori Földvár a mai Sátorhelytől délre, Udvar falutól északra, a Borza-patak mentén, egy átkelőhelynél helyezkedett el. Ezt igazolja a kutatás során elemzett, 1700-ra datálható térkép is.    A most beazonosított területen - a patak mindkét partján - 1967-ben folyt már részleges régészeti feltárás, amelynek során egy középkori település nyomait találták meg. Az elmúlt évben műszeres vizsgálatokkal sikerült a település kiterjedéséről további információkat szerezni. Pap Norbert szerint indokolt ezeknek a munkálatoknak a folytatása.    Utalt rá: a vizsgálatoknak a település épületeinek, különösen templomának feltárására kell összpontosítaniuk.     Brodarics egy templomról is megemlékezett Földvár kapcsán, amely más történeti forrásokban is fel-felbukkan. A templom szimbolikus jelentőséggel is bír a csata emlékezetében, helyének esetleges meghatározása újabb emlékpontot eredményezhet - mondta a PTE kutatója.    Az egykori falu feltárása mellett, az attól északra fekvő tágas térséget is érdemes lesz összetett terepi vizsgálatok alá vonni, fegyverek maradványait, tömegsírokat, sáncok és árkok helyeit keresni. Csak a nagy területi kiterjedésű, műszeres vizsgálatok hozhatnak eredményt - közölte Pap Norbert.    A mohácsi csatatérrel kapcsolatos kutatások a jövőben is a Bölcsészettudományi Kutatóközponttal szoros együttműködésben folynak - mondta el a kutató. Forrás: MTI

Fagyriadó - extrém hidegben fontos a háziállatok védelme
2022-01-13
226 olvasó

Fagyriadó - extrém hidegben fontos a háziállatok védelme

Az elkövetkező napokban durva fagyok jönnek. Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tanácsaival és egy kis odafigyeléssel elkerülhető a környezetünkben tartott állatok szenvedése, fagyása.Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője azt javasolja, hogy a nagy hidegben kint tartott kedvenceink számára feltétlenül biztosítsunk energiában dús eleséget és szélvédett kuckót. Napközben többször ellenőrizzük az ivóvizes tálakat, a fagyott vizet ilyenkor langyosra kell cserélni. Ne feledjük el azt sem, hogy a hideg idő hatására nem csökken le kedvenceink mozgásigénye. Mindennap szánjunk időt a velük való sétára, játékra. A szabadban kinn teleltetett házi kedvenceinket semmiképpen se fürdessük, hiszen ilyenkor a természetes zsíros védőréteget lemosnánk, ezzel rontva az állat prémjének természetes szigetelő rétegét. Az utcákon sok kóbor állat kószál. Aki csak tud, az fogadjon be közülük egyet.Az egyesület állatmentései során az elmúlt évek alatt számtalan esetben találkozott utcára dobott, fagyást szenvedett kutyákkal. A háziállatok felelős tartása a gazda kötelessége. Állatot elhagyni, kitenni vagy úgy tartani, hogy az elpusztul, az bűncselekmény, amiért letöltendő börtönbüntetés is kapható.Mire jó a kutyacipő? - csak divatolásként használják?Vízálló anyagból készülhet kutyacipő. Kényelmes és hasznos viselet lehet a téli időszakban egy ilyen kutyának való darab. Ha olyan helyen lakunk, ahol rendszeresen sózzák a járdát a jegesedéstől, ott megvédi a kutyus lábát a káros maróanyagtól, a sótól. Egy só marta tappancsra a kutya nehezen tud ráállni, ráadásul a sebek könnyen el is fertőződhetnek. A gyógyulás hetekig is eltarthat. A marástól véd meg a kutyacipő.Hideg ellen kutyaruha?! - nagyvárosi hóbort?A tömbházakban tartott kutyákra a hideg téli napokon a gazdik gyakran ruhákat, cipőket adnak. Ez amolyan divathóbortnak tűnhet, az öltöztetésnek azonban fontos szerepe is lehet. A lakásokban tartott kutyákat még télen is meg szokták fürdetni. Ilyenkor az állatok szőrét védő faggyú – zsírréteg a kenceficéktől lemosódik. A fűtött lakásokban élő állatok szőre nem véd meg a zord tél viszontagságaitól. Lakásos kedvencünket, ha hosszabb ideig kint tartjuk a jeges szabadban, az meg is betegedhet… A problémák megelőzésére egyre többször alkalmaznak kutyaruhákat.Ha kreatívak vagyunk, otthon elkészíthetjük a kutyánkra szabott kutyaruhát. Állatos boltokban ezekért a darabokért több tízezer forintot is kifizettetnek velünk. Kutyaruha készítése kapcsán figyelni kell, hogy az állatot a rárakott ruha a mozgásban ne zavarja. A kutyaruha a kis kedvencet ne szorítsa, ne legyen rá nagy sem. Fontos, hogy az állat a ruhájában tudjon rendesen vécézni is. A kutyaruhában sétáltatott állatok játék közben könnyen egymásról leszaggathatják a ruháikat, hiszen ők vadabbul játszanak. A kutyaruhát is rendszeresen mosni kell, hiszen az utcán sok baktériumot – vírust is összeszedhet. Nem árt tehát, ha két – három váltást készítünk vagy szerzünk be kutyánként a kutyaruhából.Milyen a jó téli kutyaház? - védjük a házaink őrzőit!Az udvaron tartott kutyákról se feledkezzünk meg. A kutyaház az ő számukra nyáron a hőgutától ad védelmet, télen pedig a fagyás ellen kell, hogy védelmet adjon. Vásárolhatunk hőszigetelt kutyaházat, ugyanezt (ha van barkács műhely) otthon mi magunk is elkészíthetjük. A hideg ellen védő kutyaház a kutyánál kicsit kell, hogy nagyobb legyen. A túl nagy házat a kutya nehezebben „fűti be”. A ház kívülről és belülről fából kell, hogy legyen, köztes anyagként szigetelőhabot tölthetünk bele. A jó kutyaház 5-6 cm-es lábakon kell, hogy álljon, ez megvéd a saras esőtől, a latyakos hótól is. A házon belül puha szőnyeggel, rongyokkal béleljünk. A bélést hetente, kéthetente higiéniai okokból cseréljük le. Udvaron telelő kutyust télen nem szabad fürdetni. Paraziták elleni permettel meleg helyen kezeljük le, hogy tudjon rendesen száradni. A kutyaházat tegyük fedett helyre, lehetőleg minél szélvédettebb, melegebb helyre. Ha nagyon hideg van, a kinti kutya is kapjon napjában többszöri élelem mellett bebocsátást fűtött helyre (kazánház mellé, garázsba).Egy kis odafigyeléssel csökkenthető a szenvedésre ítélt állatok száma!Forrás: Orpheus Állatvédő Egyesület

A szőlőmetszés gépesítésén dolgozik az Innovitech Kft.
2022-01-12
215 olvasó

A szőlőmetszés gépesítésén dolgozik az Innovitech Kft.

A szőlőmetszésben alkalmazható robot kifejlesztésén dolgozik az Innovitech Kft. a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE), a Bay Zoltán Kutatóintézet Nonprofit Kft.-vel és az SBS Kft.-vel közösen - tájékoztatta a konzorciumot vezető Innovitech Kft. az MTI-t. Közleményük szerint a csaknem 860 millió forintból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 618 millió forintos támogatásával zajló program célja egy olyan önjáró robot létrehozása, amely képes a szőlőültetvényeken a metszési feladatok elvégzésére.      A kommünikében azt írták, hogy a program keretében olyan - időjárási viszonyoktól függetlenül működő - eszközt szeretnének létrehozni, amelynek "tudása" képes pótolni a tapasztalt szőlészek szakértelmét, így csökkenthető az ágazatban jelentkező szakember- és munkaerőhiány.     A robot kamerák által rögzített képek segítségével fel tud majd térképezni egy ültetvényt, segítségével lehetőség nyílik a különböző célok szerinti tőkealakításra, illetve a növénykultúra folyamatos megfigyelésével a termőegyensúly, a hozam és a minőség ellenőrzésére, de akár a tőkénkénti eredményesség vizsgálatára és az alkalmazott metszési technikák kiértékelésére is. A robot lehetőséget teremt továbbá a precíziós gazdálkodásra áttérésre - emelték ki a kommünikében.     A közlemény szerint a fejlesztés a szőlészeti képzést is szolgálja a rendszer által begyűjtött ismeretanyag segítségével és azzal, hogy modellezhetővé válnak az egyes metszési döntéshelyzetek.     A programban a szőlészeti szaktudást a PTE biztosítja, a Innovitech Kft. a szoftveres megoldások fejlesztéséért felel, a robotikai szakismeretet a Bay Zoltán Kutatóintézet NKft. adja, míg az SBS Kft. az eszköz megépítésében kap szerepet - derül ki a konzorciumot vezető társaság közleményéből. Forrás: MTI


Negyven tonna kidobott fenyőfát égetnek el a pécsi erőműben
2022-01-10
270 olvasó

Negyven tonna kidobott fenyőfát égetnek el a pécsi erőműben

Mintegy 40 tonnányi, a karácsonyi ünnepek után kidobott fenyőfát égetnek el a következő időszakban a két biomassza-tüzelésű blokk-kal működő pécsi erőműben - tájékoztatta a Veolia-csoporthoz tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. (PH) hétfőn az MTI-t. A közleményben tudatták: a karácsonyi fenyők eltüzelése másfél évtizede gyakorlat a baranyai megyeszékhelyen, azok a tisztán biomassza alapon működő pécsi erőműben elégetve több mint 31 ezer pécsi lakás és 480 helyi közintézmény távfűtéssel való ellátásához járulnak hozzá.    Rudolf Pétert, a PH vezérigazgatóját idézve a kommünikében közölték: a kidobott fenyőfák energetikai célú hasznosítása azért jó megoldás, mert a karácsonyfák magas gyantatartalmuk miatt nem komposztálhatók. Az erőmű kazánjaiban is csak aprítást követően, más típusú tüzelőanyaggal vegyítve égetik el a fenyőket.    A PH az MTI érdeklődésére korábban azt közölte, hogy a kidobott fenyők eltüzeléséből nagyjából annyi hőenergiát nyernek, amely 85 átlagos méretű lakás fűtéséhez elegendő egy teljes téli hónapban. Forrás: MTI / veolia.hu

A Doktor24 és az Union megvásárolja a pécsi Da Vinci Magánklinikát
2022-01-06
556 olvasó

A Doktor24 és az Union megvásárolja a pécsi Da Vinci Magánklinikát

A Doktor24 cégcsoport és az Union Biztosító közös leányvállalata, az Első Magánegészségügyi Hálózat (EMH) Zrt. megvásárolja a pécsi Da Vinci Egészségügyi Szolgáltató Kft.-t - közölte a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató csütörtökön az MTI-vel. A tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra.    A tájékoztatás szerint a Da Vinci Magánklinika a legnagyobb hazai magánegészségügyi intézmény Budapesten kívül. A megvételéről szóló szerződést tavaly decemberben írták alá, az ügyletet a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta.  A pécsi klinikán tavaly több mint 42 ezer orvos-beteg találkozó, a járóbeteg-ellátásban 39 ezer konzultáció és vizsgálat történt, illetve 3200 műtétet végeztek el; a cég árbevétele elérte a 3,6 milliárd forintot.    A klinikán 2 nagyműtő, 22 fekvőbetegágy, 2 szülőszoba, 18 szakrendelő és mintegy 120 orvos szolgálja ki az ügyfeleket. A fekvőbeteg-ellátás 12 területet ölel fel, közülük a legnagyobb betegforgalom az ortopédiai és a plasztikai műtétekhez kapcsolódik. Az ambuláns kínálatban 47 különböző szakellátás típus szerepel, kiemelt terület a nőgyógyászat, a szülészet és a gasztroenterológia.    A felvásárlással a Doktor24 csoportszintű árbevétele 10 milliárd forint fölé emelkedett. A Doktor24 országosan is piacvezető sebészeti magánszolgáltató lett, műtéti kapacitása meghaladja az évi 10 ezret - írták a közleményben.    A tájékoztatás szerint a Doktor24 ezer munkavállalót foglalkoztat. Hat városban, kilenc helyszínen, száznál több rendelőben, ötvennél több szakterületen nyújtanak alap-, járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátást, prevenciós szolgáltatásokat, diagnosztikát, gyógyítást és rehabilitációt egyéni és vállalati ügyfeleknek, valamint biztosítóknak.    A céget évente mintegy 300 ezer privát ügyfél, valamint 1500-nál több kis- és nagyvállalkozás választja egészségügyi szolgáltató partneréül, az orvos-beteg találkozók száma több mint 350 ezer évente.    Országos hálózatának kiépítését a Doktor24 a tatai Kastélypark Klinika és a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet megvásárlásával indította el 2020-ban. Tavaly nyáron az Union Biztosítóval közös portfólióba került a székesfehérvári LIFE Egészségcentrum. Ősszel elindult a 3 milliárd forintból, saját zöldmezős beruházással létrehozott Doktor24 Multiklinika Dél-Budán, megnyílt a 13. kerületi MOVE rehabilitációs és regenerációs központ, valamint átadták a Doktor24 paksi járóbetegcentrumát - ismertették.    A közlemény szerint az országos szolgáltatási hálózat kiépítése akvizíciókkal és célzott beruházásokkal az idén is folytatódik.    Lancz Róbert, a Doktor24 Medicina Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek korábban elmondta: a cégcsoport 2020-ban 4,5 milliárd forintos árbevételt ért el a 2019-es 3,6 milliárd után, tavalyra 7 milliárd forintot terveztek.    Az Union Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja, a hazai biztosítási piac 5. legnagyobb szereplője, piacvezető az egészségbiztosítási szegmensben. Forrás: MTI

Több mint kétmilliárd forintos orvosdiagnosztikai fejlesztések a PTE-n
2022-01-06
298 olvasó

Több mint kétmilliárd forintos orvosdiagnosztikai fejlesztések a PTE-n

Egészségügyi adatok okoseszközökkel történő elemzését, hasznosítását végző programcsomagon dolgozik a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja (PTE SZKK) egy több mint kétmilliárd forintos fejlesztés részeként. A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) csaknem kétmilliárd és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú NKft. (BZAK) 200 millió forintos támogatásából megvalósuló, a 4iG Nyrt. részvételével zajló programról szerdán Pécsen tartottak sajtótájékoztatót.      A 2020-ban elindult és ez év végéig tartó projekt keretében egy világújdonságnak számító bioinformatikai elemző programcsomag jön létre, és egy olyan kompetenciaközpont létesül, amely új egészségügyi technológiák és szolgáltatások fejlesztése érdekében képes az ipari szereplőkkel együttműködve innovatív adatgyűjtési, információfeldolgozási és elemzési módszereket kialakítani - írták a tájékoztatóra készült ismertetőben.    A fejlesztésekkel olyan adatalapú egészségügyi szolgáltatásokat alakítanak ki, amelyekkel az ellátás hatékonyabban szervezhető, az egyetem és a környezetében működő egészségügyi szolgáltatók ellátási terhei mérsékelhetők és források szabadíthatók fel.    Az orvostudományban a klinikai vizsgálatok során hatalmas mennyiségű adat keletkezik. Ezek kezelése, strukturálása körülményes és költséges, éppen ezért egyre nagyobb hangsúlyt kap az egészségügy digitalizációjában és az új adatkezelési technológiákban rejlő lehetőségek kiaknázása - tették hozzá.     Azt szeretnék, hogy a program segítségével országhatárokon átnyúló, nemzetközi együttműködések jöjjenek létre.    Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese azt mondta, a pécsi kompetenciaközpont a gyakorlatban is alkalmazható eredményeket hoz majd a jövőben a szabadalmak, termékek és eljárások, technológiák, szolgáltatások terén. Hozzáfűzte: mindezt erősíti, hogy az egyetem és a gazdasági szektor kapcsolata is megvalósul a projekt során.    Miseta Attila, a PTE rektora kiemelte: a fejlesztéseket is magában foglaló program segítségével az orvostudomány szempontjából fontos előrelépések történhetnek, gyakorlatban is alkalmazható szabadalmak születhetnek.      Wittmann István, a projekt szakmai vezetője kiemelte: a modern orvoslásban egyre nagyobb teret kap az informatika és az okos eszközök, illetve a betegellátás során felgyülemlő adatmennyiség kezelése, hasznosítása, elemzése. Hozzátette: az orvosokat segítő technológia közvetlenül és közvetett módon is segíti a betegellátást és a pácienseket. Forrás: MTI Fotók: UnivPécs


A PTE szerint fontosak az időben elkezdett szemészeti vizsgálatok

Létrehozás dátuma: 2022-01-04|313 olvasó


Pályázatot nyert a Belső Tűz Egyesület

Létrehozás dátuma: 2021-12-30|392 olvasó


PTE: a pécsi a legzöldebb magyarországi egyetem

Létrehozás dátuma: 2021-12-22|464 olvasó


Több mint tízezer gyermek látogatott el a pécsi állatkert természettudományos élményközpontjába

Létrehozás dátuma: 2021-12-20|329 olvasó


Július elején tartják pécsi Zsolnay Fényfesztivált

Létrehozás dátuma: 2021-12-20|393 olvasó


A diótörő – karácsonyi varázslat a pécsi Kodály Központban

Létrehozás dátuma: 2021-12-20|451 olvasó


Milliókat adományozott a Körber

Létrehozás dátuma: 2021-12-17|497 olvasó

Vívóhírek - Bajnokságok hava
2022-01-01
314 olvasó

Vívóhírek - Bajnokságok hava

December hónapban három bajnokságon valamint egy korosztályos versenyen szerepeltek a Villa Complov SC párbajtőrözői. A sort a Szolnokon rendezett felnőtt vidék bajnokságon kezdték, ahol az előző évek eredményeitől elmaradva egy komlói vívó sem jutott a 32-es táblára. A legjobb eredményt a 36.helyen végző Gálffy Gyula és a 37. Szokol Balázs érték el a férfiak 63 fős mezőnyében. A következő héten ugyanezen szolnoki vívóteremben lépett pástra komlói pengeforgató, ezúttal az Olimpici GP korosztályos versenysorozat keretein belül. A serdülő (U15) viadalon Végh Marcell a 62 induló közül a 22. helyen végzett, miután a csoportkörben hatból öt asszót nyert, majd a 64-es táblát is sikerrel vette.Ugyanezen a hétvégén Budapest adott otthont a veterán korosztály egyéni országos bajnokságának, ahol a 40+ korcsoportban Kovács János végzett a 8. helyen, 14 indulóból.Az év utolsó, és egyben legnagyobb hazai versenye a felnőtt országos bajnokság volt, ahol 173 vívó lépett pástra férfi párbajtőrben. Mind a négy komlói induló továbbjutott a csoportjából, majd a 128-as táblán mind alulmaradtak esélyesebb ellenfeleikkel szemben. A legjobban a 14 éves Végh Marcell szerepelt, aki a aki a 102. helyen végzett, a 15 éves Szabó Benedek pedig a 107. helyet szerezte meg. 116. lett Gálffy Gyula, 121. Szokol Balázs. Az egyéni indulókból álló férfi csapat (a képen) 30 együttes közül a 21. helyen végzett, miután a Tapolca VK csapata legyőzte őket a 32-es táblán. A nők 126 fős mezőnyében Csontos-Kiss Zsuzsanna két győzelmet szerzett a csoportban, így a 95. helyen végzett.Forrás: Villa Complov SC

Az Évjátékosa Címet elnyerő Pákai György a Tízek Bajnokságát is megnyerte
2021-12-01
563 olvasó

Az Évjátékosa Címet elnyerő Pákai György a Tízek Bajnokságát is megnyerte

A DÖKE Komló idei szezonban kiemelkedőt alakító játékosa, Pákai György győzelmével feltette a koronát ez évi teljesítményére. Fülöp 4. lett, Takács Lajos pedig saját mezőnyében szerzett arannyal zárkózik fel.Folytatva a hagyományokat, a Testvériség SE rendezésében, az egyik legszínvonalasabb szektorlabda helyszínen került sor az idei, csonka szezon záró eseményére, a Tízek Bajnokságára és a Palota Kupára. Még a verseny előtt derült ki, hogy a 2021-es egyéni eredmények alapján Pákai György nyerte el az Év Játékosa címet.A Tízek mezőnyében a szezon legjobb helyezéseit elérő, és azok után pontokat kapó 10 legjobb játékos indulhatott. Hosszú évek óta elmondhatjuk: nincs Tízek komlói „spíler” nélkül – most Pákai Gyuri mellett Fülöp Elemér állhatott az asztalokhoz a tényleg legjobbak erőfelmérőjén. A Palota Kupán a versenyformájának fejlesztésén dolgozó Takács Lajos indult.A legjobbak szokás szerint teljes körmérkőzésen döntötték el a serlegek sorsát. Hallatlanul izgalmasra sikerült a végjáték, az utolsó fordulóban még többen is megnyerhették a viadalt. A legjobban a DÖKE Komló játékosa jött ki ebből a helyzetből, pedig sorsa már nem csak a saját kezében volt – végső sikeréhez az is kellett, hogy ifj. Farkas Gábor ne győzzön az ő mérkőzésén – az 1:1 és Pákai győzelme pontegyenlőséget hozott – és végül egymás elleni eredménnyel (2:1) Pákai Györgyé lett a Tízek Bajnoka cím! Fülöp, az OB címvédő ma saját magához képest bőkezűen hullajtotta a pontokat, éppen csak 1 ponttal maradt le a dobogóról.Takács Lajos – aki a kezdetek óta a 2000-es évek elejéig meghatározó tagja volt a komlói gombozásnak – a közelmúltban kezdte újra az edzéseket. Számára kiváló lehetőség volt a Palota Kupa versenye, ahol a minősítés nélküliek osztályát határozott, bíztató játékkal megnyerte. Lajos ezzel több, mint megduplázta ranglista pontja számát, jó úton járását bizonyítja, hogy első- és másodosztályú vetélytársai ellen is helyt állt. Pákai György egész éves kiváló teljesítményével egyéniben mindenképp bizonyította, hogy érdemes volt a DÖKE Komlóba igazolnia. Optimista várakozással tekintünk a 2022-es csapatbajnoki küzdelmekre – remélve azt, hogy csapatbajnokságban is visszakerül csapatunk a dobogóra.Forrás: Döke

Átadták a PEAC megújult műfüves labdarúgópályáját
2021-11-28
517 olvasó

Átadták a PEAC megújult műfüves labdarúgópályáját

Teljesen megújult a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club műfüves futballpályája a baranyai megyeszékhelyen; a 65 millió forintos - TAO-forrásból megvalósult - fejlesztés ünnepélyes átadását szombaton tartották. A Pécsi Tudományegyetem a fejlesztéssel kapcsolatban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a PEAC 15 szakosztályában összesen több mint ezren sportolnak, az óvodásoktól a szeniorokig. A labdarúgó-szakosztály, amely a megújult, világítással is rendelkező pályát birtokba veheti, összesen 136 utánpótláskorú és közel 40 felnőtt sportolót foglalkoztat.     Ács Pongrác, a PEAC elnöke az eseményen elmondta: a pécsi egyetemi sport és az egyesület 2023-ban ünnepli fennállásának százéves jubileumát, és az alkalomra készülve további fejlesztéseket terveznek. Mindezek keretében a klub pécsi, Stadion utcai telephelyén a "Sport Sziget" koncepció megvalósításának részeként - a szakszövetség 132 millió forintot támogatásával - fejlesztik a birkózótermet, a szombaton átadott, Verseny utcai műfüves pálya közelében pedig kézilabdacsarnok építése indulhat meg jövő év tavaszán.     A PTE közleményében emlékeztetett arra, hogy a kiemelt vidéki sportegyesületi címmel bíró klubnál az elmúlt hónapokban is történtek fejlesztések, például a közelmúltban adtak át egy új asztalitenisz termet is.     A műfüves pályát a PEAC-Pécsvárad megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzéssel avatták fel. Forrás: MTI Fotó: PTE / Csortos Szabolcs


Vívás: Versenyeken az utánpótlás is
2021-11-18
925 olvasó

Vívás: Versenyeken az utánpótlás is

Sűrű a vívók versenynaptára az ősszel, a felnőttek mellett az utánpótlás is rendre megméretteti magát. A kadét (U17) korosztályban a budapesti Gerevich Sportcsarnokban rendezett Magyar Kupa versenyen Szabó Benedek (a képen háttal) és Végh Marcell is továbbjutottak csoportjukból. Ezt követően mindketten alulmaradtak első egyenes kieséses asszójukban, így előbbi a 67., utóbbi a 78. helyen végzett a 114 fős mezőnyben. A legifjabbak az Olimpici GP versenysorozatban mérethetik meg magukat a párbajtőrözőknél, amelynek első állomása idén is Hajdúhadházon volt. A serdülő (U15) korosztályban a fiúknál Végh Marcell 84 fő közül végzett a 39. helyen, Gasparik Viktória pedig a lányoknál lett 42. a 75 fős mezőnyben, miután a 32 közé jutásért mindketten alulmaradtak román ellenfeleikkel szemben.Forrás: Villa Complov SC

Vívóhírek: Felnőttek a pástokon
2021-11-17
934 olvasó

Vívóhírek: Felnőttek a pástokon

A felnőtt vívók is megkezdték az idényt, két Magyar Kupa versenyük is volt, ahol a Villa Complov SC részben felnőtt korú, részben felversenyző, utánpótlás párbajtőrözőivel vett részt. Az első megmérettetés Tatán várt rájuk, ahol a férfiaknál Gálffy Gyula, a nőknél Gál Hanna indult komlói részről, de egyikük sem jutott túl a csoportkörön. A második felnőtt viadalra a budapesti Hungexpón került sor, ahol csak a férfi mezőnyben indultak komlói vívók. A 152 fős mezőnyben a 104. helyet szerezte meg Szokol Balázs (a képen háttal), aki a csoportkörből továbbjutva bolgár ellenféllel szemben maradt alul. Szabó Benedek, Gálffy Gyula és Végh Marcell egy-egy győzelmet szereztek csoportjukban, így nem jutottak tovább. Felnőtt vívóink a bajai Pósta Sándor Emlékverseny nevű szabadidős versenyen is részt vettek. Itt is Szokol Balázs volt a legeredményesebb a férfiaknál, aki az 59 fős mezőnyben a 16.helyen végzett. A 32-es táblára jutott még a 19. helyen végző Mahler Balázs és a 31. Gálffy Gyula.Forrás: Villa Complov SC

Komlói házidöntő a Szektorlabda egyéni OB-n, Fülöp 5-ik bajnoki címét szerezte
2021-11-12
692 olvasó

Komlói házidöntő a Szektorlabda egyéni OB-n, Fülöp 5-ik bajnoki címét szerezte

A DÖKE Komló játékosai szerepeltek a legjobban a szezon kiemelt fontosságú egyéni versenyén: Fülöp győzött, Pákai ezüstérmes, Major 8., Szendrey 9. lett.Az idei szezonban a gyors változások, változtatások jellemzik a gombozók versenynaptárát, így került sor november elején Budapesten az egyéni Országos Bajnokságra. A DÖKE Komlót most Pákai, Fülöp, Szendrey és Major képviselte az egyébként 48 fős mezőnyben.A csoportküzdelmekben jeleskedtek a komlói versenyzők, Major 3. helyen, a többiek elsőként jutottak be a legjobb 16 közé – egyáltalán nem volt sétagalopp ez az erős riválisok ellenében. Mint a versenykiírásból kiderült, a kieséses szakaszban előnybe került a csoportokban előrébb végzett játékos. A sorsolás szeszélye folytán úgy alakult, hogy a 16 között Major Szendrey-vel került egy asztalhoz, ahol meglepetésre István volt most a jobb, majd’ minden helyzetét gólra váltva jutott tovább. Ahol aztán a 8 között újabb klubtárs, Pákai volt az ellenfél, és itt gigászi csatában 2 döntetlen után az imént említett csoportelsőség Gyurit vitte tovább ebben a körben. Mindeközben a másik ágon Fülöp magabiztos, önbizalommal teli játékkal jutott el a döntőig…… ahol az elődöntőben a mindig masszív Szatmárit legyőző Pákai Gyuri várt rá – újabb komlói klubbon belüli csata kezdődhetett, mintegy házi döntőként az aranyéremért!  Bár Gyuri úgy nyilatkozott, hogy nem volt csúcsformában ezen a versenyen, ettől függetlenül izgalmas és szoros volt a döntő, ahol nem is bírt egymással Gyuri és Elemér: a rendes játékidő végén 1:1 volt az eredmény. Itt hosszabbítás nincs, egyből a szektorlabda „büntetői”, a szétlövés következett. Ebben a sportágban ez azt jelenti, hogy szögletrúgásból kell szektort adni a kezdőponton elhelyezett játékosnak – pontos szektor esetén jöhet a kapura lövés. Pákai az első körben betalált, az utolsó, 3-ik körben Elemér egyenlített, majd az ezutáni kísérlete Elemérnek bement, Gyurinak pedig nem – ezzel dőlt el, hogy Fülöp Elemér nyerte az Egyéni Országos Bajnoki címet, pályafutása során immáron ötödik alkalommal.   A helyosztókon Major a 8., Szendrey a 9. helyet szerezte meg, egészen kiemelkedő eredmény, hogy a legjobb 10-be mind a 4 baranyai éljátékos bekerült és a két legfényesebb érem is Komlóra került. A helyezésekért dupla pontok jártak, ezzel a november végi Tízek szezonzáró versenybe Pákai és Fülöp is kvalifikálta magát.Forrás: Gyozsán Zoltán


Komlói vívás: Kezdés, díjazás, búcsú
2021-10-01
1269 olvasó

Komlói vívás: Kezdés, díjazás, búcsú

Elindult a vívószezon az utánpótlásban is. Kadét (U17) Magyar Kupa versenyt rendeztek Budapesten, ahol ezúttal egy fő képviselte a Villa Complov SC-t. Szabó Benedek hat csoportmérkőzéséből egyet nyert meg, vereségei közül három alkalommal is csak egy találattal maradt alul. Ez, sajnos, kevés volt a továbbjutáshoz, így a 85. helyen végzett a 105 fős viadalon.Immár negyedik éve díjazza a 16 éves komlói vívószakosztály az előző szezonban legjobbnak ítélt vívóit, akik ezúttal a Goldián Ékszer jóvoltából értékes ajándékokat is átvehettek az elismerés mellé. A 2020-2021-es szezon legjobbjai Szabó Benedek és Gál Hanna lettek.Közel másfél évtizedig tett hozzá nagyon sokat a komlói vívás ügyéhez Árpás Ferenc, aki fegyvermesterként segítette a szakosztály munkáját. Miután bejelentette, hogy visszavonul ezen tevékenységétől, sor került ünnepélyes búcsúztatására.Forrás: Villa Complov SC

Komlói éremeső a Szektorlabda EB-n
2021-09-24
1750 olvasó

Komlói éremeső a Szektorlabda EB-n

A szektorlabda szakág egyéni versenyén Fülöp ezüst, Szendrey bronzérmet szerzett, ők ketten a válogatottban Európa bajnoki címet nyertek. Szendrey Trecskóval a párosban 2. lett, míg Pákai György Románia színeiben ezüstérmes.  Szováta helyett Budapesten, mint megannyi sportágban, a szektorlabdában is 2020 helyett 2021-ben került megrendezésre a Szektorlabda Európa Bajnokság. Amilyen hirtelen döntés nyomán került az idei, ideiglenesnek nevezett versenynaptárba ez a viadal, olyan remekül sikerült a szervezőknek gyorsan, kiváló és méltó körülményeket teremteni a versenyzők, érdeklődők számára.  A még 2019-ben és 2020 legelején megtartott kvalifikációs versenyek alapján a DÖKE Komló négy játékost képviselte az EB-n. Fülöp Elemér és Szendrey Tibor a magyar válogatott keretébe kerülve jogot szerzett az egyéniben való indulásra is, míg a párosban Trecskó János volt Tibor társa, hiszen ebben az összeállításban jutottak be a résztvevők közé. A komlói klub 1975 óta íródó történetében első alkalommal „légiósa”, Pákai György révén a román válogatottba is adott játékost, illetve Gyuri jogot szerzett az egyéniben és párosban való indulásra is. Csapatban a magyar válogatott legyőzte az örök rivális román válogatottat. Elemér és Tibi jól játszott a 13-3-ra végződő döntőben, míg Gyuri a másik oldalon csapata legjobbja volt, ő szerezte a román csapat mindhárom pontját. Egyéniben Fülöp és Szendrey is nagyon jól játszott, csoportjukból továbbjutottak, majd az elődöntőben egymás ellen szólította a sorsolás a pályához őket. Ezúttal Elemér bizonyult jobbnak, és jutott a döntőbe, ahol az EB meglepetését szállító Varga Ervin legyőzte, és Romániába vitte az egyéni EB-győztesnek járó serleget. Tibi a bronzmeccsen nagy küzdelemben szerezte meg a 3. helyett, nem érdemtelenül, a mindenki ellen esélyes Bottyán ellenében.Párosban Tibi és Jani a döntőig menetelt, nagyon jól és eredményesen játszva, azonban a döntőben Magyar-Mártonfi kettősnek jött ki jobban a lépés – így a dobogó második fokára állhattak.Szűk létszámú, de a legjobbakat felvonultató, színvonalas Európa Bajnokságon a DÖKE Komló szektorlabdásai a csapatarany mellett 4 érmet szereztek, ami igazán kitűnő szereplés, melyhez klubunk minden gratulált csapattagjainknak. Folytatás idén egyéni versenyekkel, melyek közül az októberi egyéni OB emelkedik ki.Forrás: DÖKE

Komlói veteránok az Európai Körversenyen
2021-09-22
1532 olvasó

Komlói veteránok az Európai Körversenyen

Törökbálinton rendezték a vívók Európai Veterán Körversenyének következő fordulóját, amelyen a 40+ férfi párbajtőr mezőnyben a Villa Complov SC két vívója is részt vett. A 7 nemzet 24 vívóját felvonultató versenyszám csoportkörében Csontos Gergely három, Kovács János két asszóját nyerte meg az ötből, így előbbinek nem kellett vívnia a 16 közé jutásért. Kovács 10-7 arányban alulmaradt a 32- es táblán, így a 20. helyen végzett, míg Csontos 10-6 arányban kapott ki a 16 között, így ő a 11. helyet szerezte meg.Forrás: Villa Complov SC


Aktív idénykezdés a komlói vívóknál

Létrehozás dátuma: 2021-09-20|1367 olvasó


Szombaton lehet végigjárni a „Jó szerencsét!” Bányász Emléktúrát

Létrehozás dátuma: 2021-09-10|1846 olvasó


Révész Máriusz: ahol van futókör, nagyobb a sportolási kedv

Létrehozás dátuma: 2021-08-23|1310 olvasó


Elhalasztották a szombati 39. Lidl Balaton-átúszást

Létrehozás dátuma: 2021-07-30|1494 olvasó


Vívás: Regionális edzésnap Komlón

Létrehozás dátuma: 2021-07-12|2285 olvasó


Balaton-átevezés - Több mint négyezren lapátoltak Zamárdi és Tihany között

Létrehozás dátuma: 2021-07-10|1437 olvasó


Vívás: A serdülő OB-n is a legjobb 32-ben

Létrehozás dátuma: 2021-06-27|2546 olvasó

Egy új hipotézis magyarázatot adhat a Föld-szerű bolygók keletkezésére is
2022-01-21
103 olvasó

Egy új hipotézis magyarázatot adhat a Föld-szerű bolygók keletkezésére is

Bolygóbölcsők sokaságát hozhatja létre az a fizikai folyamat, amit egy nemzetközi kutatócsoport fedezett fel Regály Zsolt, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársa vezetésével. Az új bolygókeletkezési hipotézis magyarázatot adhat többek között arra, hogyan keletkeztek a Föld-szerű bolygók vagy a Jupiter méretű óriásbolygók. A felfedezésről az Angol Királyi Csillagászati Társaság havilapjában, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society szaklapban számoltak be a kutatók - tájékoztatta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) pénteken az MTI-t. Mint a közleményben olvasható, bár az Univerzum leggyakoribb objektumai a bolygók, mégsem értjük teljesen a keletkezésüket.    A huszadik században az az elgondolás vált elfogadottá, hogy a csillagok hatalmas gázfelhők közepén keletkeznek. A folyamat során az impulzusmomentum megmarad, és a gázfelhő maradványa összelapul egy koronggá. Ez a protoplanetáris korong, amelyben a bolygók keletkeznek.    Kutatók különböző elméleteket dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy ebből a maradványanyagból hogyan sűrűsödik össze egy bolygó. A jelenlegi ismeretek szerint a bolygókeletkezésre két eltérő hipotézis létezik: az egyik a gravitációs instabilitás, a másik pedig a bolygómag-akkréció elmélete.     Maga a bolygókeletkezés folyamata annyira bonyolult, hogy ezeknek az összehúzódó gázfelhőknek a viselkedése csak numerikus szimulációk segítségével vizsgálható, azaz csak nagy teljesítményű számítógépek segítségével modellezhető. Az ilyen típusú vizsgálatok alapján a két korábbi elmélet nem teljesen helytálló.     A bolygókeletkezésnél fontos szempont, hogy a protoplanetáris korongok nem léteznek örökké, élettartamuk általában kevesebb mint ötmillió év. Ennyi idő alatt kell tehát létrejönniük a bolygóknak. A Jupiter keletkezéséhez például először közel tíz földtömegnyi szilárd anyagnak, majd közel háromszázszor akkora tömegű gázköpenynek kellett összegyűlnie.    A gravitációs instabilitás ugyanaz a fizikai folyamat, ami a csillagokat létrehozza. Numerikus hidrodinamikai szimulációk vizsgálata arra az eredményre vezetett, hogy egy Jupiter méretű gázcsomó nem tud összesűrűsödni, mert a folyamat közben a gáz annyira felmelegszik, hogy nem engedi tovább sűrűsödni az anyagot. A számítások szerint tehát az elmélet a protoplanetáris korong fizikai tulajdonságai miatt nem, vagy csak a csillagtól nagy távolságban működőképes.     A bolygómag-akkréció hipotézise szerint a protoplanetáris korong kis méretű porszemcséi ütközésük során összetapadnak, majd összeállnak a bolygócsírák, amelyek később bolygókká növekednek. Mint írják, ezzel a feltevéssel kapcsolatban több probléma is ismert. Az egyik legnagyobb az, hogy a folyamat során a szikla méretűre növekedett szilárd testek - az úgynevezett planetezimálok - a korong gázának közegellenállása miatt gyorsan bezuhannak a csillagba, így a korongból hamar eltűnnek a bolygók építőkövei.    A Regály Zsolt által vezetett nemzetközi kutatócsoport egy olyan fizikai folyamatot fedezett fel, amely bolygóbölcsők sokaságát hozhatja létre a protoplanetáris korongban, ezzel lehetséges magyarázatot adva a Föld-szerű vagy a Jupiter méretű óriásbolygók keletkezésére.     Az eddig is ismert volt, hogy a protoplanetáris korongokban kialakulhat anticiklonális örvény, amelyben a gáz a csillag körüli keringéssel ellentétes irányban örvénylik. Az anticiklonális örvények igen hatékonyan tudnak szilárd anyagot begyűjteni, ezért bennük megnő a valószínűsége a porszemcsék találkozásának és összetapadásának. Az ilyen örvény emellett még meg is óvja az ott létrejött planetezimálokat a csillagba történő beeséstől, így az örvényekben ideális feltételek alakulnak ki a bolygókeletkezéshez - olvasható a beszámolóban.    A gáz és a porszemcsék dinamikáját a korong viszkozitása, azaz a benne lévő anyag belső súrlódásának mértéke befolyásolja. Az új elmélet szerint a korong viszkozitása függ attól, hogy mennyi por van a környezetben. Ennek az okát abban kell keresni, hogy a korong viszkozitása egy bonyolult folyamat, a szabad ionok és a csillag mágneses terének kölcsönhatása révén alakul ki. A kutatók hipotézise szerint a protoplanetáris korongok dinamikáját maga a por is befolyásolja, hiszen az megkötheti a korongban lévő szabad ionokat, ami lecsökkentheti a viszkozitás mértékét.     Ha a korongban valahol kismértékű porsűrűsödés jelenik meg, ott lecsökken a szabad ionok száma, és ezért alacsonyabb lesz a viszkozitás. Ahol lecsökken a viszkozitás, ott a gázdinamika miatt megnő a gáz sűrűsége is, ami beszippantja a port, ennek hatására pedig még jobban lecsökken a viszkozitás. Ezen pozitív visszacsatolás következtében kis örvények keletkeznek, amelyek újabb örvényeket keltenek.     A kutatók kétdimenziós numerikus hidrodinamikai szimulációk segítségével vizsgálták az örvények számát, illetve hogy mennyire stabilak; mennyi port gyűjtenek. A vizsgálat szerint az örvénykaszkád hosszú életű örvényeket hoz létre, amelyek hamar potenciális bolygóbölcsőkké válnak, ez pedig egy teljes bolygórendszer keletkezését eredményezheti. A kutatás rávilágított arra, hogy a bolygórendszerek sokkal gyorsabban is keletkezhetnek, mint azt korábban a tudósok gondolták.    A fentiek alapján elmondható, hogy ez az egyedülálló felfedezés magyarázatot adhat a bolygókeletkezés régóta kutatott jelenségére. Ahhoz, hogy a hipotézis teljes bizonyosságot nyerjen, még szükség van az örvénykaszkád részletesebb, háromdimenziós vizsgálatára. A projekt folytatásával a kutatók választ kaphatnak arra is, hogyan keletkezhetett a Naprendszer és az attól lényegesen eltérő szerkezetű, távoli bolygórendszerek - összegezték az eredményeket az ELKH közleményében. Forrás: MTI / elkh.org / academic.oup.com

A magyar kultúra napja - Hat magyar animáció ingyenesen nézhető a FILMIO-n
2022-01-21
113 olvasó

A magyar kultúra napja - Hat magyar animáció ingyenesen nézhető a FILMIO-n

Hat magyar animációs film, köztük Dargay Attila legendás alkotása, a Lúdas Matyi nézhető ingyenesen péntektől vasárnapig a FILMIO-n, a magyar kultúra napja alkalmából - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t pénteken. A Lúdas Matyi mellett az idén 65. jubileumát ünneplő Pannónia Filmstudió gazdag hagyatékából is ízelítőt ad az NFI. A magyar kultúra napja alkalmából Reisenbüchler Sándor, Richly Zsolt, Jankovics Marcell, Varsányi Ferenc, valamint Keresztes Dóra és Orosz István egy-egy alkotását teszi ingyenes elérhetővé  - közölték.     Mint írják, a magyar animáció legnépszerűbb egész estés filmjeként jegyzett Lúdas Matyi Fazekas Mihály verses elbeszélését dolgozza fel. Megjelenésekor mintegy 2,5 millió néző váltott jegyet a mozikban, sikere azóta is töretlen - közölte az NFI.     Az elbeszélésből Nepp József, Romhányi József és Dargay írták a forgatókönyvet. Az emberkaraktereket Jankovics Marcell tervezte, aki csaknem két évig dolgozott a figurákon. A szegény, de eszes libapásztor fiú történetét elmesélő animáció időtlen mestermű, amely minden korosztálynak tanulságos és mulatságos - olvasható a tájékoztatóban.     Reisenbüchler Sándor 1968-as A Nap és a Hold elrablása című, Juhász Ferenc népmese feldolgozásában az emberi gonoszság következtében eltűnnek az égitestek az égboltról.     Richly Zsolt Szvit című animációs etűdjében (1969) öt közismert magyar népdal csendül fel, a dalok képi megjelenítéséhez a magyar népi díszítőművészet letisztult motívumai adják a sorvezetőt.     Jankovics Marcell Hídavatás című animációs rövidfilmje (1969) a hatalom kritikája és a protokoll üres formáinak kifigurázása, amit valós esemény inspirált: az 1960-as évek első felében az Erzsébet híd rekonstrukciója és az újjáépített híd átadása.     Varsányi Ferenc 1975-ös Mézes-táncos című animációs rövidfilmje főszereplői marcipánból készültek, a népdalok a Sebő Együttes előadásában csendülnek fel, a dalokat a fiatal Sebestyén Márta énekelte, akinek ez volt az első filmes közreműködése.    Keresztes Dóra és Orosz István Garabonciák (1985) című filmje, az ősi varázsszövegekre épülő alkotás archaikus elemekkel, a sámánhit emlékeivel egyike a magyar animáció leghipnotikusabb alkotásainak. Forrás: MTI

Bionikus szemimplantátum segítségével érzékeli a vizuális jeleket egy brit nő
2022-01-21
120 olvasó

Bionikus szemimplantátum segítségével érzékeli a vizuális jeleket egy brit nő

Elsőként kapott bionikus szemimplantátumot egy 88 éves nő Nagy-Britanniában, az úttörő eszköz lehetővé teszi, hogy megvakulása óta először észleljen vizuális jeleket. A Dagenhamból származó nő úgynevezett geográfikus atrófiában szenved. Ez az állapot az időskori száraz makuladegeneráció (AMD) leggyakoribb formája, amely világszerte emberek millióit sújtja, és a látás elvesztésével járhat - írja a The Guardian.    A szakértők szerint az új eszköz reményt adhat az ebben szenvedőknek látásuk visszaállítására.     A nő vak bal szeme mögé beültettek egy két milliméteres, forradalmi chipet. Csúcstechnológiájú kamerával ellátott szemüveget kapott, ez rögzítette az előtte lévő dolgokat, majd az erre vonatkozó adatokat elküldte az implantátumnak, mely elektromos jeleket továbbított az agyába - így történik ez a természetes látás során is.     "Nagyon örülök, hogy én lehettem az elő, aki megkapta ezt az implantátumot, izgatott vagyok, hogy újra élvezhetem majd a hobbijaimat és remélem, sokan mások is profitálhatnak majd ebből" - fogalmazott a nő.    A francia Pixium Vision által kifejlesztett Prima System nevű eszközt a páciens egy európai szintű klinikai teszt során kapta meg, melyben az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Kutatóintézetének (NIHR) a londoni Moorfields Szemészeti Kórházban lévő kutatóközpontja és a University College London Szemészeti Intézete vett részt.    A mikrochipet a retina közepe alá ültetik be. A páciens a derekán egy kis számítógépet visel, ehhez csatlakozik a videókamera. A chip felfogja a szemüveg által rögzített képsort és továbbítja a számítógéphez, amely mesterséges intelligencián alapuló algoritmus segítségével dolgozza fel a szemüvegből érkező adatokat és irányítja a szemüveg fókuszát.    Ezt a képet aztán a szemüveg infravörös fényként visszasugározza a szemen keresztül a chipbe, ez elektromos jelekké alakítja, melyek a retina sejtjein át eljutnak az agyba. Az agy aztán ezeket a jeleket úgy érzékeli, mint ha természetes látásból származnának. Forrás: MTI / theguardian.com


Hangágyút fejlesztettek szmog ellen lengyel kutatók
2022-01-21
108 olvasó

Hangágyút fejlesztettek szmog ellen lengyel kutatók

A Lengyelországot sújtó állandó szmog elleni harc új eszközét, hangágyút teszteltek a kutatók: a hanghullámok a mérgező részecskéket magasabbra lökik a légkörben, hogy a lakosok fellélegezhessenek. A kísérleti eszköz egy fém konténerre állított fordított kúpból áll, amely hat másodpercenként ad ki hangot. A cél, hogy elűzze a szmogot a Kalwaria Zebrzydowska nevű városból, mely sok más lengyel városhoz hasonlóan minden télen problémával küzd, amikor az emberek fűteni kezdenek. Naplemente után sűrű szmog ereszkedik a városra, ahogy a kémények okádni kezdik magukból az átláthatatlan füstöt.    Lengyelország az egyik legszennyezettebb levegőjű európai ország, az év legrosszabb időszakaiban száz százalékponttal lépi túl az európai uniós normát - írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál.     Hanghullámok képzésével az ágyú segít csökkenteni a káros szállópor koncentrációját a város levegőjében.    "Acetilén és levegő égése révén vertikális lökéshullámot hozunk létre. A hullám magasabbra löki a szennyezett levegőt" - mondta Dominik Grybos, a krakkói Bányászati és Kohászati Akadémia munkatársa.     A toxikus részecskék ezáltal több száz méterrel magasabbra kerülnek, így a városlakókra ártalmatlanná válnak.    "Azt figyeltük meg, hogy ha fél-egy órán át használjuk a hangágyút, a szennyezettség  mértéke 15-30 százalékkal csökken 2-3 kilométeres körzetben" - mondta Grybos, hozzátéve, hogy ez a hatás 1-3 órán át tart.     A kutatók még dolgoznak a részletek finomításán.     Az ágyú egyórás használatának költsége a becslések szerint 1000-1500 zloty (80-120 ezer forint) körül van. Grybos reméli, hogy az eszköz kereskedelmi használatba kerülhet.    Kalwaria Zebrzydowska lakosai a hangok ellenére támogatják az ötletet. "A szmog nagyon sűrű itt. Nem szellőztethetjük ki a lakásainkat, annyira büdös van. Szóval ha használ, teszteljék. A hangját alig halljuk, olyan, mintha tűzijáték lenne" - fogalmazott a városban élő Jolanta Walkowicz. Forrás: MTI / phys.org

A biodiverzitás megőrzéséhez kevés a védett területek kiterjesztése
2022-01-20
127 olvasó

A biodiverzitás megőrzéséhez kevés a védett területek kiterjesztése

A természetvédelmi parkok és védett területek nagyságának növelése nem elég a természet pusztulásának megállításához: a túlfogyasztás, a káros mezőgazdasági és halászati gyakorlatok támogatása és a klímaválság elleni sürgős intézkedésekre van szükség a biodiverzitás csökkenésének megfékezéséhez - vélik a szakértők. Mintegy ötven kutató elemezte az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye (Convention on Biological Diversity, CBD) vállalásainak tervezetét - írja a The Guardian.     A résztvevő országok várhatóan a párizsi egyezményhez hasonló módon fognak kötelezettségeket vállalni az idén a kínai Kunmingban tartandó Cop15 csúcstalálkozón. Céljaik között szerepel, hogy 2030-ra a szárazföldek és az óceánok területének legalább 30 százaléka védelem alá kerüljön.     Az elemzők szerint a védett területek kiterjesztésénél sokkal többre van szükség a természetes világ pusztulásának megállításához.     Paul Leadley, a Paris-Saclay Egyetem ökológusa, a jelentés egyik szerzője azt mondta: "A vizek és földek 30 százalékának védelem alá helyezése fontos cél, és nagy figyelmet kelt".     "De nagy esély van arra, hogy megint nem sikerül teljesíteni a biológiai sokszínűséggel kapcsolatos ambiciózus nemzetközi célkitűzéseket, ha túl sok figyelmet fordítunk a védett területekre más, sürgős, a biodiverzitást fenyegető veszélyek elleni intézkedések rovására" - fogalmazott Leadley.    A Kunmingban tárgyalandó 21 tervezett cél között szerepel a műanyagszennyezés kiküszöbölése, a növényvédő szerek használatának egyharmadára, az invazív fajok arányának felére csökkentése. Az egyezmény célja, hogy megállítsa az egyes tudósok által hatodik tömeges kihalásnak nevezett, az emberi tevékenység okozta jelenséget, amely a civilizáció számára létszükségletet jelentő ökoszisztémákat fenyegeti.    Az egyezménytervezet elemzését a BioDiscovery és a Group on Earth Observations Biodiversity Observation Network (Geo Bon) nevű tudományos testületek készítették és küldték el a kormányoknak. Forrás: MTI / theguardian.com

Felfedezték a világ két legkisebb szárazföldi csigafaját
2022-01-20
125 olvasó

Felfedezték a világ két legkisebb szárazföldi csigafaját

A világ legkisebb két szárazföldi csigafaját fedezte fel és írta le egy nemzetközi kutatócsoport, Páll-Gergely Barna, az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Növényvédelmi Intézetének munkatársa vezetésével. Az Angustopila psammion és az Angustopila coprologos fajok jelenleg a világ legkisebb szárazföldi puhatestű állatai. Az eddig ismert legkisebb szárazföldi puhatestű egy 2015-ben leírt borneói csigafaj volt, azonban azt egy észak-vietnámi barlangból most előkerült Angustopila psammion faj (jelentése ógörögül: homokszem) maga mögé utasította - áll az ELKH MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.    A világ legkisebbjének kijáró trófeát birtokló új faj héjának legnagyobb mérete 0,6 és 0,68 milliméter között változik, a legkisebb példány kalkulált térfogata pedig 0,036 köbmilliméter.    A beszámoló szerint a Laoszban szintén most felfedezett másik parányi csigafaj azért különleges, mert az élő példányok spirális mintázatban sárgolyókat helyeznek el a héjukon. A hasonló viselkedési mintázatok leggyakoribb magyarázata az álcázás. Ha ez ebben az esetben is igaz, akkor a 0,6 milliméternél alig nagyobb csigának is álcáznia kell magát, hogy elkerülje valamilyen ragadozó támadását. Mivel a sárgolyók valószínűleg a csigák ürülékéből készülnek, a faj az Angustopila coprologos nevet kapta, amely görögül ürülékgyűjtőt jelent.    A most felfedezett csigafajoknál a tudomány ugyan ismer valamivel kisebb, tengeri fajokat, a szárazföldön jelenleg ezek a legkisebbek - írják.     "A csigaméret alsó határát valószínűleg két tényező szabja meg. Az egyik az, hogy az újszülött csigának - amely körülbelül 0,2 milliméteres átmérőjű - megfelelő számú idegsejttel kell rendelkeznie ahhoz, hogy az életfolyamatai működjenek, a másik pedig az, hogy a kifejlett csigának elég nagynak kell lennie legalább egy tojás +előállításához+" - olvasható a közleményben.    A felfedezést bemutató tanulmány a Contributions to Zoology nevű szaklapban jelent meg. Forrás: MTI / Contributions to Zoology


Daganatos betegségek korai diagnosztikáját segítő kutatási program zárult le
2022-01-20
117 olvasó

Daganatos betegségek korai diagnosztikáját segítő kutatási program zárult le

Daganatos betegségek korai diagnosztikáját, monitorozását és személyre szabott terápiáját segítő kutatási program zárult le Szegeden, a négyéves, uniós támogatással megvalósult projektben informatikai, daganatkutatási és közvetlenül a betegellátásban is tevékenykedő tagokból álló öttagú konzorcium vett részt. A projekt eredményeit bemutató csütörtöki konferencián Pankotai Tibor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) patológiai intézetének kutatója elmondta, Magyarországon évente mintegy 40 ezer halálesetért felelősek rosszindulatú daganatok okozta megbetegedések, Európában itt a legmagasabb a 100 ezer főre vetített halálozási arány.    A daganatos betegségek kezelésének legeredményesebb módszere, ha a tumor korai stádiumban történő diagnosztizálását követően szinte azonnal elkezdik a terápiát. A korai diagnosztikára a molekuláris biológiai módszerek kínálják a leghatékonyabb megoldást - közölte a program szakmai vezetője.    A molekuláris diagnosztikát széles körben alkalmazhatóvá teszi, hogy az újgenerációs szekvenálási módszerek ára drasztikusan csökkent. Az egy pácienshez köthető adatok mennyisége azonban exponenciálisan növekszik, így ezek értékelése elképzelhetetlen informatikai megoldások nélkül - jelezte a szakember.    Az Enterprise Communications Kft., a Delta Bio 2000 Kft., a Hiperon Genetics Kft., az SZTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai testfolyadékokból származó minták vizsgálatára alkalmas, jelenleg preklinikai fázisban lévő diagnosztikai kitteket fejlesztettek, és létrehoztak egy az eredmények értékelését lehetővé tevő informatikai rendszert.    Haracska Lajos, a Delta Bio 2000 Kft. tudományos igazgatója elmondta, a tumorok genetikai azonosítását általában biopsziával, vagy műtét során vett mintákból történik. A projekt során alkalmazott módszer a "folyékony biopszia", amely során a testfolyadékban tumorból származó anyagokat azonosítanak.    A kutatók elsősorban DNS feldúsítását és szekvenálását végezték el. Daganatokból és a vérszérumból vett mintákat vizsgálták párhuzamosan, és azonosították azokat a markereket, amelyek alkalmasak lehetnek a korai diagnosztikára.    A Haracska Lajos bemutatta vizsgálat során 38, emlőtumorok esetén nagyon gyakran jelentkező mutációt vizsgáltak műtét előtt, után, majd az azt követő terápia során. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a szérumdiagnosztikai eljárás rendkívül érzékeny, a ma alkalmazott képalkotó módszereket akár több hónappal is megelőzi, így jóval előbb döntés születhet a terápia szükségessé váló változtatásról.    Az 1,9 milliárd forintból megvalósult kutatás-fejlesztési projekt költségeiből 1,494 milliárd forintnyit fedeztek uniós támogatásból. Forrás: MTI

Naponta több mint 1,5 milliárd tonna víz olvadt az óceánba a gigantikus A68 jéghegyről
2022-01-20
143 olvasó

Naponta több mint 1,5 milliárd tonna víz olvadt az óceánba a gigantikus A68 jéghegyről

Naponta több mint 1,5 milliárd tonna édesvíz került az óceánba a gigantikus A68 jéghegyről, amikor a legintenzívebben olvadt. Ez nagyjából 150-szer annyi víz, mint amennyit az Egyesült Királyság lakói naponta fogyasztanak - írta a BBC hírportálja csütörtökön a jéghegyről, amelyik egy rövid ideig a világ legnagyobbja volt: majdnem hatezer négyzetkilométeres volt, amikor 2017-ben leszakadt a Déli-sarkvidékről.    2021 elejére azonban megsemmisült, egytrillió (ezer milliárd) tonna jég olvadt el. A kutatók jelenleg felmérik, milyen hatása volt a környezetre a gigásznak. A Leedsi Egyetem kutatócsoportja megvizsgálta az összes műholdas adatot arról, ahogy az óriás a fehér kontinensről a Dél-óceánon át az Atlanti-óceán déli részéig sodródott.    A kutatók az adatok alapján felmérték, hogyan változott az olvadás üteme a jéghegy három és fél éves léte alatt. Az egyik kulcsidőszak az élete végén volt, amikor Dél-Georgia szigetét megközelítette.    Ezen a ponton úgy tűnik, megfeneklett a kontinentális vízfenéken, és darabok kezdtek letörni róla. 2021 áprilisára számtalan kis jégtömbbé aprózódott, ezeket már lehetetlen volt tovább követni a tudósok szerint. Környezeti hatásai azonban túlélték a jéghegyet a Remote Sensing of Environment című tudományos lap friss számában közölt tanulmány szerint.    A rengeteg kiolvadt víz megváltoztatja a helyi áramlatokat, a benne lévő ásványok és szerves anyagok az óceánba kerülve befolyásolják az élővilágot.    A Brit Atlanti Kutatócsoportnak (BAS) sikerült robotműszereket elhelyeznie az A68 közelében a teljes megsemmisülése előtt. Az adatokat jelenleg is elemzik, a növény- és planktonvilág változásairól már erős jelzéseket észleltek - mondta Geraint Tarling biológus-oceanográfus. Forrás: MTI / bbc.com / sciencedirect.com

A világ legrégebbi szívószálát találhatták meg a Kaukázusban
2022-01-19
146 olvasó

A világ legrégebbi szívószálát találhatták meg a Kaukázusban

A világ legrégebbi szívószálai lehetnek azok az 5500 éves, méternyi hosszúságú, ezüst-arany csövek, amelyeket a Kaukázus északi részén találtak a 19. század végén. A nyolc vékony falú, keskeny, lyukacsos végű csövet 1897 nyarán Majkop közelében, egy domb feltárása során fedezték fel. A leletre emberi maradványokat tartalmazó három sírhely közül a legnagyobbikban bukkantak rá - idézte fel a The Guardian.    A régészek korábban úgy gondolták, a csövekkel a temetési menetben használt baldachinokat támasztották alá, esetleg jogarként szolgáltak. Egy orosz kutatócsoport azonban most arra a megállapításra jutott, hogy szívószálak lehettek, amelyekkel egy közös edényből itták a sört.    A leletet a szentpétervári Ermitázsban őrzik.     A tárgyak vizsgálata során kiderült, hogy a több mint egyméteres csövek szelvényekből állnak, és négy csőhöz arany-ezüst bikafigura is tartozik, amelyet a tetejükre húztak.    A kutatók az Antiquity folyóiratban publikált cikkükben írtak elméletükről. Mint fogalmaztak: i.e. három-kétezer évvel már szokásos volt, hogy hosszú csöveken keresztül ittak. Ez a lelet pedig az eddig megtalált legősibb ilyen "szívószál" lehet.    Az orosz kutatók szerint a szívószállal olyan italt fogyasztottak, amelyet szűrni kellett ivás közben.    Az új elméletet támasztják alá Iránból és Irakból az i.e. ötödik és negyedik évezredből származó, pecséteken megfigyelt ábrázolások, amelyeken szívószállal isznak. Emellett a kutatók arra is emlékeztetnek, hogy a i.e. harmadik évezredben a mezopotámiai művészetben is megjelentek olyan ábrázolások, amelyeken emberek csoportjai hosszú csöveken keresztül, közös edényből isznak.    Az elméletüket erősíti az a korábbi lelet is, amely Ur város királyi temetőjéből került elő, Puabi királynő sírjából: egy 4500 éves aranyozott nádszár és két fém ivócső. Ezeknek is hasonló, perforált szívófeje volt.    A Majkopnál talált sírból előkerült, nyolc ivócsőből álló készlet tehát nyolc emberé lehetett, akik a sírban talált egyetlen, nagy korsóból ihatták a sört egy temetési szertartáson. A kutatók hozzáfűzték: az egyik cső végében árpakeményítő maradványait találták meg, ez azonban még nem igazolja, hogy sört fogyasztottak vele.    Viktor Trifonov, az Orosz Tudományos Akadémia kutatója, a tanulmány vezető szerzője szerint az eltemetett emberek mellett megtalált csövek helyzete arra utal, hogy a temetési szertartás fontos esemény volt, és azt egy magas társadalmi rangú személy rendezhette.    Augusta McMahon, a Cambridge-i Egyetem professzora, aki nem vett részt a kutatásban, úgy értékelte, hogy az orosz elmélet nagyon meggyőző, a javasolt megoldás fantáziadús, de funkcionális.    Mint rámutatott: a korabeli sörök valószínűleg üledékesek voltak, ezért kellett szűrni őket a fogyasztáskor. Az ilyen szűrős szívószálakat jól ismerték az i.e. harmadik és második évezredben Mezopotámiában is - emlékeztetett. Forrás: MTI / theguardian.com / cambridge.org Fotó: Antiquity


Egy Nap körüli gigantikus buborékban élünk

Létrehozás dátuma: 2022-01-19|757 olvasó


Európai Űrügynökség: több mint 23 ezren jelentkeztek űrhajósnak

Létrehozás dátuma: 2022-01-19|141 olvasó


A vegyi szennyezés túllépte az emberiségnek biztonságos határértéket

Létrehozás dátuma: 2022-01-19|486 olvasó


Idén tizenhat tematikában bocsát ki emlékérméket a Magyar Nemzeti Bank

Létrehozás dátuma: 2022-01-18|134 olvasó


A klímaváltozás a koraszülésekkel is összefüggésbe hozható

Létrehozás dátuma: 2022-01-17|172 olvasó


Gyorsabban pusztulnak az űrben a vörösvérsejtek, mint a Földön

Létrehozás dátuma: 2022-01-17|326 olvasó


Európa bronz- és vaskori népesedési folyamatait elemezték a kutatók

Létrehozás dátuma: 2022-01-17|190 olvasó

A Pepsi vegán szárított húst dob piacra
2022-01-21
110 olvasó

A Pepsi vegán szárított húst dob piacra

A Beyond Meat és a Pepsi közösen jelentették be a hamarosan polcokra kerülő vegán jerkyt. A hús mentes szárított hús a legújabb alternatív nassolnivaló, amit az egészséges életmódot folytatók számára ajánlanak.A két cég nagyjából egy éve kezdtek közös vállalkozásukba "The PLANet" néven. A lényege, hogy a viszonylag friss piaci szereplőnek mondható Beyond Meat, magas minőségű termékeit, a Pepsi gyártási,  és marketing infrastruktúrájával lássa el. A partnerségnek köszönhetően a Pepsi is tovább színesítheti kínálatát, valamint a fenntarthatósági és egészséges étrendet népszerűsítő céljai felé is lépéseket tehet.A Pepsi vezérigazgatója 2022 elejére ígérte közös munkájuk első gyümölcsét, így hamarosan kereskedelmi forgalomba kerülhet a vegán jerky. A jelenleg elérhető csomagolás alapján, a termék nem tartalmaz majd szóját, glutént, se GMO-kat (genetikailag módosított növényeket), viszont nem lesz mentes a növényi proteinektől. A mintatermékről készült képet egyelőre nem kommentálták a gyártók.A Beyond Meat részvényei egyébként erősen romló tendenciát mutatnak. A 2021-es év elejéhez képest most 54 százalékkal érnek kevesebbet. Ez leginkább a korlátolt növekedési képességükkel, és szállítmányozási gondjaikkal lehet összefüggésben, amiket a Pepsi hivatott orvosolni. Az ő részvényeik 23 százalékkal emelkedtek ugyanez idő alatt. A Pepsi piaci értéke így jelenleg 242 milliárd dollár (76 ezermilliárd forint), ez majdnem a Beyond értékének hatvanszorosa.Forrás: napi.hu / bloomberg.com

Bill Gates a jelenleginél sokkal súlyosabb világjárványokra figyelmeztet
2022-01-21
370 olvasó

Bill Gates a jelenleginél sokkal súlyosabb világjárványokra figyelmeztet

Bill Gates a koronavírusnál sokkal súlyosabb világjárványok kialakulásának lehetőségére figyelmeztetett, és felszólította a világ kormányait, hogy több milliárd dollárral járuljanak hozzá a következő globális fertőzésre történő felkészüléshez - írta személyes blogján a milliárdos üzletember. A jótékonysági tevékenységéről is ismert, Microsoft-alapító milliárdos hangsúlyozta, hogy bár a koronavírus omikron- és delta-variánsai a valaha látott leggyorsabban fertőző vírusok közé tartoznak, fel kell készülni egy akár ezeknél is gyorsabban terjedő, halálosabb és súlyosabb megbetegedéseket hozó kórokozóra.    Gates, akinek egyébként nincs egészségügyi végzettsége és semmilyen ilyen jellegű szakképzettsége, a blogján azt hangsúlyozta: az egyetlen mód arra, hogy a világ megszabaduljon a Covid-19-től (az új típusú koronavírus okozta betegségtől), ha sikerül a világon mindenütt kiirtani a vírust. Ennek érdekében tudatta: alapítványa újabb 150 millió dollárt adományoz a járványügyi felkészülést támogató CEPI-nek. A CEPI (Koalíció a Járványügyi Innovatív Felkészülésért) egy Oslóban létrehozott alapítvány, amelyet a Bill és Melinda Gates Alapítvány az indiai kormánnyal közösen hívott életre.    A Financial Times című brit lap ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy a Bill & Melinda Gates Alapítvány és a brit Wellcome Trust korábban már 300 millió dollárt adományozott az innovatív járványügyi felkészülést támogató szervezetnek. A szervezet a Covax-programot is segítette annak érdekében, hogy  oltóanyagot juttassanak az alacsony és közepes jövedelmű országoknak. A CEPI jelenleg 3,5 milliárd dollárt igyekszik összegyűjteni abból a célból, hogy 100 napra csökkentse azt az időt, amely alatt új védőoltást tudnak kifejleszteni egy újabb járvány esetére.     "Amikor arról beszélünk, hogy milliárdokat kell költeni ahhoz, hogy több ezer milliárd dolláros gazdasági károkat kerülhessünk el, és (...) életeket menthessünk meg, akkor ez elég jó életbiztosítási befektetésnek tűnik" - fogalmazott Gates.    Hozzátette, hogy a jövőbeli járványokra való innovatív felkészülés hasznos lehet a jelenlegi olyan globális egészségügyi problémák kezelésekor is, mint például az AIDS betegséget okozó HIV vírus elleni védőoltás, vagy a tuberkulózis (TBC) és a malária elleni hatékonyabb vakcina kifejlesztése.    Bill Gates szerint a koronavírus-világjárvány idején a védőoltás kifejlesztését támogató két legnagyobb donor, a CEPI és az amerikai kormány "bátran" viselkedett, amikor a lehetséges oltásokat létrehozó számos intézménybe fektetettek, de elismerte, hogy ennél többet kell tenni ahhoz, hogy növelni tudják a vakcinamennyiséget a teljes világ beoltásához. Forrás: MTI / ft.com

Egy Etiópiában termő banánféle lehet az új szuperélelmiszer
2022-01-21
108 olvasó

Egy Etiópiában termő banánféle lehet az új szuperélelmiszer

A tudósok szerint az enset, egy Etiópiában termő banánféle lehet az új szuperélelmiszer, és életmentő választ adhat az éghajlatváltozásra is - írta a BBC News. Az Environmental Research Letters című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint a banánhoz hasonló növény akár százmilliónál is több embert lenne képes táplálni a globális felmelegedés korában.    Az enset (Ensete ventricosum) növény, amelyet etióp vagy "hamis banánként" is emlegetnek, Etiópián kívül szinte ismeretlen, de az afrikai országban húszmillió ember tápláléka. A növény banánszerű termése nem ehető, de a keményítőtartalmú szárak és gyökerek erjeszthetők, kása, kenyér készítésére használhatók.    A kutatók úgy vélik: a növény sokkal nagyobb területen termeszthető Afrikában, hiszen az enset vadon élő rokonai, amelyeket emberi fogyasztásra nem tartanak alkalmasnak, egészen a kontinens déli részéig elterjedtek.    A kutatók modellezés és mezőgazdasági felmérések segítségével vetítették előre, hogy az enset a következő negyven évben potenciálisan akár százmillió embert táplálhatna. Egyúttal az élelmezésbiztonságot is növelné olyan afrikai országokban, mint Kenya, Uganda és Ruanda.    James Borrell, a Kew-i Királyi Botanikus Kertek kutatója egyetértett abban, hogy az enset jól jöhet szűkös időkben az élelmezésbiztonság növelésében. Hozzátette, a növényt néhány szokatlan tulajdonsága teszi különlegessé. "Bármikor elültethető, bármikor betakarítható és évelő. Ezért hívják az éhezés elleni fának" - magyarázta.    Az előrejelzések szerint a klímaváltozás komolyan befolyásolja az alapvető élelmiszernövények terméshozamát és eloszlását Afrikában és más kontinenseken. Ezért egyre nő az érdeklődés a táplálékot nyújtó új növények iránt, mivel az emberiség néhány alapvető növénytől függ. Az elfogyasztott kalóriák közel fele három növényhez köthető: a rizshez, a búzához és a kukoricához.    "Változatosabbá kell tenni azokat a növényeket, amelyeket világszerte használunk, mert jelenleg a termények nagyon szűk skálájára támaszkodunk" - figyelmeztetett Borrell. Forrás: MTI


Filmstúdió épül az űrben 2024-re
2022-01-20
161 olvasó

Filmstúdió épül az űrben 2024-re

Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég - írja a Variety. A SEE-1 nevű modul filmeknek, televíziós műsoroknak, zenei és sporteseményeknek, földközeli pályán, mikrogravitációs körülmények között tartalmat gyártó producereknek és kreatívoknak szolgálna helyszínül. A berendezések tartalomfejlesztést, -gyártást, műsorszórást és élő közvetítéseket is lehetővé tesznek.     A modul építését az Axiom Space végzi, mely januárban megkapta az amerikai űrhatóság, a NASA hozzájárulását, hogy megépítse a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kereskedelmi egységét. A SEE-1 az Axiom állomásán fog dokkolni.     A tervek szerint az Axiom állomás 2028-ban fog különválni az ISS-től.    "A SEE-1 hihetetlen lehetőség az emberiség számára arra, hogy más birodalmak felé induljon és egy új, izgalmas fejezetet kezdjen az űrben" - fogalmaztak közleményükben Jelena és Dmitrij Lesznyevszkij brit vállalkozó-producerek, a SEE társalapítói. Forrás: MTI / variety.com  

Várhatóan 2024-ben kerül a magyar mozikba a Csongor és Tünde animációs film
2022-01-19
130 olvasó

Várhatóan 2024-ben kerül a magyar mozikba a Csongor és Tünde animációs film

Dargay Attila (1927-2009) tervei alapján készül a Csongor és Tünde című animációs film, amely várhatóan 2024-ben kerül a magyar mozikba - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t. Dargay Attila, a Lúdas Matyi, a Vuk és többek között a Szaffi alkotójának 50 évvel ezelőtti álma valósul meg azzal, hogy elkészül Vörösmarty Mihály klasszikusának, a Csongor és Tündének a mozifilm adaptációja - közölte az NFI.     A hagyományos 2D animációs technikával létrejövő rajzfilm rendezője Máli Csaba, az egyik utolsó Dargay-tanítvány és Pálfi Zsolt (Lengemesék, Salamon király kalandjai).    A tájékoztató felidézi, hogy a történet feldolgozása a hetvenes években akadályokba ütközött, ezért az ötlet a fiókban maradt. A nagyszabású tervet élesztette fel a Cinemon Entertainment alkotócsapata, akik Dargay figuraterveit és teljes képes forgatókönyvét felhasználják a készülő mozifilmhez.    Az időtlen költeményből Henrik Irén, Dargay Attila alkotótársa részvételével készül a mozifilm a Cinemon stúdió megvalósításában. Az alkotók arra vállalkoznak, hogy Dargay szellemiségét követve szólítsák meg a mai közönséget, elsősorban a gyerekeket.     Mint írják, Dargay a storyboardhoz Vörösmarty Mihály költeményének eredeti szövegét használta, viszont dramaturgiailag sok helyen változtatott rajta, hogy közelebb hozza a közönséghez a történetet. "Úgy érzem, hiányt pótlunk, és nem félek a nagy szótól, kultúrmissziót töltünk be, amikor a film elkészítésével milliók számára tesszük elérhetővé Vörösmarty nem túl könnyen érthető és élvezhető, gazdag szimbolikájú remekművét. Az animációs film eszköztára végtelenül gazdag, a műhöz méltó megvalósításra nyílik most lehetőségünk" - idézi a tájékoztató Dargay Attilát, aki a halála előtt még azt is nyilatkozta: "reménykedem, hátha egyszer ez az álmom is valóra válik".     Ördögség címmel elkészült az egész estés mesefilm első teasere. Az első beharangozó főszereplői, az ördögfiókák - Berreh, Kurrah és Duzzog - Dargay Attila eredeti figurái, akik a lehető legnagyobb mértékben őrzik a rendezőlegenda stílusát. A közzétett videóban Előd Álmos vezeti fel a történetet - olvasható a tájékoztatóban.    A Csongor és Tünde a Cinemon Entertainment gyártásában, Temple Réka producer vezetésével készül, a Nemzeti Filmintézet 570 millió forintos támogatásával, Balassa Krisztián forgatókönyve alapján, és a tervek szerint 2024 őszén lesz látható a mozikban. Forrás: MTI

Magyar amatőr fotós nyert fődíjat a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyén
2022-01-14
238 olvasó

Magyar amatőr fotós nyert fődíjat a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyén

Tompa Attila amatőr fotós Generációk című alkotásával nyerte el - két másik versenyzővel együtt - Az év fotósa címet, valamint a fődíjjal járó 10 ezer dollárt a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyén. A Huawei NEXT-IMAGE Awards-on, a világ legnagyobb mobilfotós versenyén Tompa Attila Generációk című alkotása a Portré kategóriában bizonyult a legjobbnak, és elnyerte a verseny három legjobb mobilfotójának járó fődíjak egyikét. A nyertes kép egy nagymama és unokája közötti kapcsolódást jeleníti meg, és helyet kapott rajta a technológia is - olvasható a Huawei Technologies Hungary csütörtöki közleményében.    A verseny két másik fődíjasa a cseh Zdenek Dvorák és a kínai Ihang Vej lettek. A cseh fotós New Dad című képe a születés utáni pillanatokat örökíti meg, míg a kínai fotós Feast with Family című díjnyertes képe egy forgalmas vásárt ábrázol.     A 2021-es verseny témája a Better Together volt, amely a sok hónapos bezártság utáni találkozások örömére, a társadalmi együttlét fontosságára utalt. A közlemény szerint a megmérettetésre több mint száz országból egymilliót meghaladó nevezés érkezett, az amatőr és profi fotósok tíz kategóriában küldhették be Huawei telefonokkal készített képeiket vagy videóikat.    Mint felidézték, a magyar versenyzőnek nem ez az első győzelme: 2020-ban Hard Life című alkotása nyerte el az Arcok (Faces) kategória legjobbjának járó díjat a verseny magyarországi megmérettetésén.     A közlemény idézi Tompa Attilát is, aki elmondta, hogy az idei versenyre egy teljesen spontán felvétellel nevezett. Kislánya és anyósa szerepel a képen, épp akkor ajándékozta anyósának a tabletet, amelyről mesét olvas fel. "Mivel a gyorsaság, a pillanat megörökítése volt a cél, nem volt időm beállításokkal pepecselni" - jegyezte meg az amatőr fotós, hangsúlyozva: nagyon örül, hogy az eredmény elnyerte a zsűri tetszését, számára is nagyon kedves ez a kép.    A mobilfotós versenyen három évvel ezelőtt is magyar siker született. 2018-ban Pávó Réka Art & Leukemia című alkotása nyerte el a verseny fődíját - olvasható a közleményben. Forrás: MTI


Az ébren töltött idő harmadát mobilalkalmazásokra fordítja az ember
2022-01-13
231 olvasó

Az ébren töltött idő harmadát mobilalkalmazásokra fordítja az ember

Ébren töltött ideje átlagosan harmadát mobilalkalmazások használatával tölti az ember - idézte a BBC hírportálja az App Annie elemzőcég friss jelentését. 2020-ban az Ofcom nevű brit szabályozó hatóság hasonló időarányt állapított meg, noha az a kutatás a tévénézést is felölelte.    Az App Annie mobilalkalmazás-elemző cég jelentése szerint tavaly 230 milliárdszor töltöttek le applikációkat és 170 milliárd dollárt (53 ezer milliárd forint) költöttek használatukkal az emberek.    A világon a legtöbbet letöltött applikáció tavaly a minivideós TikTok volt, amellyel a felhasználók 90 százalékkal több időt töltöttek, mint egy évvel korábban.    Szinte minden kategóriában - eltöltött idő, letöltésszám és bevétel - rekordot döntött a mobiltelefon, a nagyképernyő eközben lassan haldoklik - mondta Theodore Krantz, a cég ügyvezetője.    Előrejelzésük szerint az idei év második felére a TikToknak több mint 1,5 milliárd felhasználója lesz.    Az applikációkkal eltöltött idő átlagosan négy óra és 48 perc volt, ami 2019-hez képest 30 százalékos növekedés - olvasható a cég State of Mobile című jelentésében.    Számításaik tíz ország - köztük India, Törökország, az Egyesült Államok, Japán, Mexikó, Szingapúr és Kanada - piaci eredményein alapulnak.    A brazil, az indonéziai és a dél-koreai felhasználók naponta több mint öt órán át mobiloznak, ezen belül minden tíz percből hetet közösségi, fotó- vagy videóapplikáció használatával töltenek - mutatott rá a jelentés.    Tavaly mintegy kétmillió új alkalmazás és játék indult el, a 100 millió dollárnál nagyobb bevételű appok száma 20 százalékkal nőtt az App Annie szerint.    A világ legnépszerűbb videostreaming appja a YouTube, a második a Netflix lett.    A mobiljátékok használata szintén nőtt, 116 milliárd dollárt költöttek rá a felhasználók.    A trendek vizsgálata a világjárvány hatását is megmutatta: az emberek rengeteg időt - globálisan több mint 100 milliárd órát - töltöttek webshopok mobilalkalmazásaival, a legnagyobb növekedést Szingapúrban, Indonéziában és Brazíliában mérték. Hatalmasat, a tavalyihoz képest 50 százalékot nőtt az étel- és italszállítók applikációival töltött idő is.    Az egészség- és fitneszalkalmazások felhasználása is felívelt, amikor az emberek nem látogathatták az edzőtermeket és a csoportos órákat, de népszerűbbek lettek a meditációs appok is.    2018-hoz képest 95 százalékkal nőtt a társkereső mobilalkalmazások bevétele, 2021-ben meghaladta a négymilliárd dollárt. Forrás: MTI / bbc.com

Évente 7,5 centimétert dől egy San Franciscó-i felhőkarcoló
2022-01-11
355 olvasó

Évente 7,5 centimétert dől egy San Franciscó-i felhőkarcoló

San Francisco elhíresült felhőkarcolója, a Millennium Tower évente mintegy 7,5 centimétert dől az oldalára, valamint folyamatosan süllyed is - idézte a The Guardian a luxuslakástorony helyreállítását vezető mérnököt. Ha a süllyedés és a dőlés a jelenlegi tempóban folytatódik, az épület pár év alatt eljuthat addig a pontig, ahol a liftek és a vízvezetékek már nem működnek - tette hozzá Ron Hamburger.    A Millennium Towert 2009-ben avatták fel ünnepélyesen, a benne kialakított több mint 400 luxuslakás gyorsan elkelt, értesülések szerint összesen 750 millió dollárért (237 milliárd forint).    2016-ban azonban az épület már 40 centimétert süllyedt San Francisco zsúfolt pénzügyi negyedének puha talajába.    Az épület dőlését - ami a folyamatban lévő, a tervek szerint 100 millió dollárba kerülő javítás ellenére sem állt meg - a pisai ferde toronyéhoz hasonlították. A lakástulajdonosok beperelték a torony tervezőit és építőit, a fejlesztők és a városi hatóságok egymásra hárították a felelősséget.    A per első szakaszában a lakók felhozták, hogy az akár 5,1 millió dollárért vásárolt ingatlanjuk értéke szinte nullára csökkent. 2020-ban titkos megállapodás jött létre, mely tartalmazott egy 100 millió dolláros helyreállítási tervet és a lakók becsült veszteségeinek kárpótlását.    A javításokat elkezdték, azonban a süllyedés és a dőlés folytatódott. Nyáron le is álltak, miután felfedezték, hogy az épület további 2,5 centimétert süllyedt. Az alapoknál mért 2,5 centiméteres dőlés a tetőnél már további 7,5 centimétert jelentett, ami odafent összesen már majdnem 56 centiméterre rúgott az NBC helyi adójának tavalyi hírei szerint.    Most a tetőn már 66 centiméter dőlést mértek.    Hamburger a városi hatóságoknak egy múlt heti meghallgatáson elmondta, az épület biztonságos, és a dőlés és süllyedés megállításának, esetleg bizonyos mértékű visszafordításának legjobb módja 18 acéloszlop beillesztése az alapkőzetbe - hangzott el a KNTV adásában.    "A torony évente mintegy 1,74 centimétert süllyed és 7,5 centimétert dől" - tette hozzá Hamburger.     A többek között híres sportolók és a techóriások jómódú alkalmazottai lakta épület különlegességei a borpince, a vetítőterem és egy gomb, ami 15 percen belüli "mérnöki" segítséget ígér. Forrás: MTI / theguardian.com

Növényi alapú sült csirkét fog árulni a KFC
2022-01-06
1377 olvasó

Növényi alapú sült "csirkét" fog árulni a KFC

A vegetáriánus hamburgerek már kezdenek közismertté válni, egyre több helyen kaphatók, azonban a KFC meglepő újdonsággal rukkolt elő: növényi alapú sült "csirkét" fognak forgalmazni januártól az amerikai gyorséttermekben – értesült a Reuters.A menükhöz a Beyond Meat húspótlóját használják, az adagok ára hét dollártól kezdődik, amely valamivel több mint kétezer forint, tehát nem drágább, mint egy átlagos étkezés. A KFC hálózatába közel négyezer amerikai étterem tartozik.A bejelentést követően látványos emelkedésnek indultak a vállalat részvényei. A Beyond Meat a Taco Bellel és a Pizza Huttal is kooperál, a trendek pedig terjednek, így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan a pizzákon is növényi alapú feltéteket találunk a hagyományos húsok helyett.A The Vegan Indians információi szerint a sült csirkét à la carte kínálják majd többféle kiszerelésben, és vegán sültkrumplit is lehet mellé rendelni. "Annyira jó az íze, hogy a hagyományos sült csirke helyett ezt választanánk" – nyilatkozta Kevin Hochman, a KFC elnöke.A nagy cégek versenyeznek a növényi alapanyagokért. A McDonald's sem marad ki a versenyből, ők McPlant néven vegetáriánus hamburgert dobtak piacra, amely idén lesz elérhető az üzletlánc brit és ír éttermeiben. A Beyond riválisa, az Impossible Foods a Burger Kinget célozta meg partnernek.Forrás: vg.hu / reuters.com


Az EU szigorította a tetoválófestékekre vonatkozó szabályozást

Létrehozás dátuma: 2022-01-05|381 olvasó


Japán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében

Létrehozás dátuma: 2021-12-29|675 olvasó


Végre jelezni kezdi az elektromos autó töltőállomásokat a Waze

Létrehozás dátuma: 2021-12-23|429 olvasó


Így éljük túl a karácsonyt! – Baleseti kisokos az ünnepekre

Létrehozás dátuma: 2021-12-21|419 olvasó


Nő a kereslet a digitális médiatartalmak iránt

Létrehozás dátuma: 2021-12-20|450 olvasó


Veszélyeztetett madárfajok dalaiból készült album áll az ausztrál slágerlisták élén

Létrehozás dátuma: 2021-12-17|457 olvasó


Végleg megváltozhatnak a karácsonyi ajándékozási szokások

Létrehozás dátuma: 2021-12-17|483 olvasó