http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/16115-harmincegy-orszagbol-93-zeneszerzo-jelentkezett-az-idei-bartok-vilagversenyre#sigProId764960dd08
Harmincegy országból 93 zeneszerző jelentkezett az idei Bartók Világversenyre - közölte a Zeneakadémia pénteken az MTI-vel.
A pályázók összesen 112 hegedű-zongora duót adtak be, a helyezésekről rangos nemzetközi zsűri dönt, amelynek elnöke John Corigliano Oscar-díjas amerikai komponista.
A hatéves ciklusokban megvalósuló Bartók Világverseny idei, 10 ezer euró (mintegy 4 millió forint) összdíjazású zeneszerző fordulójára 40 év alatti komponisták jelentkezhettek 2022. augusztus 23-ig. A beküldött művek közül kerül majd ki az egyik kötelező darab a Bartók Világverseny következő hangszeres fordulójára, a hegedűsök 2023-as megmérettetésére.
A nyertes kompozíciók első alkalommal november 26-án, a nagyközönség számára is nyitott díjkiosztó gálakoncerten hangzanak majd el a Zeneakadémia Solti termében.
Az Egyesült Államokból érkezett a legtöbb pályamű, összesen 16, Magyarországról pedig 11. A jelentkezők között több orosz, kínai, koreai, görög, olasz, mexikói, argentin, francia alkotó is megtalálható, de érkezett pályázat a visegrádi régióból, valamint mások mellett izraeli, japán, ausztrál, örmény, iráni, kazah és ukrán állampolgároktól is. Érdekesség, hogy nyolc pályázó 2-2, két pályázó 3-3, egy pedig 8 művet is beküldött, és a verseny történetében először érkezett kompozíció venezuelai zeneszerzőtől.
Az előválogató testületben Fekete Gyula, a Zeneakadémia tanszékvezetője és rektorhelyettese, a zeneszerző fordulók művészeti vezetője mellett az intézmény neves tanárai ülnek. Az általuk továbbjuttatott művekről rangos nemzetközi zsűri dönt, amelynek elnöke a világhírű amerikai zeneszerző, John Corigliano. Tagja Unszuk Csin, Németországban élő dél-koreai komponista, a Harvard Egyetem professzora; az orosz Kuzma Bodrov zeneszerző-zongoraművész, a moszkvai Gnyeszin Akadémia és Csajkovszkij Konzervatórium tanára; Fekete Gyula, valamint Baráti Kristóf hegedűművész, a Zeneakadémia tanszékvezetője.
A Világverseny sajátossága, hogy a Bartók életmű legjellemzőbb vonulataira, a hegedűre, a zongorára és a kamarazenére, valamint a zeneszerzésre épülve teljesedik ki az egymást követő években. A verseny 2017-ben vette kezdetét a hegedűsök megmérettetésével. A hangszeres versenyek közötti páros években a Zeneakadémia zeneszerzőversenyt rendez, és az itt díjazott művek közül választja ki a zsűri azt, amelyik bekerül a következő hangszeres verseny repertoárjába.
Forrás: MTI