A júliusban és augusztusban látható Perseidáké a legismertebb meteorhullás. A Perseidák 2022-ben augusztus 11-12-én érik el maximumukat.

Amennyiben az ég tiszta, és a fény sem zavarja a kilátást, a meteorzápor igen látványos, a nyári esték ráadásul kellemes környezetet teremtenek a megfigyeléshez.

Bár az erős holdfény miatt nem ez lesz az évszázad Perseida hullása, nem is teljesen reménytelen a legnagyobb meteorraj megfigyelése.

A Hold 08.11-én 2 óra 41 perckor (Budapest) nyugszik le, azaz az éjjel második felében (csütörtök hajnalban) már ideális lesz a helyzet a csillaglesre.

A holdnyugta péntek hajnalban már 4 óra 2 percre tolódik, szombaton pedig közel egybeesik a napkeltével, így ilyenkor (illetve hétvégén is) a nagyobb fényszennyezés miatt nehezebb lesz a megfigyelés.

A telihold fénye miatt sok kisebb hullócsillag megfigyelése lehetetlenné válik, csak a fényesebb meteorokat láthatjuk majd. Ez azt jelenti, hogy amikor a Perseida meteorraj eléri a maximumát 12-én hajnalban, a napkelte előtti órákban (ekkor már magasan jár a raj radiánsa), akkor az óránkénti 50-60 meteorból nagyjából csak körülbelül 20-at figyelhetünk meg jó esetben.

Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes az eget kémlelni. A jelenlegi előrejelzések szerint a csillaghullás maximumakor az ország legnagyobb részén csak kevés felhő lesz az égen, illetve derült lesz az ég, így ez várhatóan nem fogja zavarni a megfigyelést – írja az idokep.hu.

A meteorrajt a 109P/Swift-Tuttle üstökös hozza létre. A Föld minden évben találkozik az égitest törmeléksávjával, ilyenkor a légkörbe belépő apró darabkák elégésükkel fényjelenségeket alakítanak ki.

Forrás: idokep.hu / Space.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 116 838 megtekintés

Videó: 52 637 393 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533466

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh