http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/6433-indul-a-hyperloop-tesztpalya-epitese#sigProId696bf1fa7b
A kaliforniai tesztpályát követően azonban az USA-n kívül épülhet meg az első végleges változat. Még júniusban írtunk arról az örömteli fejleményről, hogy létrejött a megegyezés a kaliforniai földtulajdonosokkal, így hamarosan indulhat a Hyperloop tesztpályájának kialakítása. Már csak hetekre vagyunk az első kapavágástól, a költségek azonban megugrani látszanak.
A cég egyik vezetője a Dezeen portálnak adott interjúban tért ki több fontos részletre, ebből pedig kiderült, hogy a mintegy 8 kilométer hosszú tesztpálya építése alig néhány hét múlva valóban elkezdődik. Most először jön létre egy olyan pálya, amelyen a jövőbeni utasok (illetve az egyelőre üresen mozgó kapszulák) óriási sebességgel száguldozhatnak, bár az első körben a sebességet 320 km/h-ban maximalizálnák, ez csak fokozatosan emelkedne a koncepcióban szereplő 1200 km/h közelébe.
Rossz hír, hogy az eredetileg 100 millió dollárra becsült teljes költség ma már 150 milliónál tart, ez pedig várhatóan tovább emelkedik majd, hiszen a prototípus kapcsán számos előre nem látott probléma merülhet még fel. Eközben azonban zajlik a kapszulák fejlesztőinek versenye, ahol egyelőre az új szabályok láttak napvilágot, ezt követi januárban a texasi megmérettetés, ahol majd 5 csapat állhat elő saját prototípusaival. A sebesség, a megbízhatóság, valamint a biztonság egyaránt kiemelt szempont lesz, ám ez a tesztpályától teljesen elkülönülve zajlik majd.
Mivel néhány egyéb országban már előrehaladott tárgyalások zajlanak a technológia alkalmazásával kapcsolatban, az ottani szabályozó hatóságok pedig kisebb akadályt támasztanak, az első alkalmazásra jó eséllyel nem az USA-ban kerül majd sor.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...