A mobillehallgatás ellen védő, magyar fejlesztésű CryptTalk után az amerikai kormányszervek is érdeklődtek, de a csapat tagjai úgy gondolták, a termék hitelességének nem tenne jót, ha összeszűrnék a levet a CIA-val.

„Nem közismert dolog, de a CIA-nek is van befektetési cége, ez az In-Q-Tel. Amikor felkerültünk a CTIA mobilkommunikációs szakmai szervezet negyven legizgalmasabb új fejlesztést tartalmazó listájára, bejelentkezett nálunk Agent XY Washingtonból, hogy eljönne hozzánk egy beszélgetésre. Először elhessegettük a gondolatot, de aztán Las Vegasban, a Super Mobility konferencián is összefutottunk. Úgyhogy gyorsan egyeztettünk a tulajdonostársakkal, hogy mi legyen” – meséli Kun Szabolcs, a cég vezérigazgatója a VS-nek adott interjúban. Azonban úgy döntöttek, hogy a Snowden-botrány után nem lenne szerencsés az üzleti szférában egy olyan IT-biztonsági termékkel nyomulni, aminek egyik befektetője a CIA. „Hiába van egy nagyon jó termékünk, senki nem fogja elhinni, hogy nincs benne hátsó kapu” – magyarázza az interjúban Kun.

A CryptTalk a telefonhálózat megkerülésével működik, vagyis a hívás előtt az okostelefonokon futó alkalmazások kialakítanak egy közös titkosítókulcsot. Emiatt a hívás megkezdése ugyan egy-két másodperccel tovább tart, viszont a szolgáltatást használók biztosak lehetnek benne, hogy senki nem hallgat bele a beszélgetésbe. Az esetleg elcsípett adatfolyamot pedig akkor sem lehet megfejteni, ha később mindkét készüléket fel tudják törni a feltételezett támadók, mert a CryptTalk-beszélgetésekhez használt titkosítási kulcsok állandóan változnak, és sehol nem tárolódnak.

A CryptTalkon bonyolított hívásokba a szolgáltatás üzemeltetője sem tud belehallgatni, ezért ilyet a különböző rendvédelmi szervek sem tudnak kérni. „Ha bármelyik hatóság megkeres, hogy A és B nem jó fiúk, akkor ki tudjuk őket zárni a saját rendszerünkből, átterelve őket egy olyan csatornára, amelyet valószínűleg már meg tudnak figyelni. Ezzel korrektek vagyunk a szakszolgálattal, elérte, amit akart, de az ügyféllel is, mert előzetesen értesítjük, hogy kizárjuk a szolgáltatásból” – mondja Kun arra a kérdésre, hogy mi történik, ha fejlesztésüket például terrorizmus szolgálatába állítják.

Forrás: hvg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 605 megtekintés

Videó: 52 647 504 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534439

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh