http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/16177-az-ensz-kozgyulese-elitelte-oroszorszagot-az-ukrajnai-regiok-egyoldalu-elcsatolasa-miatt#sigProId2dcb7d08c5
Az ENSZ Közgyűlése 143 igen és 5 nem szavazattal, 35 tartózkodás mellett megszavazta az Oroszországot elítélő újabb határozatát.
A helyi idő szerint szerdán elfogadott dokumentum elítéli az Oroszország által támogatott úgynevezett népszavazásokat, és azok alapján négy ukrajnai régió elcsatolását és követeli, hogy Moszkva azonnal változtasson az intézkedésein.
A határozat kimondja Ukrajna területi sérthetetlenségét.
A határozati javaslatot 44, túlnyomóan európai ország, köztük Magyarország terjesztette az ENSZ Közgyűlése elé a múlt héten.
Ez a mostani volt a negyedik ENSZ-közgyűlési határozat, mióta idén február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, és egyben a legnagyobb többséggel elfogadott dokumentum az ügyben.
A szavazás után tartott rövid sajtótájékoztatón az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kijelentette, hogy a közgyűlés üzenete hangos és világos. Linda Thomas-Greenfield úgy fogalmazott: "függetlenül attól, kicsi vagy nagy, gazdag vagy szegény országról van-e szó, ha tagja az ENSZ-nek, akkor határai a sajátjai, amelyet a nemzetközi jog véd, és ezeket senki nem rajzolhatja át erő alkalmazásával".
A ENSZ közgyűlés határozati javaslatról szóló rendkívüli tanácskozásának hétfői ülésén a tagországok képviselői elutasították a titkos szavazásról szóló orosz indítványt.
Az ülésen Kőrösi Csaba, a közgyűlés elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ alapokmánya világosan fogalmaz; az agresszió illegális, ahogy törvénytelen megtámadni egy szomszédos országot, és illegális más országok területének elcsatolása is. Hozzátette, hogy politikai megoldást kell találni, nyitva kell tartani az ajtót a diplomáciának, a harcokat Oroszország és Ukrajna között le kell állítani.
Emlékeztetett az ENSZ korábbi határozatára, amely szerint az orosz hadseregnek vissza kell vonulnia Oroszország nemzetközileg elismert határai mögé. A közgyűlési elnök kijelentette: az úgynevezett népszavazások nem nevezhetők az emberek akaratának az érintett régiókban.
A szerdán elfogadott ENSZ-határozat kimondja Ukrajna területi sérthetetlenségét, és felszólítja a világ országait arra, hogy tartózkodjanak elismerni az Oroszország által szervezett úgynevezett népszavazások eredményét.
Forrás: MTI