A belga kormány, korábbi határozatával ellentétben - amely szerint 2025-ig fokozatosan lekapcsolták volna az országban működő atomerőműveket-, két atomreaktora, a Doel 4 és a Tihange 3 élettartamának tízéves meghosszabbítása mellett döntött - tájékoztatott a belga sajtó hétfőn.

A 2003-ben hozott eredeti kormánydöntés értelmében 2025-ig bezárták volna az összes nukleáris reaktort az országban. A jogszabály szerint 40 évi használat után minden reaktort végleg le kell állítani, újakat pedig tilos építeni.   

A friss kormánydöntés értelmében, tekintettel a geopolitikai feszültségekre és az erős függésre a fosszilis tüzelőanyagoktól - amelyek, mint írták, az energiaárak jelenlegi, jelentős ingadozását okozza -, a két reaktor 2 Gigawatt kapacitással tíz évig működik tovább.   

Közölték továbbá: Belgium fenntartja a kutatásokat és a befektetéseket az új atomenergia-technológiákba, valamint számos intézkedés révén felgyorsítja a megújuló energiákra történő átállást, különösen a szél-, a hidrogén- és napenergia területén, 1,16 milliárd eurós beruházással. A korábbi döntésnek megfelelően Belgium legkevesebb 100 millió eurót fektet a jövő atomenergiájának kutatásába, különös tekintettel a kisebb moduláris reaktorokra (SMR).   

Belgium energiaellátásának 90 százaléka külföldről származik. A felhasznált kőolaj 30 százalékát, az urán 25 százalékát és a földgáz legkevesebb 6 százalékát Oroszországból importálja.   

Belgium két atomerőművében hét reaktor működik. A francia tulajdonú Engie áramszolgáltató az ország keleti felében, Tihange mellett, valamint Észak-Belgiumban, Doel közelében üzemeltet erőműveket. Korábbi tervek szerint a doeli 3-as blokkot 2022-ben, a tihange-i 2-es blokkot 2023-ban tervezték végleg leállítani, a többi reaktort pedig 2025-ben kapcsolták volna le. A nukleáris energia jelenleg Belgium energiaellátásának mintegy 40 százalékát biztosítja.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 456 559 megtekintés

Videó: 51 277 044 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7346882

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh