Magyarország megerősítette elkötelezettségét a Déli Áramlat megépítése mellett, a gázvezeték európai szakaszával megteremti az országok között eddig hiányzó összeköttetéseket, és hozzájárul az egész közép-európai régió ellátásbiztonságának erősítéséhez.

A magyar kormány kiemelt jelentőséget tulajdonít a beruházás megvalósításának, hiszen a projektnek az energiapiacok fellendítésén túl a megtermelt GDP és a foglalkoztatás növelése révén fontos szerepe lehet a gazdasági válság hatásainak enyhítésében is - fejtette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a South Stream: The Evolution of a Pipeline című konferenciát megnyitó beszédében hétfőn Budapesten.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a korlátozott infrastrukturális összeköttetések miatt más közép-európai országokhoz hasonlóan Magyarország számára is nagy kockázatot jelentenek a földgázszállítás időszakos fennakadásai. A magyar kormány ezért határozottan állást foglal a nemzeti mozgásteret korlátozó helyzet változtatása mellett. Az Országgyűlés által elfogadott Nemzeti Energiastratégia minden olyan kezdeményezést támogat, amely hozzájárul a szállítási források és útvonalak számának bővítéséhez.

"A Déli Áramlat kiépítésének terve egyedülálló a számos, hasonló célokat kitűző ötlet között az erőteljes politikai támogatást és a résztvevő vállalatok elkötelezettségét tekintve is. Örömmel állapítom meg, hogy a gázvezeték magyarországi szakaszának előkészítése jó ütemben halad. A projektet a magyar kormány a kivitelezés felgyorsítása érdekében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította" - mondta el Németh Lászlóné.

A fejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy Oroszország az energiaügyek területén továbbra is kiemelt stratégiai partner, Magyarország arányait tekintve az orosz földgáz legnagyobb felvevőpiaca Közép-Európában. A földgáz tiszta hagyományos energiaforrásként a klímaváltozás elleni küzdelem jelentős eszköze lesz a következő évtizedekben. A Déli Áramlat projekt lehetőséget teremt a fizikai akadályok leküzdéséhez és a magas szintű környezetvédelmi, biztonsági előírásoknak való megfeleléshez szükséges tudás, szakértelem és technológia átadására, megosztására is.

A tárcavezető közös munkára hívott fel a projekt megvalósítása előtt álló akadályok mielőbbi együttes elhárítása, a mindenki számára elfogadható, az uniós energiapolitikához illeszkedő megoldás kidolgozása és egy szoros, tartós partnerség kialakítása érdekében.

Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár az Európai Unió mielőbbi bekapcsolódását sürgette az Oroszországgal halaszthatatlanul lefolytatandó energetikai témájú egyeztetésekbe. Elmondta: Közép-Európának azonnali megoldásra van szüksége az ellátásbiztonság növelése érdekében. A tervezett nemzetközi infrastruktúra-fejlesztésekkel versenyképes méretű gázpiac jöhet létre a régióban. A transzparencia növelése csökkentheti a gázpiac fejlesztési lemaradását a villamos energia piaccal szemben.

A Déli Áramlat konferenciasorozat budapesti állomásán Szófia, Belgrád, Milánó és Ljubljana után ötödször találkoztak az érintett országok kormányzatainak, energetikai szektorainak és tudományos életének képviselői. A találkozón felszólalt Anatolij Janovszkij orosz energiaügyi miniszterhelyettes, a záróbeszédet a korábbi spanyol miniszterelnök, José María Aznar tartotta.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 213 megtekintés

Videó: 52 655 180 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535214

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh