A nemzetgazdasági miniszternek, a belügyminiszternek és a Miniszterelnökséget vezető miniszternek adott feladatot a kormány a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya, a tb-kártya és az útlevél szerepét fokozatosan átvevő e-kártya megvalósításával kapcsolatban a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat értelmében.

Eszerint a nemzetgazdasági miniszternek július 1-ig gondoskodnia kell az e-kártyával kapcsolatos feladatok megvalósításához szükséges 3,4 milliárd forint biztosításáról az idei költségvetés terhére. Ezen felül biztosítania kell hogy a Belügyminisztérium kerete 2016-tól tartós jelleggel 2,1 milliárd forinttal, a Miniszterelnökség előirányzata pedig 310 millió forinttal növekedjen.

A belügyminiszter feladata, hogy a közbeszerzési eljárások megindítása érdekében 2015. június 15-ig pénzügyi fedezetigazolást bocsásson ki.

Szintén a belügyminiszter feladata, hogy szeptember 15-ig készüljön elemzés és pénzügyi tervezés, miként lehet a kormányablakokon kívüli e-kártya elfogadóhelyeket létrehozni, valamint a kormányzati hitelesítés szolgáltatást (GovCA) kiterjeszteni. Ezen terv alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladata, hogy a 2014–2020 programozási időszak európai uniós forrásaiból 2015. október 15-ével bezárólag biztosítsa a szükséges összeget.

A kormányhatározat szerint 2016. január 1-ig a belügyminiszter felelőssége az elektronikus személyazonosító igazolvány létrehozásához, bevezetéséhez és infrastruktúrájának kialakításához szükséges lépések megtétele.

Végül pedig a belügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter a felelős azért, hogy az elektronikus személyazonosító igazolvány 2016. július 1-től a kormányablakokban elektronikus azonosításra használható legyen.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter május 14-én jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében felmenő rendszerben bevezetik be az új okmányt, amely összevonja a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a tb-kártyát és az útlevelet, kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybe vételével és akár diákigazolványként is funkcionálhat. Az e-kártya alkalmas lesz elektronikus ügyintézésre, elektronikus aláírásra.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 413 megtekintés

Videó: 52 648 681 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534473

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh