http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/718-150-ezer-forinttal-tamogathat-2012-ben-a-kormany#sigProId83fc971d50
2011 végén a kormány újabb pályázatot írt ki az Új Széchenyi Terv keretében, azzal a céllal, hogy a társasházak és lakásszövetkezetek, illetve bérházak kéményeit biztonságosabbá tegyék.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által 700 millió forint keretösszegben meghirdetett pályázaton lakásonként 150 ezer forintot lehet igényelni.
A pályázaton olyan felújítási munkálatokra kérhető támogatás, melyek célja a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a gyűjtőkéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba, illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása.
A többlakásos lakóépületekben üzemelő, fűtő- vagy vízmelegítő-berendezések égéstermékeit elvezető egycsatornás gyűjtőkémények biztonságtechnikai korszerűsítésére lakásonként 150 ezer forintot lehet igényelni, mely azonban az felújítási összköltségnek csupán 40%-a lehet.
A pályázatra a társasházak és lakásszövetkezetek, valamint a helyi önkormányzatok jelentkezhetnek 2011. december 5. és 2012. június 30. között, illetve a keret kimerüléséig.
A támogatás kizárólag a lakáscélú helyiségek égéstermékeinek biztonságos kivezetését célozhatja, illetve a felújítás munkálatainak költségeire igényelhető. A támogatás átadása utófinanszírozás formájában történik, és nem kell visszatéríteni.
A pályázatot nem lehet benyújtani postai úton, kizárólag elektronikusan, a pályázat honlapján keresztül. Ugyanitt emellett minden szükséges információ megtalálható a pályázatról.
Forrás: femina.hu