A virtuális valóságra épülő számítógépes játékok enyhíthetik a fantom végtagfájdalomtól szenvedők tüneteit - derült ki a göteborgi Chalmers Műszaki Egyetem kutatóinak új tanulmányából.

A szakemberek végtag-amputáción átesett személyeket vontak be a vizsgálatukba. A 14 résztvevő olyan számítógépes játékokat próbált ki, amelyekben egy virtuális kar mozgatásával hajtottak végre különböző feladatokat, például autót vezettek - írja a The Local című svéd hírportál.

A páciensek látták magukat a képernyőn az amputált végtagjuk helyén lévő virtuális karral, amelyet saját maguk tudtak irányítani. A módszer révén az alanyok újra aktivizálták azokat az agyi területeket, amelyekkel egykor az igazi karjukat mozgatták.

Tizenkét alkalom után a résztvevők jelentős fájdalomcsökkenésről számoltak be. A The Lancet című folyóiratban közölt tanulmány szerint a fájdalom időtartama, gyakorisága és intenzitása csaknem 50 százalékkal csökkent.   

"Ez rendkívül bíztató eredmény, tekintve, hogy ezek a páciensnek már négy másik kezelést is kipróbáltak, teljesen eredménytelenül" - mondta a vizsgálatot vezető Max Ortiz Catalan, az egyetem munkatársa.

Hozzátette: "azt tapasztaltuk, hogy a fájdalom folyamatosan csökkent, még az utolsó kezeléssel is. Ez pedig azt sugallja, hogy további kezelésekkel még ennél is jobb eredményeket lehet elérni, mivel a fájdalom enyhülése nem áll meg".

A karjukat vagy lábukat elvesztő emberek gyakran érzik úgy - akár még évekkel a műtét után is -, mintha az amputált végtagjuk még mindig meglenne.

A fantom végtagfájdalom akkor jelentkezik, amikor az amputáció helyén lévő idegvégződések továbbra is fájdalomról küldenek jeleket az agynak, amely ezért azt hiszi, hogy az adott végtag még mindig megvan. A fantomfájdalom jelentősen ronthatja az életminőséget és a mentális egészséget.

Forrás: MTI / thelancet.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 119 590 megtekintés

Videó: 52 640 876 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534054

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh