Ezt a képet vázolja fel egy brit előrejelzés a szigetországot illetően, ám gyakorlatilag mindenhol gyorsan terjednek az e-kereskedelmi szolgáltatások, amelyek a néhány utolsó megmaradt negatívumot igyekeznek a lehető legjobban kiszűrni, illetve orvosolni. A vásárlásnál immár virtuális fizetőeszközt is választhatunk, a kiszállítás akár napon belül is megtörténik, bár itthon azért még érezhető némi vonakodás a potenciális szereplők részéről - az illetékes hatóságot pedig természetesen a forgalmi adóval történő trükközés érdekli leginkább.

A brit Centre for Retail Research (CRR) a napokban tette közzé előrejelzését a kereskedelmi szektorban megfigyelhető főbb trendek várható alakulásával kapcsolatban. Az egészen 2018-ig előreszaladó anyagban arról olvashatunk, hogy a szigetországban a hagyományos fizikai jelenléttel operáló szereplők akár egyötöde eltűnhet az elkövetkező években, amit elsősorban a webes vásárlások, vagyis az e-kereskedelem további gyors terjedésével magyaráznak. Ez utóbbi a nagyobb kényelem és a gyorsaság miatt tűnhet előnyösebb választásnak, különösen akkor, ha hatékonyan szeretnénk válogatni a kedvezményes ajánlatok között.

A hagyományos kereskedelmi egységek 20 százalékának eltűnése ezen 5 éves időszak alatt 62 ezerrel csökkenti majd a vásárlók számára elérhető boltok számát, ez pedig 316 ezer munkahely megszűnésével járhat. Az első körben leginkább a gyógyszertárak, valamint az egészségügyi és szépségápolási termékekkel foglalkozó üzletek tünedeznek majd el a legnagyobb arányban, ezt követően pedig a zenei kiadványokkal, könyvekkel, valamint ajándéktárgyakkal operáló boltok következnek. Ezalatt az Egyesült Királyságban megduplázódik a webes vásárlások aránya, ez elérheti akár a 22 százalékot is, a hagyományos szereplők közül pedig egyre kevesebben engedhetik majd meg maguknak a további üzemelést.

A webes szféra előretörését jól mutatja a PayPal forgalmának alakulása. Saját év eleji előrejelzésüket a mobil eszközökön lebonyolított tranzakciókkal kapcsolatban tavaly 40 százalékkal haladták meg, ennek volumene pedig elérte a 14 milliárd dollárt. 2012 során percenként 5200 átutalást kezeltek, míg az aktív felhasználók száma elérte a 123 millió főt, ami 15 százalékos bővülést jelentett. Igaz, a cég a meglévő fizikai árusítóhelyekre is igyekszik kiterjeszteni befolyását, ám a fő vonalat továbbra is a web és az e-kereskedelem jelenti.

A webboltok területét a mindenki által jól ismert Amazon igyekszik ismét megújítani, mégpedig az egyelőre az Egyesült Államokban elérhető napon belüli kiszállítással. A cég idén több országban, így többek között végre hazánkban is megjelenik, miközben saját virtuális fizetőeszközt is bevezetnek, elsősorban az alkalmazások, a játékok, valamint a játékokon belüli további tartalmak megvásárlásának megkönnyítése érdekében. A nagy rivális Google ezalatt elsősorban a szállítás terén szeretné bepótolni lemaradását, így a kínálat kibővítése mellett a Play portálon a Shopping Express szolgáltatás révén lesz lehetőség a megrendelt termékek gyors beszerzésére. Van is mire gyúrniuk, hiszen a piackutató cégek jóslatai szerint 2013 és 2017 között a tengerentúlon évente 10 százalékkal, Európában pedig évi 10,5 százalékkal bővül majd ez a piac.

Érdemes megjegyezni, hogy az európai felhasználók eltérő módon viszonyulnak az egyre népszerűbb mobil eszközökhöz, mint amerikai társaik. Bár mi több ilyen készülékkel rendelkezünk, az internetelérést már ritkábban, kevesebb helyen vesszük igénybe, amelyet a szakemberek a számos eltérő európai előfizetés meglétével, az itt található kavalkáddal magyaráznak. Leginkább ez tart vissza minket attól, hogy kihasználjuk a bárhol és bármikor elérhető internetben rejlő előnyöket, ami egyben a webes vásárlások terjedésére is kihat.

Itthon azért nem nagyon kell panaszkodnunk az e-kereskedelem helyzetét illetően, ahogy ezt már tavaly decemberben, az év végi adatok alapján láthattuk. 2012-ben 1,6 millióan vásároltunk legalább egyszer online módon, a forgalom pedig megközelítette a 180 milliárd forintot. Egyre többen tájékozódnak az interneten az aktuális árakról, az esetleges kedvezményekről, illetve más vásárlók véleményéről. Itt egyébként a ruházati cikkek vezetnek a könyvek és újságok előtt, a harmadik helyen a menet- és belépőjegyek, valamint a szállodai foglalások, a negyediken pedig a számítógépes játékok állnak, míg a mobiltelefonok csak az ötödik helyre voltak jók.

Legalább ilyen fontos, hogy a magyar vásárlók a hazai online boltokat részesítik előnyben, bár a kisvállalatok jó része még mindig vonakodik a webes értékesítéstől - annak ellenére, hogy a legtöbb szereplő számára ez egyértelműen kedvező lépésnek bizonyult. Komoly fenyegetésként jelenik meg ezen a területen a Tesco és a CBA webshopja, bár a jól bejáratott online üzleteknek sokak szerint nincs igazán mitől tartaniuk, hiszen az új szereplők nyilván nem fognak minden téren azonnal életképes konkurenciát nyújtani.

Az adóhatóság (mostani nevén NAV) elsősorban a forgalmi adóval való visszaélés, illetve trükközés miatt aggódik, hiszen az online kereskedelemben ez viszonylag könnyen megvalósítható. A külföldön bejegyzett boltok az ottani, alacsonyabb ÁFA-t kalkulálják be a végleges árba, ezzel pedig lehetetlen helyzetbe hozzák a hazai riválisokat, miközben valójában mindkét csoport magyar vállalkozókat takar. A hatóság saját oldalán el is ismeri, hogy helyzetük a nehéz ellenőrizhetőség miatt igencsak bonyolult, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik munka mellett, otthon bonyolítják le saját boltjaik üzemeltetését - van mit bepótolnunk tehát, hogy az egyébként gyorsan növekvő szektor megfelelő arányban vegye ki részét a közteherviselésből.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 048 megtekintés

Videó: 52 648 395 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534465

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh