Március 5-én tartják Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című darabjának bemutatóját a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ). A produkciót a Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas Zsótér Sándor rendezi, aki először dolgozik a mecsekaljai teátrumban.

Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a pécsi színházbarátok a mostani debütálás ellenére már találkozhattak a direktor munkáival, ugyanis a korábbi években több, díjakat is nyert rendezése is megvalósult a megyeszékhelyen az országos színházi találkozó jóvoltából.     Dosztojevszkij az emberi lélek bonyolultságát, mélységeit és ellentmondásait kiválóan ábrázoló világhírű története egy brutális gyilkosságról és az azt követő nyomozásról szól.    

A mű arra a kérdésre keresi a választ, miszerint van-e olyan élethelyzet, amelyben az emberölés megoldás lehet? A válasz hiába a nyilvánvaló nem, Raszkolnyikov elköveti a bűntettet, melyet hiába bán meg, a tettét követő lázálmai, hallucinációi szolgálnak büntetéséül - írják az ismertetőben.    

A közlemény szerint a pécsi bemutató érdekessége, hogy a színpadi szöveget - Görög Imre és G. Beke Margit fordítását használva - maga a rendező írta, emellett két vendégművész is szerepet kap a pécsi produkcióban.    

Lelkes Botondot, az SZFE színművész szakos egyetemi hallgatóját Raszkolnyikov szerepében, míg a Katona József Színházból, a Krétakör Társulatból és a Nemzeti Színházból emlékezetes alakításai és rendezései révén jól ismert, Jászai Mari-díjas Rába Rolandot Szvidrigajlov és Porfirij szerepében láthatja a közönség. A díszlet Ambrus Mária Jászai Mari-díjas díszlettervező munkája, a jelmezeket pedig a szintén Jászai Mari-díjas Benedek Mari tervezte.    

A darabot - amelyről további részletek a pnsz.hu oldalon olvashatók - márciusban a bemuatón kívül további két alkalommal tekintheti meg a publikum a pécsi teátrum nagyszínpadán.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 585 megtekintés

Videó: 52 646 106 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534364

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh