http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/4724-devizahitelek-meg-a-heten-elkeszul-a-kormany-torvenyjavaslata#sigProIdb63ef72a7f
A kormány még a héten benyújtja az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely a Kúria jogegységi döntésének megállapításait illeszti be a jogrendbe - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülés szünetében tartott tájékoztatón.
Hozzátette, hogy a devizahitelesek helyzetének rendezésében kétlépcsős lesz a törvényalkotás. A kormány álláspontja szerint a "becsapott ügyfelek" részére az összes törvénytelenül elvett pénzt vissza kell fizetniük a bankoknak - mondta Varga Mihály. A rendezés kiterjed valamennyi devizaalapú hitel- és kölcsönszerződésre, valamint a pénzügyi lízingszerződésekre is, illetve az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó hitel- kölcsön és pénzügyi lízingszerződésekre.
A devizahiteleseket ért tényleges veszteségek elszámolása a második lépcsőben történik, arra szeptemberben tesz majd javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium, egyeztetve a Magyar Bankszövetséggel, és bizonyos kérdésekben a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB).
A kormány szerint az árfolyamrés kérdése viszonylag gyorsan rendezhető, mivel a Kúria kimondta, hogy az MNB hivatalos középárfolyamát kellett volna alkalmazniuk a bankoknak - mondta.
A kabinet javaslatot tesz az elévülés kérdésének világos meghatározására is, amelyről már bankszövetség vezetőit is tájékoztatta. A kormány álláspontja szerint amíg a szerződés hatályban van, addig élő jogviszonyról van szó, elévülés csak a jogviszony lezárulta után indulhat el; ezt rögzíteni fogják a törvényben.
Varga Mihály a szerződések tisztességtelenségének kérdésével kapcsolatban jelezte: meg kell hagyni a lehetőséget mind az ügyfelek, mind a pénzintézetek számára arra, hogy bírósági úton mondják ki, a szerződés tisztességtelen vagy tisztességes volt-e. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a Kúria, június 16-i jogegységi döntésében 7 alapelvet határozott meg, ami ahhoz szükséges, hogy egy szerződés tisztességességét ki lehessen mondani. Ezek az egyértelmű és érthető megfogalmazás elve, a tételes meghatározás elve, az objektivitás elve, a ténylegesség és arányosság, az átláthatóság, valamint a felmondhatóság és a szimmetria elve. "Én azt vélelmezem, hogy nagyon kevés olyan devizahitel szerződés lehet, amely mind a hét elvárásnak megfelel" - fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.
Kitért arra is: javaslatokat tesznek arra, hogy a tisztességesség vagy tisztességtelenség kimondására irányuló peres eljárásoknál milyen határidőket kell betartani. A kormány álláspontja szerint ez nem lehet nagyon hosszú: abban bíznak, hogy a bírósági döntések legkésőbb október végére megszületnek - emelte ki Varga Mihály. A Kúria június 16-i jogegységi döntésében kimondta: a devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető, az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött.
Forrás: MTI