Moszkva kategorikusan ellenzi az ENSZ Biztonsági Tanácsa négy nyugati tagállama által javasolt, Damaszkusznak ultimátumot szabó határozattervezetet, és azt meg fogja vétózni - közölte csütörtökön Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes.

Az orosz diplomata szerint a céljával ellenkező hatást válthat ki az, hogy az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország az ENSZ szíriai megfigyelőcsoportja küldetésének meghosszabbítását összekötné a világszervezet Alapokmányának VII. fejezetére utalással.

Ennek alapján diplomáciai és gazdasági szankciókat vezetnének be, és katonai intervenciót is kilátásba helyeznének abban az esetben, ha a szíriai kormányzat tíznapos határidőn belül nem hagyna fel a nehézfegyverek alkalmazásával.

Az említett fejezet életbe léptetését szorgalmazta szerdán Moszkvában az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanács is, amely szerint az ENSZ-nek akár fegyveres eszközökkel is, de be kellene avatkoznia a szíriai konfliktus megoldásába.

Gatyilov szerint ezzel a határozattal automatikusan "eltemetnék" az ENSZ-missziót. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyugati BT-tagállamok terve kiegyensúlyozatlan, mert csak a szíriai kormányzat kötelezettségvállalásainak teljesítését írja elő, és egy szó sem esik benne az ellenzék kötelezettségeiről.

"Ezért azt gondoljuk, hogy a határozattervezet nem felel meg sem a genfi nyilatkozat szellemiségének, sem Kofi Annan béketerve tartalmának, és számunkra elfogadhatatlan" - mondta.

A Ria Novosztyi hírügynökség emlékeztet arra, hogy Moszkva olyan határozattervezetet dolgozott ki az ENSZ BT számára, amely a szíriai megfigyelők mandátumát három hónappal hosszabbítaná meg. Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint szükség van a megfigyelők munkájára, mert távozásuk esetén nehezebb lenne a békés politikai rendezésre való áttérés.

Az ENSZ Alapokmánya VII. fejezete szabályozza a béke veszélyeztetése, a béke megszegése és támadó cselekmények esetén való eljárást.

Ennek 41. cikkelye szerint a fegyveres erők felhasználásával nem járó rendszabályoknak tekinthetőek a gazdasági kapcsolatok, a vasúti, tengeri, légi, postai, távírói, rádió és egyéb forgalom teljes vagy részleges felfüggesztése, valamint a diplomáciai kapcsolatok megszakítása.

A 42. cikkely azonban kimondja: "Ha a Biztonsági Tanács úgy találja, hogy a 41. cikkelyben említett rendszabályok elégtelenek, vagy elégteleneknek bizonyulnak, úgy légi, tengeri és szárazföldi fegyveres erők felhasználásával olyan műveleteket foganatosíthat, amelyeket a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához vagy helyreállításához szükségesnek ítél. Ezek a műveletek az Egyesült Nemzetek tagjainak légi, tengeri és szárazföldi hadereje által foganatosított felvonulásából, zárlatból (blokád) vagy egyéb műveletekből is állhatnak".

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 044 megtekintés

Videó: 52 651 957 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534937

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh