Megrendezésre került a IV. Kolbásztöltő verseny
A negyedik alkalommal megrendezett verseny már annyira kinőtte magát, hogy a városi sportcsarnokban kapott helyt. Az eseményről készült összeállításunk itt megtekinthető (Szarka Elemér, Fóris Zoltán, Polics József, Papp Attila, Pichler József, Musitz Béla, Dr.Hoppál Péter).
- << Csaba és Én - A választásokról
- Pécsett új tiszteletbeli német konzult iktattak be. (Gerner Zsuzsanna, Matei I Hoffmann) >>
Hasonló videók
Újabb versenysikerek az egykori Kazinczy iskolában
A Baranya Megyei SZC Komlói Technikum, Szakképző Iskola régi nevéhez híven, Kazinczy Ferenc munkásságának emlékére harminc éve rendezi meg a Szép Magyar Beszéd verseny megyei fordulóját. Ezen a szépkiejtési versenyen Baranya megyei középiskolák 9-12. évfolyamos diákjai versenyeznek. - A tavalyi sikerek után büszkék vagyunk, hogy idén is a diákjaink Baranya megye legszebben beszélő tanulói. A tavaly elmaradt döntő miatt kétszeresen is megérdemlik, hogy szerepelhessenek, és képviselhessék megyénket az országos döntőn - mondta el Jankóné Borostyán Gabriella igazgatóhelyettes. (Jankóné Borostyán Gabriella)
Az Év Múzeuma 2020 díjért volt versenyben a helyi múzeum
Két kategóriában lehetett pályázni Az Év Múzeuma címre. Városunk intézménye a "kis múzeumok" kategóriában adta be pályázatát, az első kör után el is nyerte a 2020 Az Év Múzeuma jelöltje címet. Augusztusban érkeztek Komlóra a bíráló bizottság tagjai személyes látogatásra. Végül a hat kis múzeumból a budaörsi intézmény nyert. (Steinerbrunner Győzőné)
Pénz hét és szépkiejtési verseny zajlott a szakgimnáziumban
Három évtizedes hagyományra tekint vissza országosan a szépkiejtési verseny. Célja, megszerettetni a felnövekvő nemzedékkel anyanyelvünket. Innen országos döntőbe juthatnak a legjobbak, ahol Kazinczy-díjat lehet szerezni. A pénz hét a megfelelő pénzügyi gondolkodásra hívja fel a figyelmet általános iskolásoknak. (Jankóné Borostyán Gabriella, Kovács Nóra)
X. Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztivál-Komló
Szarka Elemér szerint folyamatosan fejlődik, változik a fesztivál, ami idén is hatalmas sikert aratott. Kiemelt támogatók mellett jövőre pályázati pénzekre is számít a főrendező. Sikerült mikrofonvégre kapni számos közéleti személyiséget, fellépőt, zsűrit és lelkes töltögetőt. A hangulatra most sem lehetett panasz. (Szarka Elemér, Ferenczy Tamás, Polgár Péter, Szabó Géza, Pichler József, Hoppál Péter, Szakács László, Polics József, DJ Dominique, Kerpel-Fronius Gábor)
DJ Dominique is fellép a X. Kolbásztöltő fesztiválon (Szarka Elemér)
A rendezvény előkészületeinek finisében Szarka Elemér bizakodóan számol be a jubileumi eseményről. Minden előkészítve várja a városlakókat, hogy ismét egy jót mulassanak. Egész napos kikapcsolódásra, jóízű beszélgetésekre és táncolásra lesz lehetőség az ingyenes fesztiválon.
Kiállítás nyílt a korábbi kolbásztöltő fesztiválok anyagaiból
Az első kilenc kolbásztöltő fesztiválnak állít emléket a könyvtár aulájában látható kiállítás írásos anyagokkal, relikviákkal. Musitz Béla ötlete alapján a tizennyolc csapattal induló első verseny igencsak kinőtte magát. Jelenleg 110 csapat verseng a számos díjért, hét országból érkeztek versenyzők. Díszvendégekből sincs hiány, minden évben népszerű színészek örvendeztetik a komlóiakat. (Szarka Elemér, Fóris Zoltán)
Sikeresen szerepel a komlói aerobikos fiú
Az elmúlt öt évben hatalmasat fejlődött ez a szakág, amit érdemes már óvodás korban elkezdeni. Fiúk ritkábban szerepelnek ebben a sportágban, pedig a vegyes páros a legszebb. Zétény már nagyon kis korában szeretett zenére ugrálni, édesanyja ezek után találta meg neki ezt a sportágat. (Stranszky Nikolett, Csatáry Kinga, Imre Zétény)
Békési Márk súlyemelő volt a vendégünk
Erőemelő országos bajnokságon első helyezést ért el Márk a 93 kilós kategóriában. A felkészülés mozzanatait, a nagy nap eseményeit taglalja a versenyző. A jövőben edzői tervei is vannak a fiatalembernek.
Szakmai versenyen szerepeltek sikeresen a komlói tűzoltók
Komlón rendezték idén szakmai versenyüket a tűzoltók. Négy állomáson mérték össze az erejüket a csapatok. Elméleti és gyakorlati felkészültséget is igényelt a gyakorlat. A feladatok a mindennapi életből vett szituációk voltak. (László János)
Most olvasott hírek
Most nézett videók
A nap legolvasottabb hírei
- A Lockheed Martin leszállította az eddigi legerősebb lézerfegyvert
- A hullámokat elektromossággá alakító bójákat mutattak be
- A biológia inspirálta az új vízalapú áramkört, amely átalakíthatja a számítástechnikát
- Stoltenberg: a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sarkvidéken
- Franciaországban árcsökkentéssel buzdítják a lakosságot az energiatakarékosságra
- MÁR CSAK KÉT HÉT a Covid-járvány valódi története – film. Feltétlen nézd meg!