Külföldön is nagy a kereslet a minőségi magyar gomba iránt, a jelenlegi termés duplájára is igény lenne az exportpiacon, de ehhez komoly technológiai fejlesztések szükségesek - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a magyarországi gombatermesztés a 2008-as 18 ezer tonnáról több mint 30 ezer tonnára nőtt; a megtermelt gomba 90 százaléka csiperke, 7-8 százaléka laskagomba, ezek csaknem 60 százaléka exportra megy. A NAK szerint a magyar termesztés a belföldi igényeket kielégíti, de az exportigény miatt akár a duplájára is lehetne növelni. Ennek elősegítésére a Vidékfejlesztési Programban már indultak fejlesztések, ugyanakkor minél több gazdaságnak javasolt átállnia a növényházi termesztésre, ami sokkal nagyobb hozammal jár a pincés termesztésnél, viszont komoly beruházást igényel.

A forgalomba kerülő csiperke 75 százaléka frissáru, 25 százaléka konzerv. Frissáruként a csiperke és a laska mellett jóval kisebb mennyiségben többek között a shiitake gomba kapható még. Magyarországon 10-15 nagyobb és 250 kisebb gombatermelőt tartanak nyilván, az ágazat mintegy 4500 embert foglalkoztat.   

A legtöbb csiperkegombát Pest, Heves és Bács-Kiskun megyében termesztik, exportra a legtöbb csiperke Ausztriába és Romániába kerül. Régi, tradicionális termőterület Budafok-Budatétény és Kőbánya, ahol a pincerendszer kiválóan alkalmas gombatermesztésre, valamint Győr és Eger. Laskából a belföldi piacon a nagy kalapú, sötét színű a kedvelt, amelynek legnagyobb termőhelye Kecskemét.   

Az egy főre jutó gombafogyasztás Magyarországon alacsony, 1-1,5 kilogramm évente, de az elmúlt egy-két évben lassú növekedést mutat - közölte a NAK. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) közelmúltban megjelent agrárpiaci jelentése szerint tavaly 8,29 ezer tonna csiperkegomba került a külpiacokra, szemben a 290 tonna importtal. A jelentésből kiderül az is, hogy a Budapesti Nagybani Piacon a gomba termelői ára 2018 első negyvenegy hetében emelkedett az előző évihez képest: a csiperkegombát 6 százalékkal magasabban, kilogrammonként 485 forintos, a laskagombát pedig 1 százalékkal magasabban, kilogrammonként 630 forintos áron kínálták.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 976 megtekintés

Videó: 52 650 540 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534605

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh