India különböző arcait mutatja be a Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező fotóiból csütörtökön nyílt kiállítás a Budavári Önkormányzat TÉR-KÉP Galériájában.

A tárlaton látható 83 kép a művész több évtizedes munkájának eredménye, hiszen Sára Sándor India visszajáró vendége volt - olvasható az önkormányzat MTI-hez eljuttatott közleményében.   

A rendező portrékon, tájképeken és eseményfotókon keresztül mutatja be az indiai emberek mindennapjait. A színes képeken nagy hangsúlyt kap a vallás, a szegénység és a család. Sára Sándor kereste azokat a helyeket, ahol sok ember gyűlt össze, templomok környékén, rituális fürdések helyszínein előszeretettel fotózott.   

A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett magyar operatőr, filmrendező pályáját dokumentumfilmekkel kezdte, majd a hatvanas és a hetvenes években egyéni látásmódjával hozzájárult a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez.   

A kiállítás ideje alatt filmvetítéssel és indiai esttel is várják az érdeklődőket. Február 27-én Sára Sándor Amrita Sher-Gil magyar származású indiai festőművészről készült dokumentumfilmjét vetítik le a Galériában, majd Keserü Katalin művészettörténész beszél az alkotóról, valamint Magyarország és India művészeti kapcsolatáról. Március 6-án pedig Somi Panni és a Sivasakti Kalánanda táncszínház bemutatója színesíti a kiállítást.   

A tárlat március 23-ig látható a TÉR-KÉP Galériában.

Forrás: MTI

Fotók: Fűrjes Viktória

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 152 567 megtekintés

Videó: 52 668 604 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535947

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh