Rekordösszeg, mintegy 220 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampánya, a Jónak lenni jó javára, amelynek idei kedvezményezettje a koraszülöttek mentését és szállítását 30 éve végző Peter Cerny Alapítvány - mondta el Siklósi Beatrix projektvezető, az M5 kulturális csatorna igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorának közös interjújában.

Az adományvonal még él és fontos az összegyűlt adomány nagysága, mivel a Peter Cerny Alapítvány minden szempontból megújulás elé néz - jegyezte meg. Hozzátette: vasárnap estig csak telefonhívások által 60 millió forint gyűlt össze, egy hívás 500 forintot támogatást jelent - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy köszöni az árverésre bocsájtott tárgyak licitálóinak a támogatást és a közmédia munkatársainak a munkáját.   

Siklósi Beatrix felidézte, hogy vasárnap a közmédia műsorvezetői telefonon is fogadták a felajánlásokat, a beszélgetések során kiderült, hogy az adakozók közül sokan maguk is koraszülöttek voltak vagy a gyerekeik azok, így közvetlenül is érintve érezték magukat a témában.   

A műsorban elhangzott, hogy az ügyért folytatott gyűjtés nem ér véget, a felajánlásokat továbbra is várják: a 13600-as számon a 04-es mellék megadásával vagy a 13600-as számra a 04-es kóddal küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a koraszülöttek mentését és szállítását 1989 óta végző Peter Cerny Alapítványt.

Év végéig megvásárolhatók azok a tárgyak, amelyek még nem keltek el, ezeket a mediaklikk.hu oldalon lehet megtekinteni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 641 megtekintés

Videó: 52 658 043 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535354

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh