Egyre nagyobb az igény a természetvédelmi területek megismerésére Magyarországon: egy kutatás szerint az emberek 75 százaléka aktív kikapcsolódásra vágyik, mert érdekli a természetjárás - közölte az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Rácz András kiemelte, hogy Magyarország tíz százaléka védett terület, de az ország területének harmada természetközeli állapotban maradt meg. Ez nagy nemzeti örökség, és mivel nem egybefüggő területről van szó, fenntartása, megóvása állandó munkát igényel - tette hozzá.  

Ismertette: jelenleg hétszáz ökoturisztikai létesítményt - például tanösvényt, erdei iskolát, tájházat, barlangot - tartanak nyilván, ahol évente 1,6 millió látogató fordul meg, és a különböző környezeti nevelési programokban körülbelül 200 ezer gyermek vesz részt.  

Az államtitkár beszélt arról is, hogy Mit jelent számodra a táj? címmel fotópályázatot hirdettek a 14-18 éves korosztálynak. A fiatalok november 8-ig pályázhatnak három képpel. A pályázat célja, hogy kivigye a gyerekeket a szabadba, és erősítse nemzeti identitásukat a lakókörnyezetük, tájegységek felfedezésével. A pályázaton a többi közt tárgynyereményeket, nemzeti parki belépőket, látogatási lehetőségeket lehet nyerni - mondta Rácz András.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 345 075 megtekintés

Videó: 51 215 247 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7332293

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh