Áprilisi indulása óta már több mint 2,2 milliószor jutottak a munkaerőpiaccal kapcsolatos hasznos információkhoz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat megújult hivatalos honlapjára kattintó vállalkozók és magánszemélyek - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A weboldalon jelenleg is közel kilencezer állásajánlat és összesen mintegy 50 milliárd forintos keretösszegű pályázati lehetőségek érhetők el.

A minisztérium csütörtöki közleménye szerint a honlap folyamatosan frissülő információkkal látja el a magyar munkaerőpiac szereplőit, naprakész tájékoztatást nyújt többek között a foglalkoztatáspolitikai intézkedésekről, támogatásokról és az igényelhető ellátásokról is. A portálra tavasz óta több mint 375 ezer új felhasználó jelentkezett be, a Gazdaságvédelmi akciótervben elindított munkahelyvédelmi programokat ismertető oldalakon mintegy 600 ezer látogatás történt.  

Bodó Sándor elmondta: "Az új oldal kialakításánál fontos szempont volt, hogy tartalmában, kinézetében és használhatóságában is megfeleljen a kor elvárásainak, átláthatóságra, egyszerűségre és a közérthetőségre törekedtünk. Az európai példákból kiindulva olyan oldalt hoztunk létre, amelynek célja nem pusztán az információk közzététele, hanem azok minél hatékonyabb átadása, eljuttatása a munkaerőpiac szereplőihez. Az itt megosztott tartalmakkal is a munkaalapú társadalom kiépítését, megerősítését támogatja a szakminisztérium."  

Az új oldal nemcsak asztali számítógépről, hanem mobilról és tabletről is felhasználóbarát módon érhető el, könnyű olvashatóság és egyszerű navigáció jellemzi. A honlapon részletesen megismerhetők a jelenlegi veszélyhelyzet kapcsán kialakított támogatási eszközök, az igénylésükhöz szükséges tájékoztatók, űrlapok. Önálló menüpontban böngészhetők a hazai munkaerőpiacot részletesen bemutató statisztikák, elemzések. A felhasználókat számos további eszköz segíti, ilyen például a térképes kereső az illetékes foglalkoztatási osztály megtalálásához, vagy az álláskeresési járadék várható összegét kiszámoló kalkulátor - részletezte az ITM közleménye.  

"Az állást keresők jelenleg közel 9 ezer munkalehetőséget érhetnek el a honlapon. A felületen összesen mintegy 50 milliárd forint tervezett keretösszeggel rendelkező pályázatok találhatók meg az ágazati bértámogatási programtól a munkásszállások létesítését vagy a kisgyermekes szülők képzését, elhelyezkedését támogató kiírásokig. A munka.hu más, koronavírussal is kapcsolatos központi információs oldalakhoz hasonlóan november 16-ától ingyenesen, adathasználat nélkül érhető el a Vodafone hálózatában" - tette hozzá az államtitkár.

Forrás: MTI / munka.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 027 megtekintés

Videó: 52 644 097 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534281

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh