http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/13804-husvet-edesseggyartok-a-tavalyinal-tobb-edesseg-fogy-iden-husvetkor#sigProIda2325c638f
A tavalyi 822 tonnánál néhány százalékkal több, mintegy 850 tonnás húsvéti szezonális édesség értékesítésére számítanak idén az előzetes adatok alapján az édességgyártók, és az árbevétel 3-4 százalékos emelkedésére - mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (Hunbisco) elnöke online kerekasztal-beszélgetésen kedden.
A húsvét árbevétele a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben 4 milliárd forint fölött alakult, tavaly ez drasztikusan visszaesett: 20-25 százalékkal 3,2 milliárd forintra. Az édességek piaca ugyanakkor stabil maradt 2020-ban, annak ellenére, hogy tavaly csaknem minden negyedik csokinyúl vagy tojás ottmaradt a boltok polcain - mondta.
A húsvéti szezonális édességek mennyisége a korábbi években az ezer tonnát is elérte, ez másfélszerese a Mikulás-szezonnak, amikor 600 tonna körül alakul a fogyasztás. A teljes, éves édességfogyasztásnak az 5 százalékát teszi ki a húsvéti - mondta.
A tapasztalataik szerint 40-40 százalék körüli részesedéssel a csokinyúl és a csokitojás a legnépszerűbb termék.
Némethné Szabó Alíz, a Metro Kereskedelmi Kft. édesség és cukrászati menedzsere elmondta: a szezonra a felkészülést a gyártók már tavaly november-decemberben elkezdték, az előzetes tervekhez képest jól állnak az értékesítési adatok alapján.
Idén a gyártók a tavalyihoz hasonló veszteséget már nem szenvednek el várhatóan a jobb felkészülés miatt, igaz jelentős bizonytalansággal kellett készülni a járvány harmadik hullámára. "Nem lesz rosszabb ez a szezon a tavalyinál" - tette hozzá.
A járványhelyzettől függetlenül a húsvéti szezonális édességek értékesítése évről-évre csökken, mert változnak a fogyasztói szokások. A tavalyi, lezárások miatti visszaesést kiárusításokkal próbálták mérsékelni, már hetekkel az ünnep előtt. Még így is jelentős készletek maradtak a gyártóknál a járvány első hulláma miatt - ismertette.
Kitért arra is, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a prémium és a speciális, "mentes" termékek iránt. Bíznak abban, hogy az idei karácsonyi szezonra már enyhül a vírushelyzet, és vissza lehet térni egyre inkább a normális életvitelhez.
Forrás: MTI