http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/13851-pedagoguskar-meltanyosan-kell-elbiralni-a-gyerekek-teljesitmenyet#sigProIdb9ad6c3534
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a mostani helyzetben méltányosan kell elbírálni a kisiskolások teljesítményét.
Horváth Péter hétfőn, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arra, hogy valószínűleg nem minden szülő engedi gyermekét részt venni az alsósok újraindult jelenléti oktatásában, azt válaszolta: a szülőknek lehetőségük van erre, és úgy gondolja, ha a hiányzások száma meghaladja a 250 órát, a tantestületnek akkor is engednie kell az osztályozóvizsgát.
"Azt gondolom, hogy most mindenkinek az a feladata, hogy méltányosan bírálja el ezeket a kérelmeket, méltányosan zárja le a gyermekeket, még akkor is, ha nem feltétlenül ugyanaz a teljesítmény lesz idén, mint az előző években" - fogalmazott az elnök.
Jelezte azt is, hogy ebben a korban még nagy veszélyt jelent a lemorzsolódás, és ha a tanároknak egyszerre kell figyelniük a jelenlévő és a távoli oktatást választó diákokra, akkor az nagyon leterhelné őket.
Egyelőre nincsenek adataik, mennyien dönthettek úgy, hogy gyermekük nem kezdi meg hétfőn a jelenléti oktatást - mondta.
Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha egy egész iskola minden diákja otthon marad, azt válaszolta, nem tudja pontosan, ilyenkor mi lesz a "menetrend", de rugalmas megoldásokat kell keresni, és nem "élezni" a konfliktusokat.
Forrás: MTI