Csaknem 3 éves tapasztalat után lassan letisztulnak a banki hitelezésekkel kapcsolatos jogi álláspontok úgy a bankok, mint a kormányzat és a hitelesek részéről.

Mindenki teszi a dolgát. A pénzintézetek ragaszkodnak a nyereségükhöz, amely a válság időszakában csúcsokat ért el és amit kimenekítettek az országból. A kormányzat óvatosan lavírozva meghozta a maga adósmentő intézkedéseit, ügyelve, hogy a pénzügyi rendszer ne dőljön be teljesen. Nehéz értelmezni, hogy ez most bekövetkezett-e vagy sem?

A hitelesek a kezdeti bénultság után egyre jobban magukra találnak. Egyre több rés mutatkozik a profi banki jogászok által megkonstruált szerződésekben, amelyek támadhatóak, és kiderült hogy ezek nem is annyira tisztességesek, mint ahogy az első pillanatban tűnnek.. Pereld a bankot! Igaz, nyertes per még kevés van. Az Európai Bíróságnak a C-472/10. számú ügyben hozott ítélete alapján, ez a lehetőség azonban jelentős teret nyert. Ez az ítélet gyakorlatilag csaknem minden banki szerződésre alkalmazható. / egyoldalú szerződés módosítás, tisztességtelen szerződési feltételek/ Mind erkölcsi értelemben, mind anyagi vonatkozásaiban gazdaságossá teszi a perek megindítását, és akinek van elég mersze, jelentős nyereségre tehet szert. Az Egyesület számításai alapján -ha beleszámítjuk a magánszemélyek által megnyert pert is-, amelyben az eladási és vételi árfolyamon történő elszámolásokat is figyelembe vesszük, ezek már több százezres, nagyobb hitel esetén milliós összegben jelentenek könnyebbséget az adósok részére.

Megfelelő kormányzati intézkedésekkel, ezek a perek elkerülhetőek lennének. A most érvényben levő pénzintézeti törvény is lehetővé tenné pl. a tiszta lappal történő kezdés esélyét (elsétálás lehetősége). Amennyiben a kormányzat ezt a rendkívül kritikus és talán még veszélyesnek is mondható politikai döntését meghozná, és ragaszkodna a törvény betűjéhez. Ez ugyan átalakítaná a magyar pénzügyi rendszert, de legalább tiszta jogi helyzetet teremtene.

A problémakör legnagyobb kritikája, hogy ma nem létezik fogyasztóvédelmi törvény a pénzintézetek ügyfelei részére. A PSZÁF kimutatása alapján a hitelintézeti ügyfelekre vonatkozó fogyasztóvédelmi törvények 19 különböző törvényben vannak szabályozva. Az eligazodás még egy jogász számára is embert próbáló feladat, a laikus banki ügyfelek részére pedig csak a homályos bizonytalanság marad, és ez a pénzintézeteknek kedvez. A parlamentnek minél előbb meg kell alkotnia az egységes keretekbe rendezett pénzügyi fogyasztóvédelmi törvényt, legalább a legfontosabb irányelveket tekintve.

A Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület ugyan nem tudja felvállalni ennek az igen komoly feladatnak a megoldását, de hatékony útmutatót biztosítunk hogy kiknek és mely esetekben érdemes a peres eljárás eszközéhez nyúlni. Felhívjuk a PSZÁF figyelmét, hogy vegye le az állampolgárok válláról a perindítások terhét, és a mostaninál jóval nagyobb számban indítson közérdekű pereket. Alkalmazza a 93/13 EGK irányelveket a pénzintézeti fogyasztókra. A nyertes EU per anyagát integrálja a magyar jogi rendszerbe. Az ügy fontosságát tekintve soron kívüli eljárásban.

Forrás: MTI OS

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 498 083 megtekintés

Videó: 51 296 391 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351603

Jelenleg az oldalon

17
Online

Interreg CE1013 REFREsh