http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/14598-a-faanyagok-piacat-is-atvizsgalja-a-versenyhatosag#sigProId729fd41deb
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat, ugyanis számos jelzés érkezett a versenyhivatalhoz a faanyagok árának az egész országban érezhető, nagymértékű emelkedéséről, illetve készlethiányairól - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
Kiemelték, a GVH prioritásként kezeli az utóbbi időszakban tapasztalható drasztikus építőipari alapanyag-áremelkedéshez kötődő, esetleges piaci torzulások vagy jogsértések feltárását.
A közlemény szerint építési fából a hazai építőipar jelentős mértékű importra szorul. Az építkezők összetett, sok szereplős értékesítési láncon keresztül juthatnak hozzá a szükséges alapanyaghoz. Az áremelkedés és a termékhiány ezen kereskedelmi lánc minden szintjén tapasztalható volt 2021-ben.
A GVH és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös hatósági fellépés részeként, összehangolt akció során tartott helyszíni ellenőrzéseket és kutatásokat több, jelentős piaci szereplőnél.
A Nébih látja el ugyanis erdészeti hatóságként a hazai faanyagkereskedelmi lánc szereplőinek felügyeletét, amely magában foglalja a fatermékek útjának nyomon követését első piaci forgalomba helyezésüktől kezdődően a teljes értékesítési láncban, kiemelt figyelemmel a más országból származó faanyag legális eredetének ellenőrzésére.
A vizsgálat eredményeit a versenyhatóság nyilvános piaci konzultációt követően jelentésben összegzi majd. A jelentés tervezetének elkészítésére a GVH-nak egy hónap áll rendelkezésére, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb egy hónappal meghosszabbítható - olvasható a versenyhatóság közleményében.
Forrás: MTI